Akik kiálltak a CEU mellett és tüntetéssel nyomatékosították, azok egyet is értenek Sorossal meg az ő nyitott társadalmi elképzeléseivel?
Én sem szeretem a kormányt, de azért nem fogok tüntetni egy olyan ember mellett,aki ugyan Orbiék ellen van,de "nyitott társadalmat" akar.Azért, mert az minden csak nem jó.
Az egyik véglet Észak-Korea,Szaúd-Arábia másik meg mondjuk Svédország,ahol nyitott társadalom van.
A nyitott társadalom elképzelése, anarchiát okoz.
Ha ez lenne az állami ideológia Magyarországon, akkor kb minden 4 ember színes migráns vagy fejkendős muszlim lenne, minden 3. ember meg transzvesztita, semlegesnemű vagy hasonló.
"#2: Nem, ő egy "bonyolult" üzletember. Viszont kétlem, hogy ő maga a "gonosz" lenne, ahogy igyekeznek beállítani."
Kedves 11.
Ez az elvonatkoztatás igencsak korai.
A CEU rektora,Michael Ignatieff minden egyes kritikát,szóbeszédet igazol, amit erről az intézményről gondolok.
Abban viszont egyetértek,hogy a kormány tempója túl gyors.
Már ne haragudj, drága barátom, de a migránsaid még mindig nem akarnak Magyarországon élni.
Sőt, ha már itt tartunk, akkor alapvetően a magyarok nem akarnak itt élni, nem hogy a migránsok.
Szerintem inkább ezen kellene elgondolkodni, hogy ez miért lehet.
Igen kérdező,akkor linkelj már nekünk be egy nyilvános beszédet Ignatieff-től,ahol azt mondja,hogy a magyar kormányt le kell váltani vagy hasonló.
Az hogy magánemberként milyen véleménye van az nem mindegy?
Felnőtt ember,nyilván neki is van szimpatikus pártja/világnézete,de ez nem feltétlenül függ össze a munkahellyel.
Ez kb olyan,mintha egy jobboldali gyártulajdonost azért lehetetlenítenénk el,mert az alkalmazottai biztos nácik és azért dolgoznak ott,hogy majd újra tudják építeni Auschwitzot...
"Akik kiálltak a CEU mellett és tüntetéssel nyomatékosították, azok egyet is értenek Sorossal meg az ő nyitott társadalmi elképzeléseivel?"
Nem feltétlenül, de gyakran igen.
"Én sem szeretem a kormányt, de azért nem fogok tüntetni egy olyan ember mellett,aki ugyan Orbiék ellen van,de "nyitott társadalmat" akar.Azért, mert az minden csak nem jó."
Van erre egy híres mondás:
"First they came for the Socialists, and I did not speak out—
Because I was not a Socialist.
Then they came for the Trade Unionists, and I did not speak out—
Because I was not a Trade Unionist.
Then they came for the Jews, and I did not speak out—
Because I was not a Jew.
Then they came for me—and there was no one left to speak for me."
Ha másnak elvehetik a jogait, mert az csak egy büdös libsi, akkor ne csodálkozz, amikor a te jogaidat veszik el.
"Ha ez lenne az állami ideológia Magyarországon, akkor kb minden 4 ember színes migráns vagy fejkendős muszlim lenne"
Magyarországon a legtöbb muszlim csak azért van itt, mert várja hogy tovább engedjék nyugat felé. Magyarország nem egy migrációs célpont.
"minden 3. ember meg transzvesztita, semlegesnemű vagy hasonló."
Kevesebb, mint az emberek 1%-ának van igénye ilyesmire. Egy "normális" ember nem lesz ilyen csak attól, hogy szabad. Te transzvesztita vagy semlegesnemű lennél, ha nem járna hátrányokkal? Mert én nem.
Uszító, provokátor szagot érzek!
Másik, meg hogy jön ide a CEU-hoz a migráció?
Agyadra ment az agymosás, a gusztustalan Fideszes uszítás, hazudozás?
Egy félkegyelmű alak vagy, kérdező, ha hiszel a kormányközeli lakájmédiának!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!