Miért ilyen a magyar "jobboldal"?
Előre szeretném leszögezni, hogy a kérdés nem provokáció és nem akarok vele ledegradálni senkit. Azonban tény, hogy Magyarországon elég elkeserítő ami jelenleg folyik politika címszó alatt, a "jobboldali" szegmens pedig konkrétan kabaré színvonalú.
Kezdjük azzal, hogy hiányzik a nagyszámú konzervatív értelmiség, a jelenlegi jobboldali pártok leginkább a prolikat szólítják meg, kisebb részben pedig a polgárságot (amióta a Jobbik kevésbé szélsőséges, talán javult a szavazótáboruk minősége).
A kormány számára is a népbutítás az elsődleges cél, melyet az oktatás szétverésével és propagandával érnek el.
Elsődleges céljuk a félelemkeltés, melyet a kreált ellenségképekkel érnek el (Soros, Brüsszel, menekültek, Simicska).
Közben pedig mindent megtesznek azért, hogy ellehetetlenítsék az ellenzéket (civil és plakát törvény). Egyre jobban körvonalazódik, hogy egy diktatúra kiépítése a cél, egy autókratikus állam létrehozása. A minta adott, Törökország, Fehéroroszország és Iroszország, csak az EU tartja vissza a Fideszt.
A másik felháborító tény a liberalizmus elleni uszítás, igyekeznek úgy beállítani egy eszmét, hogy csak a szélsőségeket mutatjákbe, emelik ki, ennek meg is lett a hatása. Nagy tönegek gyűlölik a liberalizmust, miközben fogalmuk sincs az eszne eredetéről, fejlődéséről, elveiről. Gyűlölködésük közben pedig a nemzeti értékekre és a kereszténységre hivatkoznak, amikor ettől a kettőtől állnak a legtávolabb.
Sokak szemében csak az a magyar mostanra aki Fidesz hívő, aki sortüzet eresztene a menekültekre, meglincselné a melegeket, utál minde szomszédos államot, melyek a mi rovásunkra jöttek létre vagy kaptak területeket, illetve az EU-val és a Nyugati országokkal is ez a helyzet. Illetve aki tapsikol a további milliárdok elszórására.
Az Oroszország felé húzás is kiábrándító, mintha az emberek elfelejtették volna a történelmet...
Az pedig efy vicc, hogy a Fidesz több szocialista jegyet mutat (rossz értelemven), mint a bal oldali bártok többsége...
Kérdem, hogy hol az igazi jobboldal? Amely a polgarokat és az értelmiséget célozza meg, nem pedig a prolikat, szélsőségeseket és érdekembereket... Ennyire nincs igény egy olyan konzervatív pártra, amely nem a gyűlölködésre épít?
Mindezt liberálisként kérdezem...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 29/30 Időpont ma 22:02
Ennél közelebb nem igazán lehetek a tűzhöz, hogy lássam, te csak nyomod a hazug kormánypropagandát :-)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Előre szeretném leszögezni, hogy a kérdés nem provokáció és nem akarok vele ledegradálni senkit."
Á, még véletlenül sem..... :P
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!