Az mszp-nek nem fáj Trianon?
Az mszp nem vesz részt az emlékülésen.
Bár, ha belegondolok, nem is fog hiányozni onnan. Egy országtönkretevő szekta inkább ne rontsa ott a levegőt...
"Nem nagyon volt választásunk"
Ugyanúgy ahogy húsz év múlva sem úgye?
"ünnepi ülésen Sólyom László államfő és Német László nagybecskereki püspök mond beszédet, majd a képviselők, a kormány tagjai és a meghívott vendégek részvételével a Szent István Bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét."
ezért a jelenlévő képviselők fizetést is kapnak?
csak úgy eszembe jutott...
"Ugyanúgy ahogy húsz év múlva sem úgye?"
Az már egy másik kérdés. Ha 20 évvel korábban nem csonkítanak meg, akkor 20 évvel később már máshogy zajlott volna a dolog. Nem lett volna szükség területi revízióra, ami miatt végül is akkor beléptünk.
Ez süket duma...
Azért nem vesznek részt az ülésen, mert nem fogadta el a parlament a módosító indítványukat... Aztán egy olyan pártban (komoly pártban) létezik pártfegyelem... ergo egységesen szavaznak, egységesen tiltakoznak... Itt most az egyéni vélemény nem számít...
jaj már megint egy jobbos turbómagyar kérdés. inkább azon gondolkodnátok, hogy hány zsidót öltetek meg ti népbutító fasiszták!
Tizedét sem, mint más népek fiaiból a komcsik.
A zsidók annyit hazudoznak amenyit nem szégyelnek" és nem szégyenlősek"
De ha már zsidó! Épp most mészároltak le nemzetközi vizeken néhány embert. Erről mi a véleményed?
A válasz írója 21%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 20:05
Aztán engem hol érdekelnek a zsidók? Magyar vagyok kolléga!
Engem a magyar nemzet sorsa érdekel!
"Jaj már megint egy jobbos turbómagyar kérdés. inkább azon gondolkodnátok, hogy hány zsidót öltetek meg ti népbutító fasiszták! "
Agymosott antifa idióta, megint az antiszemitizmussal jön nézd meg.. utálom az ilyen kertvárosi bzigyerekeket, de az is lehet, hogy zsidó vagy (esetleg mindkettő), ebben az esetben a rossz fajtából, hogy megint a zsidóirtással jössz, nevetséges. És csodálkozol hogy deportálták a néped.. Gáza mond valamit? zsidó vagy, semmi több
"jaj már megint egy jobbos turbómagyar kérdés. inkább azon gondolkodnátok, hogy hány zsidót öltetek meg ti népbutító fasiszták!"
Sajnos, nem eleget....
"Nem kellett volna háború kirobbantásában részt venni!"
A JÓ ANYÁD AKART HÁBORÚZNI! KI VEZETTE A MONARCHIÁT TE SZERENCSÉTLEN? NEKÜNK SEMMI KÖZÜNK NEM VOLT EGY MAGYAROKAT UTÁLÓ TRÓNÖRÖKÖSHÖZ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!