A gárdamellény látványa miatt, hozzám hasonlóan, mindenki más is meg volt félemlítve, igaz?
Olyan unalmas már, hogy azok ,akik állandóan Jobbikoznak mindig a demokráciáról, meg a jogokról pampognak, miközben pont ők azok, akik nem hajlandóak elfogadni más véleményét. Tisztelt nem Jobbikra szavazók!
Be lehet fogni a lepénylesőt és el lehet fogadni a másik ember szavazatához való jogát. Inkább azon kéne elgondolkodtatni, hogy vajon mi juttat el odáig egy embert, hogy csak a radikális változásokban higgyen. Ha a 20 év alatt olyan k.rva jól csinálta volna az összes párt, aki kormányon volt (vagyis mindegyik), akkor a Jobbik most sehol sem lenne. Csak, hogy tudjátok! Én a Jobbikra szavaztam, a párom, pedig a Fideszre. És ha hiszitek, ha nem egyetlen vita, vagy megjegyzés sem hangzott el közöttünk.
legyél büszke magadra, ne másra.
Idióta.
Remélem megbüntetik ezt az erőszakos majmot, csak azért is gárdaruha.
El lett mondva nekik bazze, nem lehet ebben bemenni a parlamentbe, erre mit csinál?És ő akart miniszterelnök lenni.
76
Az elfogadás nem egyenlő az egyetértéssel. De ha te tényleg nem tudod felfogni, hogy miért kínos a törvénysértés egy olyan párttól, amelyik botokkal és kövekkel verné agyon, aki csak arra gondol, hogy egy túrós lepényt elfogad kenőpénznek, akkor sajnállak.
"Morvai és a bírság?:) De tudom, az meg a cionkapitalisták összeesküvése:)"
na ne mondd. idióta. tettenérésnél nem érvényes a mentelmi jog, ezt egy jogász kisujjból tudja. mellesleg az égvilágon semmi bizonyíték nincs arról, hogy ez így történt csak az a jelentés(amit amúgy az index jegyzőkönyvnek hazudott)
73
Mondom én, összeesküvés:) Meg ki csukta volna le, a parkolóellenőr?
76
Ha valami úgy néz ki mint egy kacsa, olyan a szaga, mint egy kacsának, hápog, mint egy kacsa, és egy dns vizsgálat kacsának azonosítja, akkor nem nagy merészség kijelenteni, hogy az a valami nem Hunyadi Mátyás, álruhában.
"73
Mondom én, összeesküvés:) Meg ki csukta volna le, a parkolóellenőr?"
tudsz bizonyítékot? nem? akkor ennyi. idáig minden jobbikos lemondott a mentelmi jogáról amikor gond volt. vona is megtette. ennyi. nyugodtan dumálhatsz, ez ezen nem változik.
ennyi. pont.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!