Simicska azt hiszi, hogy ér valamit a médiájával és Kálmán Olgával?
Minden egyes fillér kidobott pénz, amit ez a köpönyegforgató beleöl a hazug médiabirodalmának üzemeltetésére.
Akár most azonnal feloszlathatná a társasaságot, Kálmán Olgával kezdve az összes hazudozó, néphülyítő címeres gazembert, semmit sem fognak elérni 2018-ban, nem fogja tudni leváltani a Fideszt, a magyar nép már megtanulta, hogy kinek higyjen, és kinek nem.
Azt hiszi, hogy a fideszesek a hírtévé logóra buknak, és attól, hogy átvitte a médiáját a balliberális és hazaáruló oldalra, majd átviszi a fideszes közönségét is?
Hát nem, nem nézi senki a régi közönség közül, mi fideszesek már rég besoroltuk ezeket az ATV, Klubrádió, Népszava hiteltelen, nívótlan kategóriájába.
Az USA-ban is beleállt a balliberális, demokrata-párti Trump-ellenes hazugságon alapuló gyűlölet és lejáratókampányba, elértek vele valamit? Semmit sem!
Vajon el fognak érni vele? Itt van Orbán, neki már 7 éve kell kiállnia ezt a hazudozást, mocskolódást, amit az atv, népszava, népszabadság, 444, index ellene végez, és mégis kiállja, erős marad.
Ezzel csak a németeknél és franciáknál lehet elérni bármit is, és ellehetetleníteni a Nemzeti Frontot és az AfD-t, hiszen ott nincs 1 normális tévéadó, ami a nemzeti oldalt támogatná, így könnyebb megvezetni az embereket, ahol vannak hiteles, nemzeti, jobboldali adók, a nézők nagy része el tudja dönteni, hogy melyik hiteles, és melyik nem, így nehezebb megvezetni.
Ez van az USA-ban és különösen ez van itthon ahol a destruktív, megszorító, magyarellenes balliberális kormányzás során az emberek döntő többsége a saját bőrén tanulta meg, hogy kinek kell hinni, és kinek nem, kire kell szavazni, és kire nem, ki hazudik, és ki nem.
Hát nem tudom te miket képzelhetsz kedves kérdező,de hogy Magyarországon nincsen nemzeti jobboldali párt,az biztos...Nemzeti jobboldali Tv adó?Melyik hiteles?Tv2?M1?Echo,mindnek a nézettsége nagyon alacsony szinten van.Vajon miért?Mellesleg ki vagy te,hogy lehazaárulózod az összes baloldali és liberális szavazót?
Egyébként Németországban van szélsőjobboldali Tv adó is,csak te sajnos ezt nem tudod,mert gondolom még életedben nem jártál Németországban.....
/A magyar nép már megtanulta, hogy kinek higgyen, és kinek nem./
Azért ne hidd azt,hogy a Fityesznek is örökké hinni fog a szavazótöbbség ha már egyre rosszabbul fog élni.Gyakorlatilag eddig 7 éves kormányzásukkal szinte nulla teljesítményt értek el...
Előbb,utóbb lefog járni az ő idejük is.Lehet csúfos vereséggel.
Simicska mint pénz hajhász és köpönyeg forgató? Igen, egyetértek veled.
A baloldali pártok, mint parlamentbe nem való akasztófa díszek? Ebben is egyetértünk.
Na de hogy a Fidesznek hinni? Hogy az nemzeti, a mi érdekünket nézi? Na ne röhögtess. A fideszesek ugyanúgy lóghatnának a baloldaliakkal együtt, ugyanolyan korruptak és rosszak, ha nem még inkább azok.
Hogy Simicska is addig volt jó, amíg a Fideszt pénzelte, mióta elpártolt, hazaáruló lett... Hogy mindenki aki nem Fideszes, az hazaáruló... Hogy Orbán kiállt vagy bármelyik Fideszes kiállt.... Év vicceit hallottuk, pedig még csak március van...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!