Lenondanál a Magyar államiságról EUi Egyesült Államok javára, ha holnaptól magyarországon garantált lenne egy EUs átlagéletszínvonal?
Nem, nem mondanék le.
Azért az elég szomorú lenne, ha az embereket így meg lehetne venni kilóra, hogy lemondjanak a hazaszeretetükről.
Az "Európai Egyesült Államok" gazdasági téren lehet ,hogy hasznos lenne (nem tudom), de a baj ezzel elsősorban az ,hogy totálisan különböző államokról van szó.
Ez nem az USA, hogy csak úgy egyesíteni lehet államokat.
Mert teljesen más mondjuk egy Nebraskát, egy Iowát, egy Colorádót és egy Kansast egymás mellé tenni, mint egy Magyarországot, egy Svédországot, egy Franciaországot és egy Bulgáriát.
Ez nem ilyen egyszerű. Alapvetően az Európai Egyesült Államok létrejötte nem zárja ki a tagállamok államiságának megmaradását. Tulajdonképpen csak egy komolyabb politikai szintlépés lenne az EU után. (Amire véleményem szerint szükség lenne.)
Az életszínvonal pedig nem egy olyan dolog amit az egyik napról a másikra lehet javítani. Nem pusztán a bérekről függ. Figyelembe kell venni a különféle szolgáltatások minőségét (oktatás, tömegközlekedés), a közbiztonságot, sőt még az alapvető mentalitást, stb-t is, a bérek mellett.
Egy szorosabb gazdasági és politikai kapcsolat feltehetően emelné az életszínvonalat, de nem másnapra. Ez egy lassú folyamat.
Azt tudom válaszólni, hogy a magam részéről támogatnám az Európai Egyesült Államok megalakítását, az Unió szorosabbra fűzését, akkor is ha a hazai szuverenitás nagy részét fel kéne adni ezért. (A jelenlegi tendenciák sajnos elég erősek az ellenkező irányba.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!