Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok a Jobbikos korjegy...

Mit szóltok a Jobbikos korjegyzők leveléhez, amit Orbánhoz írtak?

Figyelt kérdés

Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr!


Csalódással fogadtuk, hogy a Fidesz felső vezetésének utasítására Horváth János korelnök úr szakított a hagyománnyal, s az Országgyűlés alakuló ülésén jelen állás szerint nem olvashatja elő az esküt a legfiatalabb képviselő, sőt egyik korjegyző sem – miután mindegyik a Jobbik soraiból került ki. Ezért engedje meg, hogy három kellemetlen kérdést tegyünk fel Önnek.


A szokásjog példátlan felrúgását az egész magyar ifjúságnak szóló, borús üzenetnek tekintjük. A minisztériumok szerkezete és az ifjúsági bizottsági elnöklet ellenzéknek odadobásából már láthattuk, hogy az új kormány mostohagyermekként fog kezelni minket, fiatalokat, s a területen megszorítások várhatóak.

A közjogi hagyomány semmibevétele azt mutatja, hogy az 53%-os támogatottsággal aránytalan, kétharmados többséghez jutó Fidesz bármire képes. Kubatov Gábor listavezetőjük adatbázisával így nemcsak minket, korjegyzőket diszkriminálhatnak párthovatartozásunk alapján, hanem pl. bármely elhelyezkedni próbáló fiatalt.


Miniszterelnök-jelölt úr!


Horváth Jánossal tegnap délután baráti hangvételű beszélgetést folytattunk, melynek során egyértelműen kiderült, hogy a Fidesz vezetésétől kapott utasítást a kirekesztő lépésre. Nem tartja méltatlannak, hogy egy ilyen idős embert kényszerítenek a piszkos munka elvégzésére? Korelnök úr megilletődötten mesélte nekünk, hogy 1945-ben átélhette a korjegyzői feladat megtisztelő ellátását is. Ezek után különösen nehéz neki a fiatalok kenyerének elvétele.


A magyar ifjúsághoz intézett, korjegyzői kiáltványunkban azt ígértük: „Mindent meg fogunk tenni azért, hogy visszaszerezzük a magyar ifjúság elrabolt hazáját és jövőjét.” Ezt most ki kell egészítenünk azzal is, hogy ifjúsági jogainkért is harcba szállunk. Miniszterelnök-jelölt urat 1998-ban nem zavarta, hogy az akkor mindannyiunknál fiatalabban honatyává vált Zuschlag János olvasta elő az esküt, az akkori kormánypárti korelnök sem javasolt mást. Most mi a fenntartása a legifjabb képviselővel, miért bánik mostohagyermekként vele?


Mint azt a barikad.hu megírta: a 2006-os alakuló ülésen is Horváth János volt a korelnök, akkor így adta át a szót az MSZP-s Nagy László korjegyzőnek (akivel szintén nem volt baja a Fidesznek): „Az Országgyűlés hagyományainak megfelelően az eskü szövegét a legfiatalabb képviselő olvassa fel.” Néhány napja az fn.hu-nak nyilatkozva Horváth azt mondta, neki még nem szóltak, hogy változtasson a hagyományon, de lehet, hogy a hétfői frakcióülés után „elbeszélgetnek” vele arról, kit is jelöljön. A fideszes Lázár János korábban jelezte: „minden képviselőnek az az érdeke, hogy a magyar Országgyűlés megalakulása a Magyar Köztársaság közjogi hagyományaihoz méltó módon történjen meg”.


Miniszterelnök-jelölt úr! Miért alkalmaznak kettős mércét?


2010. máj. 15. 19:04
1 2 3 4
 1/37 anonim ***** válasza:
74%

mindennel egyetértek benne



az anti jobbikosok meg pukkadjanak meg :)

2010. máj. 15. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/37 anonim ***** válasza:
21%
A jobbik állandóan ír valami levelet a Fidesznek, feltűnési viszketegségük van.
2010. máj. 15. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/37 anonim ***** válasza:
40%

1: 1998-ban Zusi egy akkora jellegtelen nímand volt, mint hat másik, senki sem gondolta volna, hogy az lesz belőle, ami. Ne keverjük a szezont a fazonnal.



2: Mindent meg fogunk tenni azért, hogy visszaszerezzük a magyar ifjúság elrabolt hazáját és jövőjét.” Ennél a mondatnál röhögtem fel. Amennyire tudom, ez változatlanul az én hazám, és megannyi lehetőség ál előttem fiatalként.


3: Csak azt tudom írni, amit korábban: ha valaki az asztalra szar, azt esetleg egyszer elnézik, de másodszorra nem. Ha valaki úgy viselkedik, mint ha 1932-őt írnánk, azzal 2010-ben nem fognak szóbaállni.

2010. máj. 15. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/37 anonim ***** válasza:
58%

"A jobbik állandóan ír valami levelet a Fidesznek, feltűnési viszketegségük van.

"


csak leírják az igazat és az észrevételeiket


ti viszont vonuljatok tovább az SS etekekl :)

2010. máj. 15. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/37 anonim ***** válasza:
75%

Orbán egy nagytőkét kiszolgáló népgyilkos, aki a maradék országot is eladja „oszt jó napot”!

Egy nevetséges paprika Jancsi, akinek hangja van, és tisztán látszik az a tendencia ami megjósolható volt. Magyaráz a munka értékéről, meg hogy a munka és a tőke elszállt mérlegnyelvét, a helyére kellene billenteni, „ a kampányba” és ezek mára egyre halkabbak.

Orbán egy hatalom és pénzéhes pojáca, egy marionett bábu akit külföldről rángatnak.

Elbaltáztunk ismét 4 évet!


Kb ennyi!

2010. máj. 15. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/37 anonim ***** válasza:
16%
Milyen jelölt úr??? Meg ki ez a Jobbik,hogy kérdőre vonja Orbánt? Én max. seggtörlésre használnám ezt a levelet Orbán helyében!!
2010. máj. 15. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/37 anonim ***** válasza:
27%

Orbán egy nagytőkét kiszolgáló népgyilkos, aki a maradék országot is eladja „oszt jó napot”!

Egy nevetséges paprika Jancsi, akinek hangja van, és tisztán látszik az a tendencia ami megjósolható volt. Magyaráz a munka értékéről, meg hogy a munka és a tőke elszállt mérlegnyelvét, a helyére kellene billenteni, „ a kampányba” és ezek mára egyre halkabbak.

Orbán egy hatalom és pénzéhes pojáca, egy marionett bábu akit külföldről rángatnak.

Elbaltáztunk ismét 4 évet!


Kb ennyi!


Azt hittem, a Munkáspárt támogatói nem neteznek.

2010. máj. 15. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/37 anonim ***** válasza:
88%

"Milyen jelölt úr??? Meg ki ez a Jobbik,hogy kérdőre vonja Orbánt? Én max. seggtörlésre használnám ezt a levelet Orbán helyében!!"



ez a te magán véleményed


a jobbik nem ki hanem mi


tessék

ajánlom figyelmedbe


[link]


tanulj barátom

2010. máj. 15. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/37 anonim ***** válasza:
64%

"Azt hittem, a Munkáspárt támogatói nem neteznek."


azt hittem az anti fák nem neteznek


kb ugyan az

2010. máj. 15. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/37 anonim ***** válasza:
5%
Az antifák éppenhogy a munkáspárthoz kötődnek, tanult fórumtársam :) Nincs hozzájuk semmi közöm, csak mivel jelenleg a széljobbnak nagy a szája, velük kell foglalkozni.
2010. máj. 15. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!