Mi a véleményetek a marihuana fogyasztás engedélyezéséről, amit most a Liberálisok akarnak?
Én úgy látom egy nagy többség akarná a drogliberalizációt attól független hogy pl. jobboldali.
Sőt nagyon sok jobbikos is támogatja.
De attól még nem lesznek liberálisok hogy egyetértenek vele.
Tehát felülírja a pártszimpátia az értékelvet ebben a kérdésben.
Mivel érdekes senki nem reagált a kérdés második felére, pedig nem véletlen írtam ki.
Az viszont igaz, hogy ha a könnyűdrogok tiltottak akkor a tömény szeszt is be kellene tiltani.
Így volna fair.
De végülis az pálinkafőzés legalizálása egyfajta droghasználat engedélyezése volt a Fidesz részéről.
Nem véletlenül volt az egyik első intézkedése a kormánynak!
Hiszen a pálinkafőzés főleg vidéken elterjedt, és ittas állapotban ítélőképessége csökken az embernek.
Ráadásul korlátozott média jut el hozzájuk.
Valamint alacsonyabb iskolázottság vidéken.
Így már sejthető miért a stabil szavazóbázis vidéken a Fidesz mögött.
Az alkohol egy szintetikus kabitoszer, méreg amitől meg lehet halni.
De a sok nyugger alkoholista vedelje csak nyugodtan...
Én több okból is támogatom.
A marihuána nem okoz függőséget a dohánnyal, az alkohollal vagy a más, illegális drogokkal ellentétben.
Ha a marihuánát kontrollált körülmények között forgalmaznák (mondjuk gyógyszertárban) akkor csakis megbízható minőségű terméket árulnának, így csökkenne a kockázat.
Mivel nem lenne kapcsolata a fű miatt dílerrel, nem tudná keményebb drogokra rászoktatni.
A fű árát is meg lehetne adóztatni, jövedéki adóval terhelni, stb. és ez nem bűnözőket, hanem az államot gazdagítaná.
Ha a füvezést büntetik, mint kábítószerrel való visszaélést, akkor elég súlyos következményei lehetnek karrierre nézve, viszont a bűnözői karrier szépen alakul(na). Nem mellesleg a börtön és pszichiátria elég költséges az államnak valakinek a hóbortja miatt.
"OKé engedélyezzék de bármilyen bűncselekmény, vétség amit marihuana befolyásoltság alatt követ el kétszeres szorzó legyen a büntetési tétel..."
Ez igazságtalan és következetlen dolog lenne. Egyfelől a marihuána nem hajlamosít igazán bűncselekményre. Max. a szer hatása alatt autóvezetés jöhet szóba, de az alkoholhoz vagy több kemény droghoz hasonló agresszió nem. Természetesen egyetértek azzal, hogy bármilyen bűncselekményt követnek el a hatása alatt, az ne legyen enyhítő körülmény, de súlyosbító sem. Mint ahogy az alkoholnál is ez a helyzet. És egyébként a tudatmódosító szerrel való vezetés most is bűncselekmény, ez vonatkozik a fűre is. Alkohol, fű és más drog vagy legális veszélyesen tudatmódosító gyógyszer esetén is támogatom a vezetéstől való eltiltást.
"hajrá a sok drogos had drogozzon ez a kúltúra része szar az életük de legalább van drog"
Tekintsünk el attól, hogy a helyesírásod alapján milyen "kúltúrára" lehet következtetni, "had" világítsak rá arra, hogy a művészek között elég nagy arányban használnak drogot, és nem csak a zenészekre kell gondolni, hanem festőkre, írókra színészekre is. Ők szerintem többet tettek le a kultúra asztalán, mint amennyit te valaha befogadni is képes lennél, nemhogy teremteni.
"az pálinkafőzés legalizálása egyfajta droghasználat engedélyezése"
A pálinkafőzés legalizálása nem egyfajta droghasználat engedélyezése, a pálinkafogyasztás már korábban is engedélyezett volt. Inkább úgy mondanám, hogy egyfajta drog készítésének engedélyezése. Egyébként tovább megyek, nem csak a főzést engedélyezik, hanem kerékpárral az ittas vezetést is akár főúton is.
Az, hogy ez jogi szempontból pofon a szarnak. Manapság már az nem füvezik, aki nem akar, a joggyakorlat pedig szintén szemet huny efelett, senkit nem ültettek még le egy füves cigiért.
Viszont ennek az üzenete lenne káros, mert az úgy hangzana, mintha a marihuána ezek után már nem lenne veszélyes. Ez nem igaz, tudományosan erősen igazolt, hogy a marihuánafogyasztás a skizofrénia és a pszichózis egyik tényezője lehet. Szóval mindenképpen kockázati faktor, ennek ellenére szerintem ez nem ok a tiltásra. Hiszen, ha mindent tiltanánk, ami káros, akkor jóval több minden lenne betiltva, kezdve a már említett alkohollal. Viszont a meglehetősen értelmetlen szabályozásra nem az a megfelelő válasz, hogy elbagatellizáljuk az esetleges veszélyeit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!