Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért van ilyen rossz helyzetb...

Miért van ilyen rossz helyzetben a magyar oktatás?

Figyelt kérdés

Egyszerűen szomorú ami történik. Az egyetemisták körében, vagyis a köreimben találkozom azzal, hogy a hallgatók kénytelenek 30 órás munkákat vállalni annak érdekében, hogy meg tudjanak élni, és ne nélkülözzenek alap dolgokat (ételre gondolok leginkább). A szülők pénzügyileg igyekeznek támogatni a gyermekeiket de azért az otthoni rezsit, meg a lakáshitelt fizetniük kell, amivel megteremtették annak idején az otthonukat. E problémákat súlyosabbá teszi az, hogy az albérlet árak nem csak Budapesten, de vidéken, Szegeden, Debrecenben és Pécsett is jelentősen növekedtek, nagyon nehéz albérletben élni, és sok olyan hallgatótársamról tudok akit nem vettek fel kollégiumba, ezért kénytelen albérletben lakni sokkal magasabb áron, nem pedig azért mert válogatós.

Azt is érzékelem, hogy a jobbnál jobb képességű hallgatóbarátaim az alapképzésüket befejezvén egyből iparkodnak munkát találni, és nem feltétlen azért, mert annyira szeretnének, hanem mert nincs más választásuk. Hiába érdekelné őket a tárgy, akár kutatnának is, de nem tehetik meg, hogy még X évet ilyen életkörülmények között éljenek.


Persze Magyarországon nem csak az oktatás van válságban, de mivel én ebben a szegmensben mozgok leginkább, ezért erről tudok számot adni. Szerintem óriási gondot jelent ez.


Ti hogyan látjátok?



2017. okt. 20. 22:45
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
14%
Tetszettek volna forradalmat csinálni.
2017. okt. 20. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
69%

Nehéz az élet. Én is átélem ezt, de teszek ellene és kimegyek külföldre. Például, sok országban adnak egy kezdő mérnöknek ingyen szociális lakást és jó kezdő fizetést. Nem kell messze menni, itt van Ausztria egyből.

Ha majd profi szakember leszek, akkor lehet visszajövök királynak Mo.-ra, de akkor már 1 millió forint alatt nem vállalom munkát.

2017. okt. 20. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
29%

Az oktatás helyzetének mégis mi köze van ahhoz, hogy nem tudod fenntartani magad, mert drága az albérlet?

Miért lenne baj, hogy heti 30 órát dolgozol a tanulás mellett? (egyetemen jó esetben bejársz órára és nem tanulsz sz.rt se egészen vizsgaidőszakig, ha dolgozol mellette akkor legalább van indokod, hogy miért nem tanultál amikor kellett volna)

Azért tanulsz, hogy a jövőd jobb legyen, nem azért, hogy most épp ne kelljen dolgozni.

Miért nem élhetsz csórón még 2 évet a mesteri miatt? Ja, hogy végre szeretnél kicsit kirúgni a hámból és ezért beáldozod a mesterit? az más kérdés.


Az a véleményem, hogy ideje lenne siránkozás helyett kicsit odatenni magad, mert én meg pont azt látom, hogy aki akar az simán marad mesterire is vagy akár meló mellett még végez második, harmadik szakot is levelezőn.

2017. okt. 20. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
72%

58% azért max félig van igazad. Helyette nem tanulhat senki, helyette nem állhat lábra senki. Eddig van igazad. DE! Az oktatásügy elégtelenségei, hátrányosságai, inkompetensségei igenis érintik, ás rávetik magukat az eredményére, munkásságára! Már bocsánatot kérek! Tudom, hogy nem alkalmazkodhat hozzá a világ, neki kell cselekednie. De ezen az elképesztő elitizmuson is túl mutat nekem, amikor nem lehet beszélni a problémákról amik nap mint nap meg is látszanak olyan szektorban mint az oktatásügy, mert rögtön siránkozó lustának nevezik. Ne haragudj ez undorító.

Attól még, hogy Ő szeretne kirúgni a hámból(amugy nem is értem, az mért olyan baromi baj, végülis vélhetően fiatal..) attól még tanárhiány van és vélhetően nagyobb lesz, attól még a tananyag nem megfelelő, a tanrend nem alkalmas, és az eredmény csak annyi, hogy sokat várnak el tőle, (idéző jelben, mert lehet, hogy nem sok, de nem kap lehetőséget, időt), és az eredmény: szellemi kevesek, inkompetens bértollnokok akiket kinevel a felsőoktatás, azokból akiket a laikusság mellett korábban is inkompetenssé tesz a középiskola, és az általános.... Joga van feltételezni, hogy inkább hátráltatja mint előbbre juttatja az oktatási rendszer.


Egyébként ezen túl én nem a kormányt vagy ilyesmit szoktam nevezni felelősnek, hanem annak a magyar társadalomnak a hibája, aki tudta ezelőtt 15 évvel is, mert voltak jelei, és voltak külföldi belföldi szakemberek akik jelezték, hogy a magyar oktatás el fogja veszteni versenyképességét, gyenge és haszontalan lehet, és mégis csendben maradtak. Mégis hagyták a francba, az elit bármilyen beteg reformot is kitalál ami erre nem megoldás, hagyta, hogy még a problémákról se vegyenek tudomást. És most, hogy vége van, el is veszett a versenyképesség, egyre gyengébb tanítás, és tanulási eredmények (Pisa), hiányosságok stb, most hirtelen nyavalyogni kezdenek a szülők és a hallgatók? Most???

Tetszettek volna forradalmat csinálni...

2017. okt. 20. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
22%

Én magam egyetemistaként sem sorolnám az általad leírt problémát az oktatáshoz. Szerintem ilyen vagy ehhez hasonló problémákkal küzdő diákokat USA-tól kezdve Franciaországon át Kínáig találnánk.


Egyedül ami oktatáshoz kapcsolható az a kollégiumi férőhelyek száma és a pályázati rendszer.


Amit leírtál inkább társadalmi témájú, például miért elvárás a lakás megléte, akár 10-15 éves hitel fejében is, akkor is, ha gyerek elhagyja a város tanulmányai miatt. Ha ez nem lenne, máris megnőne a gyerek tanulmányait támogató összeg.


"jobbnál jobb képességű" nálunk magas ösztöndíjat + köztársasági ösztöndíjat, TDK és még lehetne sorolni.


"Miért nem élhetsz csórón még 2 évet a mesteri miatt? Ja, hogy végre szeretnél kicsit kirúgni a hámból és ezért beáldozod a mesterit? az más kérdés. "

Azért azt se hanyagoljuk el a mesteri képzésnél, hogy kevés ténylegesen jobb és többet adó mesteri képzés van ma Magyarországon.


"Hiába érdekelné őket a tárgy, akár kutatnának is, de nem tehetik meg, hogy még X évet ilyen életkörülmények között éljenek. "


Na ez igen érdekes felvetés, hogy nem tehetik meg. Miért is nem?

Amit az egyetemi tanáraimtól tanultam, hogy az elhivatottság sokkal fontosabb, ők sem kerestek sokat mégis lelkesen fejlesztették a robotokat, mert ezt szerették csinálni.

2017. okt. 20. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Inkább tényleg gazdasági jellegű a kérdés, de úgy gondolom a kollégiumi - albérleti témát illetően igazam van. Az én személyes tapasztalatom a következő:


Most vagyok az alapképzésem végén, az első évben ruhabolti eladóként dolgoztam leginkább hétvégente, haza nem volt időm menni, tanulni meg jól tudtam. Szerencsére jó albérletet fogtam ki, így az "csak" 40 ezer forint volt, így a fennmaradó pénzből amit a szüleim küldtek, illetve amit megkerestem tudtam a kaján kívűl mást is venni.


Most a 3. évemben járok, mivel jól vettem fel az óráim csak 1-2 szemire kell bejárnom, előadásokra nem tudok, mert dolgozom teljes munkaidőben egy pénzügyekkel foglalkozó cégnél, ami jól fizet, most 80-at fizetek az albérletért, plusz elkezdtem egy másik szakot levelezőn egy jó nevű intézményben de a levelező képzés szerintem nem igazán jó, mert egyáltalán nem tudja úgy elsajátítani az anyagot, mint nappalin. Persze, ha az egyetemi oklevelet csak úgy vesszük, hogy egy papír arra, hogy jobb munkád legyen akkor ezzel nincs baj, de én szeretnék jó szakember lenni és azért írtam ki a kérdést, mert gondolkodom rajta, hogy szeptembertől nappalin folytatom majd.


Na már most én azzal a problémával szembesülök, hogy tulajdonképpen választanom kell a jó munka és a suli befejezése között, mert a kettő együtt nem igazán megy. Persze a két suli meg a munka alapból összeegyeztethetetlen, de ha nappalira mennék akkor újra csak ilyen bolti eladós melókat tudok vállalni, ami meg nem fizet valami jól.


Szóval igazából leginkább azért írtam ki a kérdést, hogy milyen megszorult állapotban vannak a fiatalok - persze ez lehet, hogy így volt régebben is, de sokat lehetne segíteni azzal, ha kollégiumba nem csak a legszegényebb diákok juthatának be. Szerintem ennek inkább választáson kéne alapulnia, nem szociális alapon. Mert bár a szüleim küldenek pénzt, azonban ha albérletben lakom az egész kb arra megy el, hogy ha meg koliban lakhatnék 10-20 ezerért akkor még ha munkát is kell vállalnom nem kéne 30 órást, hanem csak 1-1 napot.

2017. okt. 21. 10:38
 7/13 anonim ***** válasza:
87%
Mert a fidesznek nem érdeke, hogy gondolkodó emberek lakják az országot, neki átverhető birkák kellenek. Persze a sok idióta lelkesen tapsol mindenhez, csak migráns ne legyen.
2017. okt. 21. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Kérdező, alapvetően igazad van. Pl azokból kifolyólag is lehet a hallgatók kezén bilincs, amiket leírtam. Ezek problémák, valósak, ahogy az anyagi megterhelhetőség is az, amiről írsz.


De kitartok amellett amit mondtam. Tetszettek volna forradalmat csinálni. Nem volt kötelező hagyni, a demokratikus Magyar államban, hogy hagyják a francba az egészet, ne tegyenek érdemi változtatásokat, akár az oktatásügyben is, és kialakuljon a mostani állapot.


Tessék példát venni a franciákról. Ott elég ha a hatalom ferdén néz, és máris 200 ezres tüntetések, hatalmas sztrájkok, akár a frissen megválasztott kormányok ellenében is, lásd most.


Most már mindegy vége van. Az oktatásügy lélegeztetőn van, és még azt is kikapcsolják lassan. Most pl igazad van, csapdába kerülhetnek a diákok/hallgatók. És most kezd lenni komolyabb elégedetlenség??? Most?

Szóval akármennyire is szolidarítok veled veletek, ne várja el tőlem senki, hogy az oktatásügyért lépjek. És szerintem jogos.


Ezzel együtt egyénileg persze senkit nem hibáztatok.

2017. okt. 21. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 spectator ***** válasza:
75%
No meg persze olyanok miatt is, hogy egy fürdőkád-kereskedő belebeszél a felsőoktatás ügyeibe.
2017. okt. 21. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

"No meg persze olyanok miatt is, hogy egy fürdőkád-kereskedő belebeszél a felsőoktatás ügyeibe.

"


Igen, szerintem is. Balog Zoli kb ennyit ért hozzá mégis rá van bízva, és a beosztottjaira. Nem is lenne akkora baj, ha legalább azok értenének hozzá. De hát...

2017. okt. 21. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!