Tényleg létezik a Soros-terv?
"EU hivatalos álláspontja"
Nem létezik, de azért biztos ami biztos, végrehajtják :)
"Soros egy igazi zsidó, sőt a legrosszabb, cionista. A lágerben a saját fajtársait nyomta fel egymás után, a nácik spiclije volt (ez dokumentált tény)."
A valóságban Soros híresen anticionista, nem vallásos zsidó, gyűlöli Izraelt, őt is Izraelben, a második világháborúban nem volt német fogságban, az apja elintézte, hogy keresztények bújtassák, nem nyomott föl senkit, egy olyan házaspár rejtegette, akik a deportált zsidók vagyonát leltározták, és ebben tényleg segített nekik.
Ez az egymás mellett való elbeszélés, illetve a parasztvakítás tipikus esete. (Mint ahogy a sógoroknál nincs kerítés, csak kapu szárnyakkal. Höhö!)
Az EU-nál nincs hivatalosan bejegyzett, iktatott Soros terv, ezért bátran kijelenthetik, hogy Soros terv nem létezik. Viszont a Soros megjelent publikációi a migránsválság megoldására - meg amit nem írt le a nyivánosságnak, hanem Junckernek a fülébe két puszi között susog - első számú útmutatóul szolgál az EU számára, azt a megvett emberei keresztülverik, és annak szelleme döntéseikben, kommunikációjukban erőteljesen megjelenik. Úgyhogy, mondhatnak, amit akarnak.
Valóban erős leegyszerűsítése a dolognak, de végső soron a Soros terv létezik, és végrehajtása folyamatban van, és nekünk magyaroknak ellen kell állnunk!
Létezik a terv, de nem Soros, hanem Kalergi - neve: Richard Coudenhove-Kalergi - "találta" ki. [link]
A mostani hatalomgyakorlóknak egyszerűbb Soroshoz, egy élő személyhez kötni. Valószínű, hogy ő csak egy "arca" ennek a körnek, akik nagy elszántságot mutatnak a terv megvalósításában.
Angela Merkel Kalergi díjas.
Az létezik, hogy arab menekültekkel kívánják feltölteni Európát. Mindegy minek hívjuk, milyen tervnek. Az a tény: Európát arab menekültekkel akarják feltölteni. Az csak részletkérdés, hogy ez kinek az érdeke, a lényegen nem változtat.
Itt megint az államok eladósítása a lényeg. Régen háborúval oldották meg, és jóvátétel fizetésével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!