Hogyan lehetséges az, hogy azok az emberek, akik a rendszerváltás idején voltak fiatalok és kiröhögték a Kádár-rendszer begyepesedettségét és korrupcióját, azok most éljenzik azt a pártot, amelyik visszahozza azokat az állapotokat?
Hogyan juthattunk egyáltalán idáig? A saját gyerekeik és unokáik jövője ellen fordulnak ezek az emberek.
Gondoltátok volna a rendszerváltás idején, hogy itt fogunk tartani majd 30 évvel később?
Ez rettenetes... :(
úgy hogy megtapasztalták mindkét rendszert a kommunistát és a kapitalistát is.
Az édasapám is ezen a véleményen van főleg azért mivel akkoriban az emberek sokkal összetartóbbak voltak ha kellett segítség falat építeni az emberek jöttek ingyen segítettek manapság már pénzért is alig jönnek segíteni. És hogy az élet sokkal nyugodtabb volt nem olyan bizonytalan mint most.
Ő ezt annak ellenére mondja hogy a 80 as évek végét politikai fogolyként börtönben töltötte. Jelenleg ő cégigazgatóként dolgozik de még így is úgyvéli hogy az akkori rendszer sokkal jobb volt.
Úgy, hogy nincs alternatíva. Az ún. baloldal 1000 mikropártból áll, akik hisztizésen kívül semmit nem tesznek le az asztalra. A Jobbik kirúgta az összes kulcsemberét, és manapság tényleges munka helyett az ún. baloldalhoz hasonlóan hisztizéstől és nyilatkozatok kiadásától várja a megváltást, miközben politikai munkát nem végeznek.
Senki nem ujjong a Fidesz ténykedését látva, ugyanakkor azt bárki látja, hogy nincs kire szavazni helyettük, az ellenzék gyakorlatilag kicsinálta magát.
ki éljenzi az mszmp-t?én még nem találkoztam ilyen emberrel.
"A saját gyerekeik és unokáik jövője ellen fordulnak ezek az emberek."-inkább azok a politikusok akik a rendszerváltás óta hatalmon voltak.nézz szét az országban,mérd fel az általános küzhangulatot majd gyere vissza és oszd meg velünk az általad tapasztaltakat:mindenhol az elvándorlással ill mélyszegénységgel fogsz találkozni.
"Gondoltátok volna a rendszerváltás idején, hogy itt fogunk tartani majd 30 évvel később?
Ez rettenetes... :( "-na ebben igazad van:eu-támogatástól függő gyarmat lettünk nulla gazdasággal.Kádárnak több mozgástere volt mint ma orbánnak brüsszellel szemben,ahol futószalagon indítják a kötelezettségszegési eljárásokat meg a különféle vizsgálatokat ill eu-pénzek visszatartásával fenyegetnek.hát kellett ez nekünk?
A Kádár rendszerben azon voltunk felháborodva (az volt a nagy korrupció), hogy egy honvédelmi miniszter a házának kerítését kiskatonákkal alapoztatta le, vagy hogy egy gyárigazgató a vállalati gépkocsival viteti le a Balatonhoz a családját, vagy, hogy egy országos szakszervezeti vezető kapott a büfévállalat igazgatójától egy újévi sült malacot, vagy, hogy a pártnotabilitások a vadászat után maszekban eladták a MAVAD-nak, vagy valamelyik vendéglősnek a vadhúst.
Most teljesen jogszerűen kerülnek át milliárdok az állami költségvetésből magántulajdonba, úgy, hogy a nyilvánvaló lopás-csalás haszonélvezői hozzák meg a parlamentben az őket erre felhatalmazó törvényeket és ők nyirbálják meg az alkotmánybíróság jogkörét, ha az véletlenül kicsit morogni próbálna.
A Kádár rendszerben nem volt hajléktalan, nem volt munkanélküli, mindenki tisztességes orvosi ellátást kapott ingyen, és ha kórházba került az ember se WC-papírt, se gyógyszert, se kaját nem kellett magával hoznia, és a vakolat sem eset a fejére. Szerényen éltünk, de a gazdag és szegény között minimális volt az eltérés.
Ma a Horthy-rendszer jött vissza: 4 millió koldus országa, amikor kitántorog Amerikába másfél millió emberünk. Tömeges a fiatal diplomásoknál a kivándorlás, bevándorolni pedig a legcsóróbb arab migráns sem akar hozzánk. E mellett van egy szépen gazdagodó újmilliárdos kormányközeli "vállalkozói" réteg, volt kollégiumi szobatársakból, rokonokból, falusi szomszédokból, családtagokból.
Kiépült az illiberális urambátyám mutyimagyarország (már nem is Köztársaság), amely fő ellenségének a normális európai közösséget, a magánvagyonából egyetemet, ösztöndíjakat, intézményeket, alapítványokat létrehozó Soros Györgyöt és a terror elől menekülő szerencsétlen embereket tekinti.
'Sosem röhögtük ki. Lényegesen jobban működött a kapitalizmusnál.'
Igen? Akkor nem bukott volna, aranyapám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!