A magyarok miért elnézőbbek a Fidesz korrupciós ügyeivel szemben, mint az MSZP-sekkel?
A szocialistákkal kapcsolatban a legnagyobb korrupciós botrányok is "csak" milliós nagyságrendűek, pl. az annyira sokat hangoztatott nokiásdoboz 15 millióról szólt. Ami nagyobb összeg, az a 2014-es Simon Gábor-botrány, akkor 240 millióról volt szó. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb vádról (pl. Hiszékeny Dezső, Molnár Gyula) utólag kiderült, hogy hamisak.
Ehhez képest a Fidesz hemzseg a milliárdos korrupciós ügyektől, az emberek pedig gyakorlatilag rá sem hederítenek. Sőt, talán még örülnek is neki, hogy a fideszesek lopnak és legalább nem a szocik.
A magyar nép komolyan mindent elnéz nekik csak azért, mert ők nagy nemzetinek adják elő magukat, míg az MSZP sokkal internacionalistább?
kb össze is foglaltad
amíg a fidesz migrációval, kommunizmussal, nácikkal és hasonlókkal fenyegeti a népet addig nem a véleményük érvényesül hanem a félelmeik
milliárdokat költenek kormánypropagandára és a lopásaikat úgy állítják be hogy "bezzeg a balibsik 2X ennyit vittek volna meg lehet köszönni hogy csak ennyit lopunk"
a történelem tanulsága szerint az ilyen diktátoroknak csúnya vége lesz
mussolini, tito, most a viktor következik
a történelem tanulsága szerint az ilyen diktátoroknak csúnya vége lesz
mussolini, tito, most a viktor következik
Tito 1945-től 1980-ig, 88 éves korában bekövetkezett haláláig volt Jugoszlávia első embere. Így gondoltad?
Azért,mert a fidesz elhiteti az emberekkel,hogy az átlag emberek érdekeit érvényesítik.
Lásd állandóan az ömlik az m1-ből,hogy így a családok,úgy a családok.
Valóság "támogatva lesznek a családok"(csak nem a tiéd).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!