Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Melyikben szerettetek jobban...

Melyikben szerettetek jobban élni, a szocializmusban vagy a kapitalizmusban?

Figyelt kérdés

A napokban futottam össze egyik volt munkatársammal akivel a TSZ-ben dolgoztunk. Ma egy nagy maszek gazdasága van, 20 milliós gépekkel, stb. Azt kérdeztem tőle, hogy "Na azért így jobb mint a téeszcsében volt ugye?". Erre azt válaszolta amit a szülőfalumban is sok embertől hallottam, hogy ma nem jobb és az a szocializmus volt a jobb. És nem hazudta ezt hanem őszintén mondta. Azt mondta hogy ma a sok munka- és időráfordításból sokkal több parazita élősködik mint a szocializmusban. És ekkor nekem is leesett a tantusz, hogy ma tényleg több és nagyobb gazemberek vannak mint akkoriban. Akik tesznek róla hogy minél több ember elmeneküljön az országból.

Egy másik egykori munkatársammal is összefutottam, neki ma a nézése is rosszabb volt mint régen a beszéde. Vagyis nem az erkölcsösség és tisztesség irányába változtak meg az emberek.



2017. nov. 12. 07:47
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
51%

"Nekem akkor is jó volt és ma sem rossz."

Nekem most sokkal jobb! Fejlődhetek, tanulhatok.


Én akkor egy szimpla középískolával (nem gimnázium!), ahol TANÍTOTTAK és megtanítottak, ha nem teljesítettél, megbuktál, bejártam a világot, majd minden földrészét, nagyon távoli országokat ( és nem voltam kádergyerek meg párttag se), mert amit tanultam, szorgalommal tovább bővítettem és dolgoztam, megbecsültek.

Mai napig dolgozom, tizenévvel túl a nyugdíjon, mert olyasmit tudok és olyan tapasztalatom van, amit ma nem is igazán lehet megszerezni, mert nincs hol és persze az évek.

Az oktatási rendszerünkről nem mondanák véleményt, időnként tanítok is gyakorlati órákon és a mai fiatalok ismeretei enyhén szólva az alapokat is alig súrolják, és nem ők tehetnek róla!

2017. nov. 12. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%
A szocializmusban Fiatalabb voltam pár évtizeddel...
2017. nov. 12. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
76%

Három éves voltam a rendszerváltáskor, de sok olyan dolog van, ami miatt inkább élnék a szocializmusban.

Leginkább épp az, hogy akkoriban tényleg ha tanultál, dolgoztál akkor előbbre jutottál, ma mi van? semmirekellő ügyeskedők a leggazdagabbak mindenütt és ezek azon gazdulnak meg, hogy másoktól veszik el.

2017. nov. 12. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
37%

"akkoriban tényleg ha tanultál, dolgoztál akkor előbbre jutottál,"

Kicsit sem volt akkor sem máshogy.

Tanulhattál, ha káderek voltak a szüleid, és szintén előbbre jutottál ha párttitkár, tanácselnök vagy tsz elnök volt apuci.

Ha nem akkor maradtál "proletár".

Nem volt középosztály!

Mindenki "egyenlő" volt, zöldséges, orvos, mérnök. Ez volt annyira jó?

2017. nov. 12. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Az lenne a jó, ha mindenki szavazna az új dolgok, vagy a règiek módosításáról de most jön a csavar. Amíg vakon hiszünk eszmèkben melyek az előny ès jóság illúziót kèpviselik bennünk, miközben kárunkra vannak, addig nem lesz változás. Nem lesz harmónia az emberek között. Nem lesz megvalósítás. Nem lesz jó ès bősèges èlet. Viszont lesz utálat, lesz konfliktus, álom ès kihasználhatóság.
2017. nov. 12. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
73%

'A vidék nem volt lezüllesztve ,volt mezőgazdaság ,ipar ,manapság a keleti részek lassan nyomortanyává válnak milliók kilátástalanúl tengődnek'


A cuclizmusban is voltak megyék, melyek elég gázosnak számítottak és létezett mélyszegénység is, csak ez nem volt publikus, nehogy rossz fényt vessen a rendszerre.

Ajánlani tudom ebben a témában:


[link]


[link]


Utóbbiban a gulyás kor tévhiteiről ír, szintén részletezve a szegénységi viszonyokat.

2017. nov. 12. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!