Hogyan nézett ki a rendi országgyűlés 1820 körül? (reformkor előtt)

A reformkorban a politikai viták a megyegyűléseken és az országgyűléseken folytak. Székhelye Pozsony volt. Az országgyűlést a király hívta össze és rekesztette be, de fel is oszlathatta, a király kezdeményezhette a törvények megalkotását is. Országgyűlés elnöke a nádor volt, a reformkorban ezt a tisztséget József nádor, majd halálát követően fia, István nádor, Habsburg-főhercegek töltötték be.

Az országgyűlés kétkamarás volt, alsó- és felsőtáblára oszlott, a két tábla külön-külön ülésezett.

Az alsótábla tagjai az 52 vármegye 2-2 követe, valamint káptalanok követei voltak, elnöke az ún. személynök. A megyei követeket a megyegyűléseken választották a köznemesség köréből, és mandátumukhoz kapcsolódóan a követeket a megyékben utasításokkal látták el, előre megszabták, hogy milyen véleményt kell képviselniük egy-egy javaslattal kapcsolatban, és hogy hogyan kell szavazniuk. A követek általában képviselték az utasításokat az diétán, de előfordultak kiszavazások is. Az alsótáblán megvitatták a királyi kezdeményezéseket, de önállóan is kezdeményezhettek törvényt. A vita eredményeként határozatot hoztak a törvényjavaslatról, amelyet üzenetként továbbítottak a felsőtábla részére.

A felsőtábla tagjai az arisztokrácia nagykorú férfitagjai, valamint a főpapok és a főispánok voltak, a felsőtáblát a nádor elnökölte. A felsőtábla az alsótábla üzenetét megvitatta, arról határozatot hoztak. Ha az üzenet nem kapott többséget, akkor újabb vitára visszakerült az alsótáblára. Ha az üzenet megkapta a többséget, akkor a törvényjavaslatot felterjesztették a királynak aláírásra, ez volt a felirati javaslat.

A király elutasíthatta a feliratot, ebben az esetben ez visszakerült a felsőtáblára, ahol újratárgyalták a javaslatot. Ha a király elfogadta a felirati javaslatot, akkor azt aláírásával szentesítette, törvény vált belőle.

A bonyolult tárgyalási folyamat, az alsótábla és a felsőtábla gyakori érdekellentéte, illetve az, hogy a felirati javaslaton a király gyakran hónapokig „gondolkodott”, időben elnyújtotta a törvényalkotási folyamatot. Kétségtelen eredménye volt ennek a tárgyalási eljárásnak, hogy a szentesített törvények mindhárom szinten elfogadottak voltak, így azok tartalma mögött jelentős megegyezés volt a hatalmi érdekek képviselői között.