Mit szóltok Schmidt Pál döntéséhez?
Miután a Jobbik megkapta a nemzetbiztonsági bizottságot (hozzáteszem az MSZP-vel való MEGEGYEZÉST KÖVETŐEN) nyilatkoztak, hogy nagyon örülnek neki.
Az ok, hogy remélték így fényt deríthetnek pl. a roma-gyilkosságok megválaszolatlan kérdéseire.
Szerintem, ha megkapta volna a Jobbik sok mocsokságra derülhetett volna fény. Még lehet az is kiderült volna, hogy figyelik őket, bár e felől nem lehet kétség.
Lényegében kiborult volna a bili és fejét kapkodva makacsul ragaszkodott hozzá az MSZP. Mivel a Fidesz is benne van, így inkább odaadták a spannak.
Az, hogy az MSZP, élükön a minősíthetetlen Lendvaival, úgy viselkedett, mint a hülyegyerek óvodás. Ő kitalálta, hogy neki a Nemzetbiztonsági bizottság kell, legyen a Jobbiké a költségvetési. A Jobbik bele is egyezett.
Aztán, mikor látta, hogy a Jobbik nem tiltakozik, akkor elkezdett hisztizni, hogy neki inkább az kell, ami a Jobbiké. A Jobbik ebbe is beleegyezett, megjegyzem ennél konstruktívabb már nem is lehetett volna.
Ezt látva az MSZP még nagyobb rikácsolásba és ajvékolásba kezdett, hogy mi lesz most, egy "ilyen" párté lesz a nemzetbiztonság... Mintha nem ők adták volna egy nappal előtte oda nekik szó nélkül. Nem találok szavakat az MSZP-re. Akinek egy ilyen párt szimpatikus, aki ilyenekre szavaz, az nagybetűs OSTOBA.
Schmitt meg tetőzte az egészet, ahogy fütyül az MSZP, a fidesz úgy ugrik. Nemhogy megleckéztette volna a buta szocikat, megadta nekik azt, amiért hisztiztek. Ha ennyire ugráltathatják őket, akkor szerintem fogadják el mesterházy javaslatát is, hogy alkotmányt csak 4/5-öddel lehessen változtatni, hogy az MSZP is beleszólhasson.
Szóval vicc az amit a "demokratikus" pártok művelnek.
A ktgvetési bizottság összehasonlíthatatlanul többet ér, mint a nemzetbiztonsági. Csak a James Bondon felnőtt, a jogszabályokat nem ismerő jobbikos tinik képzelik azt, hogy a nemzetbizt. biz. elnökséggel "hatalom" jár.
Schmitt döntése lényegében az MSZP megbüntetése annak gyermeteg viselkedése miatt.
A Fidesz az MSZP-t tartja komoly ellenfélnek, a Jobbikra, helyesen, nem nagyon figyel oda, a Jobbik úgyis kinyírja magát mérhetetlen dilettantizmusánál fogva.
A jobbikosok meg csak sírjanak nyugodtan, amiért a pártjuk sokkal fontosabb bizottsági helyet kapott. A Jobbikot az a logika irányítja, hogy mindenáron gyűlölni kell a Fideszt, van sapka / nincs sapka alapon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!