Mit gondoltok az igazoltatás során meghalt férfi esetéről?
Még az is érdekes, hogy a rokonok se nyilatkoznak róla rendesen.
Kb olyan szaga van az egésznek, mintha a Ceausescu rendszerben történne.
Kíváncsi vagyok, a végére elmondanak-e mindent.
Bár lehet, olyan hiba történt, hogy lenne akkora népharag, hogy a facebook beleroggyanna.
Ha full rossz indulattal állnánk hozzá:
A főkapitány valami kis rokona, az újonc, régen elnyomott kis f@$zkalap megkapta az egynruháját, jelvényét meg a gumibotját, ettől ő volt a jani, majd a póverkedés egy ártatlan civillel szemben ("kuss b@$zdmeg, itt én vagyok a hatalom...", gondolom ismerős a hozzáállás) rosszul sült el, ment sírni a kis seggdugasz a befolyásos bácsikájához, hogy tusolja el, meg ő nem akart rosszat, stb stb, így most a "bácsika-közeli" média így állítja be, a másik meg úgy. De nem mindegy? A lényeg, rendőri intézkedés közben (valószínűleg rendőri túlkapás miatt) meghalt egy ártatlan civil (a jelen tényálladék szerint), csak ezt valahogy még csűrni-csavarni kell, nem így egyértelműen kijelenteni, mert az méginkább rossz fényt vetne a legtöbb ember szemében amúgy is elkapált rendőrségre. Tisztelet a kivételnek, mert elismerem, vannak rendes zsaruk, akik tényleg a munkájukat végzik, de sajnos a munkám végett naponta találkozok orbitális f@$ztarisznya rendőrökkel, akik tényleg csak az alkalmat lesik arra, hogy fitogtathassák a kezükbe került hatalmat.
Aztán ki tudja, az érem másik oldala, hogy lehet volt valami stiklije az ürgének, meg egy rejtett vagy ismert szívbetegsége, és még ha nem is erre irányult a rendőri intézkedés, bestresszelt tőle annyira, hogy a stressz vitte el. De nagy valószínűséggel a teljes igazságot sose fogjuk megtudni.
# 4/5 Időpont ma 06:18
Vagy a rendőrség hazudik ("A rendőrség közleménye szerint az ügyészség már tegnap megkezdte az eset kivizsgálását."):
Én bírom a 444-et, de erről az esetről minden háttérinfo nélkül nagyon részrehajló és uszító cikket írtak, a kommentelők rögtön bele is álltak a rendőrök fikázásába, pedig azt se tudjuk mi történt. Te is ezt írtad:
"57 éves mérnök ember volt. A rendőrök ok nélkül zaklatták őt, aminek halál lett a vége. "
Alapból, hogy jön ide hogy mérnök? Ezzel is rögtön az áldozatot kezdjük mosdatni hogy na hát ő mérnök, mit piszkálják a rendőrök? Szerintem ez irreleváns. Másrészt honnan tudod hogy ok nélkül? Én pl. életemben nem találkoztam olyannal hogy teljesen ok nélkül, békésen parkoló embert megrángattak volna a rendőrök. Csak az áldozat mellett ülő személy és az ott sem tartózkodó fia nyilatkozatát olvashattuk ami nyilvánvalóan részrehajló. Azért a rendőröket is megkérdezném hogy mennyire piszkálták ok nélkül, miért nem volt együttműködő z áldozat.
Meg bármilyen szemetek is voltak a rendőrök, azért ne kenjük már rá száz százalékig.. Attól hogy meg akarták motozni még nem kellett szívrohamot kapnia. Valószínűleg ha csak ült volna a kocsiban és nem is jártak volna arra a rendőrök akkor is megtörténik. Ez olyan mint múltkor az aquaparkban a fószer aki szívrohamot kapott a csúzdán. Ha otthon vagy az utcán történik akkor senkit nem érdekel, de mivel a fürdőben kapott szívrohamot ezért rögtön rángassuk meg az aquaparkot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!