Magyarország leginkább az 50-es,60-as generáció miatt tart ott, ahol?
Főleg azokról beszélek, akik az 50-es, 60-es vagy ettől fele éveikben járnak.
Ők azok, akik mindent az államtól várnak,szó szerint mindent.
Miattuk nem lehet megszüntetni a 65 év felettiek ingyen utazását sem.Amit még Horn Gyula kormány vezetett be, ami hatalmas hiba volt.Az utána következő MSZP,Fidesz kormányoknak meg az a hibája,hogy nem vették ezt el tőlük.Főleg, amikor az állami tömegközlekedési cégek gyakran a csőd szélén lavíroztak, nagy szükségük lett volna minden bevételre.
Aztán, ott van az állami nyugdíj.Ezt régen meg kellett volna szüntetni és magánbiztosítókra alapoznia az egészet.Például egy 25 vagy 30 éves miért fizet nyugdíjjárulékot,hogyha nem lesz nyugdíja?
Ezek a hatalmas járulékok órási terhet rónak a fiatalabb generációra, akik úgy lázadnak ellene, hogy dobbantanak az országból.
Egy bruttó 300 ezres fizetésnek csak 200 a nettója, vagyis 100 ezret lenyúl az állam.Ha mondjuk csak 50 ezret nyúlna le, mennyivel korrektabb lenne.
Tehát, a Kádárista generációnak is hozzá kellene járulnia az országhoz vagy különben nem lesz, egyedül maradnak és bizony dolgozók nélkül nem lehet országot működtetni.
Én egyetértek veled kérdező. Valamiképpen korlátizni kellene a választójogukat, esetleg az is hasznos lenne, amit a Jobbik be akart vezetni, hogy akiknek még 8 általános sincs, ne tudjanak szavazni. Ezzel két legyet is lehetne ütni egy csapásra, egyik csoport a tanulatlan nyugdíjas réteg, a másik pedig a tanulatlan cigány réteg.
Az országot nem a múltra kell építeni, hanem a jövőre!
Az állami nyugdíjrendszer nagy terhet ró az államra és a társadalom elöregedése, fogyása miatt arányaiban egyre nagyobb terhet jelent a dolgozó, adó/járulékfizetőkre. De az a generáció még viszonylag sok gyermeket vállalt, nevelt fel (átlag 1,8-at), a szüleik még többet (átlag 2,7-et). Utána folytatódott a visszaesés 1,3-1,4 körüli termékenységi számra.
De az állami nyugdíjrendszert nem lehet csak úgy megszüntetni, kivezetni, mivel akik évtizedekig fizették a nyugdíjjárulékot, joggal várhatják el, hogy idős korukra az állam róluk is gondoskodjon. És ott van még a szolidaritás, szocialista szemlélet is a társadalomban. Akik ugyan nem vagy alig fizettek be a nyugdíjbiztosítónak, azok is elvárják, hogy idős korukra az állam gondoskodjon róluk, ne kelljen nagyon nyomorogniuk.
A ma aktív generációnak már tudatosan kell készülnie, látván, hogy a társadalmi változások miatt már nem számíthatnak korai nyugdíjazásra, bőséges nyugdíjakra, ezért ha nem akarják, hogy jelentősen visszaessen az életszínvonaluk a visszavonulás után, akkor előre kell takarékoskodni és szem előtt kell tartani az öngondoskodást. Persze alacsony fizetésekből nehéz félretenni, de sok embernek, a társadalom legalább 20-30%-a mentalitásban, hozzáállásban sem képes a hosszútávú tervezésre, jövedelemtől függetlenül csak a mának élnek, így számukra hosszútávon is szükség van az állami gyámságra, gondoskodásra. Ennek terhei nagyok. A 200 ezres nettó bér kifizetése a dolgozó részére legálisan bejelentve nem 300 ezerbe, hanem a rárakodó további járulékok miatt kb. 380 ezerbe kerül a munkáltatónak.
Igen, meg a 70-es is benne van. A nyugdíjasok nagyon aktív szavazók, és kevés kivétellel arra szavaznak, aki többet ígér nekik. Az hogy a gyerekeik, unokáik jövőjét élik fel, az le van tojva.
A fizetésnél meg a bruttóból lehúz az állam, de a bruttónál is többet fizet a munkáltató, és abból is lehúz az állam. Tehát a végén amikor készhez kapod a pénzt, akkor már majdnem a rád költött pénz felét lenyúlta az állam, és amikor veszel belőle valamit annak a 27%-át is lehúzza az állam, vagy még többet ha "chips", telefon, vagy 50%-ot ha üzemanyagot veszel. És a termékek alap árában is van sok adó, multiadó, útadó (szállítás miatt), és mindezt a bankokon keresztül intézed, amik áthárítják rád a bankadót, tranzakciós adót is...
"Igen, koruknál fogva is ők tettek legtöbbet az országért.
Majd ha te is ledolgozol 40 évet, akkor gyere vissza az apád korosztályát szapulni a saját sikertelenséged miatt."
Nagynéném 57 évesen ment el nyugdíjba,most 62 éves.
Mások meg 65 évesen mehetnek el nyugdíjba.
Beleszámoltak neki mindent,azt is,amit a gyerekekkel otthon töltött.És 3 év múlva még ingyen is utazhat.
Mikor fiatal volt olcsón jutott lakáshoz.
Egy mai fiatalnak milyen kilátásai vannak?
65 év minimum a nyugdíjkorhatár,lehetetlen megélni ilyen lakhatási költséges és Áfa mellett.
25-30 éves korodig tanulnod kell ha nem akarsz munkanélküli lenni,mert ma már nem a szocializmus van,hogy kapun belül mindenkinek van munkája.
"Egy mai fiatalnak milyen kilátásai vannak? "
Összehasonlíthatatlanul jobbak, mint 30-40 évvel ezelőtt.
"Magyarország leginkább az 50-es,60-as generáció miatt tart ott, ahol?"
Az 50-60-as korosztály legalább "megcsinálta" azokat a gyerekeket a 70-es 80-as években, akik kitermelik az ő nyugdíjukat. Ezek a gyerekek, mostani 25-40 éves korosztály viszont vagy karrierista barom, vagy "énide/ennyibőlnemszülök" típusú minimálbéres senki, holott a helyzet semmivel sem rosszabb, mint amikor őket megszülték. Sőt... A tizenéves telefonnyomkodó szakmunkásokról ne is beszéljünk.
Utolsó!
Mi a gond azzal,ha valaki nem akar proli életet élni?
Szerinted a világ nem formálja az embereket?
Hidd el,ha az 50-es,60-as generáció is ma élne,ők is ugyanúgy a "telefont nyomkodnák".
Fel kellene fogni,hogy más a mai közfelfogás,nem annyi,hogy legyen egy falusi 2 szobás lakásod,és valami gagyi munkahelyed,hogy legyen valamiből a rezsit kifizetni.
Ez egy kommunista ideológia,ha már kapitalizmusban élünk,igen is az emberek elvárják,hogy jobban éljenek,mint a kommunizmusban.
Mégis mire fel vállaljon gyereket valaki?Azért,hogy szakadt mackóban járjon,hogy a gyereknek legyen pelenka?
Ez milyen élet?Semmilyen.
De olvastam a korábbi hozzászólásaidat,nem úgy tűnsz,mint aki első sorban van azok között,akik le akarnak mondani a jólétről!
Mutass példát!Mondj le pl az egykulcsos adódról és add oda a proliknak,hogy vállaljanak még egy +gyereket,és még csóróbbak legyenek!
"Kitermelni a nyugdíjt"-Ja,mert ha lesz itt 8 millió rabszolga,aztán jaj de jó lesz minden.
Azért nem szülnek az emberek annyi gyereket,mint korábban,mert nem akarnak nyomorban élni.
Az idősebb generáció,akikről a kérdés szól,nekik már mindegy,elment a fiatalságuk,nekik már az is jó,ha olcsóbb a farhát 50 Ft-tal a boltban,és azt várnák,hogy a fiatalok is így gondolkodjanak,hogy ne éljenek,csak tengődjenek,mint egy öreg ember,akinek már semmire nincs kedve,mert a korából kifolyólag már nincs energiája és kedve semmihez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!