Miért van az, hogy a legtöbb fiatal még mindig azt az életet választja, hogy Budapest, lakótársak, munka ahelyett, hogy külföld és jólét?

Nekem semmi bajom nincs vele, csak csodálkozom ezen. Nyugat-Európában a legtöbb országban már úgy van, hogy ha ledolgoztál ott legalább fél évet, onnantól kezdve ha dolgozol akkor rengeteget keresel, viszont ha felmondasz vagy kirúgnak akkor is kapod automatikusan az államtól a fizetésed 60%-át, amiből még mindig fel tudsz tartani egy saját garzon bérlakást, és meg tudsz élni egymagad, legfeljebb nem jársz éttermekbe, nem jársz síelni az Alpokba, tehát nem élsz fényűzően, de úgy alapjáraton megélsz.

Mégis ennek ellenére, a legtöbb fiatal még mindig azt választja, bárhol is született az országban, vagy a határon túl is akár, hogy elvégzi a sulit, aztán irány Budapest és mivel már olyanok lettek az albérletárak, hogy az egy teljes fizetés, ezért nyilván "átmeneti" megoldásként lakótársakkal él és mellette dolgozik valamit. (Ez az átmeneti megoldás, sokszor csak önámítás, mivel fogalmuk sincs hogyan törjenek ki ebből az állapotból). Vidéken nem nagyon terveznek jövőt már a fiatalok, a legtöbb vidéket élhetetlennek tartják, így hát csak Budapest marad. Viszont mivel a magyarok 80%-a nem budapesti családban születik, ezért a legtöbben nem örökölnek saját lakást, így marad az albérlet és a lakótársak, legtöbb esetben még 30 felett is így élnek.

De kérdem én, miért jó ez? Egy idegen nyelvet meg lehet tanulni 6 hét alatt társalgási szinten, hogyha intenzíven azzal foglalkozol... igazából ezen túl meg semmi nem köt igazán ide. Tudom, így is sokan mentek már ki külföldre, de a többség mégis inkább marad Budapesten 150-200 ezer forint nettóért és idegenekkel lakik egy háztartásban, mert saját albérletre sem futja, ami külföldön teljesen alap. Miért?