Orbán Viktor nem parkinson kóros? Mert ma ahogy beszélt parlamentben teljesen elkent volt a hangja
Rokonom parkinson kórban szenvedett és ugyan így beszélt mint Orbán ma amikor a Vonával vitatkozott.
Tehát hogy nehezen tud artikulálni. Ja meg ami feltűnt hogy Orbán arca olyan maszkszerű tehát majdnem olyan mint egy parkinsonosnak.Szerintetek?
#11
Miért, szerinted normális, ahogy viselkedik?
Gyurcsányon is lehetett látni, hogy valami nem stimmel nála, mert elég furcsa volt a járása és a beszéde, de ez ugyanúgy megvan Orbánon is.
Ahhoz nem kell szakácsnak lennem, hogy meg tudjam állapítani, hogy a gyümölcsleves és a paprikás krumpli összeöntve az csak moslék.
#2-nek és a kérdezőnek.
Kádár nem volt parkinsonos. Neki volt egy eszmevilága és hozzá mindössze egyszerű józan paraszti esze. Eközben tennie kellett olyasmit, amivel soha nem tudott elszámolni önmagával. Ez fel is emésztette. Aki részletesebben szeretné, tanulmányozza a múlt század 80-as éveinek beszédeit, már az MSZMP 1984-es kongresszusán is. Elég világos.
Orbán sem parkinsonos. Skizofrén, de még nem súlyos. Az ok itt is ismert, ő maga is beszélt róla még 1989-90-ben, többször is. A pszichológia jól ismert jelensége, a szülői utálat és kötődés egyidejű jelenléte. Egyik a tudatos éné, másik az érzelmi éné. Ledarálja idővel az embert, mert nem tudja feloldani az ellentmondás. Problémái jórészt megoldódnának, ha egyik énje győzne, és el tudná nyomni a másikat (vagy az elfogadná). Ehhez hozzájön a "munkahelyi stressz", ami nem kedvez az ilyesminek. Szakértők ismerik a helyzetet, csak érthető módon, nem téma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!