Jövőre választások. Várható hogy emiatt egy rendes béremelést intéznek a dolgozóknak? 20-30 százalékosat? Kevés az a 160-180 ezer havonta.
Közvetlenül, csak as minimálbérbe tudnak beleszólni.
Közvetve csak adócsökkentéssel vagy másféle kedvezménnyel (lásd: Erzsébet utalvány, de az eredetit beszigorítva, sok cég kivonult belőle, az enyém is), de ezek egyike sem kötelező.
A 160-180-as kategóriára nem tudnak hatni, ez nem így működik.
Lesz más ígéret, de eddig semmit nem lehetett számonkérni..
Kedves 2,
már hogyne tudnának a bérekre hatni.Ezeket a barom magas járulékokat adókat lehetne csökkenteni.
Nekem a nettó 266 ezres fizetésemnek, ami annyira nem számít soknak, tudod mennyi a bruttója?400e
Vagyis az állam lenyúl belőle 134 ezer forintot.Ez azért elég sok.
Ekkora emelés soha nem lesz egyik évről a másikra!
Ez azzal járna, hogy egy rakás ember elveszítené a munkáját, mivel a cégek nem lennének képesek 20-30%-kal több profitot termelni hirtelen, amiből ki tudnák fizetni a munkásaikat, ezért kirúgnának egy rakás embert és a maradék kevés emberre maradna ugyanannyi munka, ergo nekik megnőne a munkaidejük, a leterheltségük, szóval nekik sem lenne jobb semmivel, mint a kirúgottaknak.
Amelyik cég meg vállalná, hogy mégis az összes embert megtartja, az 20-30%-kal növelné a termékeinek vagy szolgáltatásainak az árát is, hogy legyen miből elég bevétele a jövőben is. Ergo az összes vásárló szívna, mert annyival többet kéne fizetni a dolgokért; és ezért előbb-utóbb elpártolnának a cégtől és keresnének olcsóbbat, aminek aztán megint csak az lenne a vége, hogy túl kevés lenne a bevétele a cégnek, és elküldene dolgozókat.
Szóval egy ekkora béremelés nagymértékű drágulással és a munkanélküliség rohamos növekedésével járna együtt. Ezt pedig nyilván senki nem szeretné.
A dolgozóknak úgy általánosságban nem tud béremelést "intézni" a kormány. A versenyszférában a bér annyi, amennyit a kormánytól független munkáltató tud és akar adni. Nem tudnak "leszólni" fentről, hogy emeljék a béreket.
De van mód a beavatkozásra. Például lehet megint emelni a minimálbéren és a garantált bérminimumon. Ez értelemszerűen azoknak jó, akik minimálbért keresnek. De sokszor újabb feszültségekhez vezet.
Ha lesz emelés (mert lesz), akkor azokat a juttatásokat fogják növelni, amikre közvetlen ráhatásuk van. Vagyis nő majd a közmunkások bére, a nyugdíj és minden más szociális kiadás, amivel tömegeket lehet megvenni a választások előtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!