Másnak is elege van már ebből az összefogás mániából?
Megosztom a véleményem a helyzetről, reagáljatok rá:
Totális képzavar az ellenzéki összefogásról. Szerintem egy pártnak az a dolga, hogy normális programot írjon és megválasztásuk esetén tartsa magát ehhez a programhoz. Ez a dolguk, nem az, hogy fűvel fával összefogjanak.
Ha van olyan párt, aki az előbbi definíció szerint jól teszi a dolgát, és mégse szavaznak rá, akkor szerintem a választók a hülyék. Még akkor is, ha jelenleg az adott párt 1-2%-on áll. A választók nem élnek a jogukkal, ők azok, akik "nem fognak össze".
Mégis mi értelme lenne egy közös listás katyvasznak, amibe benne van Gyurcsány, meg a halálából többször visszahozott MSZP? Maximum annyi, hogy a lusta választónak nem kel gondolkodnia. Elég annyit X-elnie, hogy "bármit, csak ne a jelenlegit".
Ha megnézzük anno Orbán hogy kapott kétharmadot, akkor pont ugyanezen logika alapján. Akkor az volt, hogy "bárki jöhet, csak ne az MSZP". Tehát valaki ellen voksolni (és nem valakire) az magával hozza azt, hogy szükségszerűen rosszabb lesz a helyzet.
Összefoglalva szerintem óriási hiba azt feltételezni, hogy egy összefogás bármit megoldana, meg azt is, hogy aki nem hajlandó együtt indulni, azt csak önző érdekek vezérelhetik.
Kezdjük azzal, hogy érzelmi politizálásból soha nem lesz cselekvés, csak hőzöngés.
Folytassuk ott, ha már összefogni kéne, miért. Senki ne jöjjön Orbán leváltásával, mert ha ez elég lenne, már régen megtörtént volna ez az áhított összefogás. Azért nincs meg, mert ez kevés. Kevés ezért, mert az összefogáshoz nem sandaság, hanem bizalom kell. Az itt nincs, a Fidesz mind kiirtotta, a legnagyobb Orbán ócsárlókból is.
És nézzük azt is, mire jó az összefogás. Tegyük fel (nem lesz igaz, de a gondolat kedvéért egye fene), hogy összefognak, leváltják. Annyi igaz, hogy Orbán nem tud kormányt alakítani. És ki tud? Ez már nem leváltás, hanem a hatalom kérdése. Összefogásnak annyi, jön a marakodás, ki legyen miniszterelnök. Ahhoz abszolút többség kell, tehát koalíció. Nem lesz, nincs annyi párt, aki hajlandó 50%-nyi összeállásra a kormányalakításáért. De nem bánom, tegyük fel, hogy lesz. Akkor kormány van, jöhet a kormányzás. Akarnak pénzügyi tervet csinálni, nem lehet. Minden intézményt fideszes dirigál. Akarnak gazdasági tervet, nem lehet, minden intézményt fideszes dirigál. Akarnak oktatást, egészségügyet, teljesen mindegy, jól vagy rosszul, nem lehet, az összes intézményt fideszes dirigál. Kirúgni őket kétharmaddal lehet.
Aki ennyiből se fogja fel, hogy itt nem a pártok tehetetlenkedése a probléma (abból is van bőven, de az csak nehezíti, nem akadályozza a magoldást), az semmit nem ért. Itt változást párt nem, csak társadalom tud létrehozni. Mert ilyennek csinálták annó régen a demokráciát. Ilyen a választási rendszer. Nem Orbáné, mindenkié.
Leváltás akkor lesz, Orbán nem éri el a relatív többséget, annyian mennek el szavazni. De ez még csa az előbb idézett káoszhoz elég. Tényleges, működőképes leváltás akkor lesz, ha annyian mennek el szavazni, hogy abból kétharmad lesz. Ha ekkor se megy, a társadalom mondhatja: ami rajunk múlott, megtettük, viszont az összes, ismétlem, az összes párt alkalmatlan a lehetőséggel élni. Kisöpörni őket az utolsó szálig, mindent újra kezdeni.
Nincsenek illúzióim, ezt nem fogja fel annyi ember, amennyi kellene. Dédelgetik saját ötletüket, babusgatják kedvenceiket, és nem szavaznak. Miben különböznek a megvezetett fideszes érzelemrajongóktól? Semmiben. Más a pártjuk neve, ennyiben.
11-es: jövő időben nem érvelünk, mert a fikció, a feltételezés annyi, mint egy halvány bocifing!
Az összefogást a választási matematika diktálja, és igazolja.
Amit itt leírsz, az a te múlt esti rémálmod, nem egyéb.
De dicséretes az igyekezeted, még ha semmit sem ér!
#8 "...a kilábalás egyetlen útja a maximális összefogás Orbán és a rendszere ellen!"
Jó, jó.
De mi lesz utána?
A helyzet az hogy a nép nagy többségében nem fortyog olyan erővel az Orbán-gyűlölet, mint a húsosfazék mellől elrugdosott társaságban...
Az igazság az, hogy relatív biztonság van, nőlnek a fizetések, jönnek a kedvezmények, az államháztartás rendben, csökken a munkanélküliség...
Igaz, van még mit tenni, de a többség szeretné tudni, hogy MIRE lenne leváltva az Orbán kormány, ha ez a színes társaság cseréli le.
Béna ötleteléseken kívül semmi konkrétum nincs.
Ami viszont tökéletesen világos, hogy a kormányváltó társaság minden szinten megosztott... A Jobbik is minimum kétfelé válik, a Momentum mögül most hátrált ki a szponzora, az LMP-t otthagyta Shiffer, a baloldal meg végleg nem tudja magát ráncba szedni...
Szóval... Őszintén... a tömeg nem feltétlen vevő a ballib propagadára, hogy az ország az összeomlás szélén van, hogy itt semmi nem működik.
A legnagyobb baj az, hogy a ballib elit meg beveszi saját dumáját, és elhiszi, hogy koherens program meg érthető koncepció meg vállalható arcok nélkül is bele lehet lovalni a népet egy kormányváltásba...
Csak körül kell nézni: Nincs 10% fölötti ellenzéki párt.
Ezzel szemben a Fidesz masszívan legalább annyi szavazót tud maga mögött, mint az összes többi együtt...
És nem hogy nem sikerül megszólítani az ellenzéknek a bizonytalanokat, de még a sajátjukból is veszatenek...
Szóval... Milyen összefogás fogja itt leváltani Orbánt ?
Sajnos a "rendszerváltás" egyetlen normális államférfit nem tudott felszínre hozni.
Antalltól Orbánig kivétel nélkül az összes min. elnök alkalmatlannak bizonyult arra, hogy az országot végre egy mindenki számára élhető országgá alakítsa!
Ezek olyan alacsonyra tették a mércét, hogy sokan felül tudhatják múlni ezt! Az biztos, hogy a biztos rossz helyett lehet egy bizonytalanban bízni, mert az még jól is elsülhet.
# 12
A válaszod hasznosságára, csak annyit mondok, hogy a 11-est felpontoztam. :D
#13
"nem fortyog olyan erővel az Orbán-gyűlölet, mint a húsosfazék mellől elrugdosott társaságban"
Még mindig itt tartunk, hogy a jogos megalapozott kritikáról azt feltételezzük, hogy biztos csak fáj neki, hogy nem ő van a húsosfazéknál....? Édes Istenem!
Az a relatív biztonság tényleg csak relatív. Jobbik elég egységesnek tűnik nekem jelenleg. Momentumot egy db támogatója hagyta ott, van még egy rakat másik persze arról nem cikkeznek. Egyébként se kizárólag a milliomosok dolga lenne az ilyesmi. Amíg nincs rendes pártfinanszírozás, tolni kell az ellenzéki pártokba némi pénzt mindenkinek... ez lenne az alap.
Shiffer talpraesett ember volt, de nagyon úgy tűnik az LMP nélküle is menetel előre. Nem egy-egy emberen múlik ez. Nem tudom milyen koncepciót, meg koherens programot hiányolsz, mikor a Momentum is most adott ki programot, és a többi ellenzéki párt vagy a közelmúltban vagy a közeljövőben hasonlóan van ezzel. Koherencia olyannyira van, hogy a 888.hu kommentelői magukból kikelve hörögnek, hogy a Momentum lenyúlta a Jobbik programját :D
A KOM már tető alá is hozott választási témában egy kompromisszumos törvényjavaslatot. Még 3-4 témában megcsinálnák ezt (ami egyáltalán nem lehetetlen), már egész világosan látszana egy kristály tiszta ellenzéki
minimum vállalás, amihez mindenki tartja magát.
A legnagyobb baj az inkább, hogy a Fidesznek az égvilágon mindent elnéznek, az ellenzéktől meg azt várják hogy lóháton hátrafelé nyilazva bekötött szemmel szülje meg a kétharmadot, de úgy, hogy közbe nem szavazunk rá, mert azt azérz nem érdemlik meg...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!