Magyarország erősödik?

- Elvtársak! - kiáltotta egy lelkes, fiatal hang. - Figyelem, elvtársak! Nagyszerű híreink vannak számotokra! A termelés frontján megnyertük a csatát! A fogyasztási cikkek valamennyi kategóriájának termeléséről most összeállított jelentések azt mutatják, hogy az életszínvonal legalább húsz százalékkal emelkedett az elmúlt év folyamán. Ma reggel egész Óceániában hatalmas arányú spontán örömnyilvánításokra került sor, a dolgozók kivonultak a gyárakból és hivatalokból, és zászlódíszes felvonulásokkal fejezték ki hálájukat Nagy Testvér iránt az új, boldog életért, amelyet az ő bölcs vezetésének köszönhetünk. Íme néhány adat a jelentésekből! Élelmiszerek...

"A mi új, boldog életünk" frázisa gyakran elhangzott. Főleg a Bőség-minisztériumnak volt kedvenc szólama. Parsons, akinek figyelmét megragadta a harsonaszó, félig áhítatos ünnepélyességgel, félig tiszteletteljesen unatkozva figyelt. Nem nagyon tudta követni a számokat, annak azonban tudatában volt, hogy ezek a számok valamiképpen okot szolgáltatnak az elégedettségre. Előhúzott egy óriási, mocskos pipát, amely félig volt töltve elszenesedett dohánnyal. A heti százgrammos dohányadagból csak ritkán lehetett teljesen megtölteni a pipát. Winston egy Győzelem-cigarettát szívott, amelyet nagy gonddal vízszintesen tartott az ujjai közt. A következő adagot csak másnap lehetett kiváltani, s már csak négy cigarettája volt. Pillanatnyilag elzárta fülét a távolabbi zajok elől, és a teleképből áradó zagyvaságra figyelt. Kiderült, hogy hálatüntetéseket rendeztek Nagy Testvérnek a csokoládé-fejadag heti húsz grammra való emeléséért is. Pedig csak tegnap jelentették be, gondolta, hogy az adagot heti húsz grammra csökkentették. Lehetséges volna, hogy ezt is beveszik az emberek, alig huszonnégy óra múlva? Igen, bevették. Parsons könnyen bevette, egy állat ostobaságával. A másik asztalnál ülő szem nélküli teremtmény fanatikusan és szenvedélyesen vette be, égve a dühös vágytól, hogy kinyomozzon, feljelentsen és elgőzösíttessen mindenkit, aki meg merné említeni, hogy a múlt héten harminc gramm volt a fejadag. Syme - valamivel bonyolultabb módon, amelyben a duplagondol is benne foglaltatott - szintén bevette. Winston lenne hát az egyetlen, akinek még van emlékezőtehetsége?

A telekép tovább ontotta a mesébe illő statisztikai adatokat. Az előző évihez képest több volt az élelem, több a ruha, több a ház, több a bútor, több az edény, több a tüzelő, több a hajó, több a helikopter, több a könyv, több a csecsemő - minden több volt, csak a betegség, a bűn és az őrület nem. Évről évre és percről percre mindenki és minden szélsebesen növekedett. Mint Syme az előbb, most Winston fogta a kanalát, és bemártva az asztalon végigfolyt sápadt színű húslébe, hosszú vonalakat huzigált vele. Rosszkedvűen töprengett az élet anyagi minőségén. Mindig ilyen volt vajon, amilyen most? Mindig ilyen íze volt az ételnek, mint most? Körülnézett a kantinban. Alacsony, zsúfolt terem, falai mocskosak a tömérdek emberi test érintésétől; lepusztult fémasztalok és székek, olyan szorosan egymás mellé rakva, hogy az asztaloknál ülők könyöke összeér; görbe kanalak, töredezett szélű tálcák, durva fehér csészék; mindennek a felülete zsíros, minden repedésben piszok; és a rossz gin, rossz kávé, fémízű gulyás és mocskos ruhák összekeveredett, savanykás szaga. Az ember gyomra és bőre mintha örökké tiltakozna; mindig az az érzése, hogy megfosztották valamitől, amihez pedig joga volna. Az kétségtelen, hogy nem volt olyan emléke, amely a mostani állapottól nagyobb mértékben különbözött volna. Ameddig csak vissza tudott emlékezni, sohasem volt elég ennivaló, soha senkinek sem volt olyan harisnyája vagy alsóruhája, amely ne lett volna tele lyukakkal, a bútorok mindig lepusztultak és töröttek, a szobák mindig rosszul fűtöttek, a földalatti vasutak mindig zsúfoltak voltak, a házak darabokra hullóban, a kenyér sötét színű, a tea ritkaság, a kávé mocsokízű, a cigaretta nem elég - semmi sem elég, és semmi sem olcsó, kivéve a szintetikus gint. Igaz ugyan, hogy mindig minden rosszabb, ha a test elöregszik, mégis: az, hogy az ember undorodik a sok kényelmetlenségtől, mocsoktól és szűkölködéstől, a végtelen telektől, attól, hogy mindig ragadós a harisnyája, hogy a lift sohasem működik, a víz hideg, a szappan homokos, a cigaretta szétesik, s az ételeknek olyan ördögien rossz ízük van, nem annak a jele-e, hogy a dolgok természetes rendje nem ez lenne? Hogyan is érezhetné valaki mindennek az elviselhetetlenségét, ha semmiféle emléke nem volna arról, hogy a dolgok egyszer másképp is voltak?

Ismét körülnézett a kantinban. Majdnem mindenki csúnya volt, és csúnya lett volna akkor is, ha másképp van öltözve, nem a kék overall-egyenruhába. A terem távolabbi részében, egyedül egy asztalnál, egy kicsi, rovarszerű férfi itta a kávéját. Apró szemével gyanakvón pillantott maga köré. Ha az ember nem nézne körül alaposabban - gondolta Winston, milyen könnyen elhihetné, hogy a Párt által hirdetett testi eszménykép - a magas, izmos ifjak és a dús keblű, szőke hajú, életerős, napbarnított, gondtalan lányok eszményképe - valóban létezik, sőt túlsúlyban van. Holott, amennyire ő meg tudta ítélni, az Egyes Leszállópálya lakóinak többsége kicsi, sötét hajú és rossz alakú. Érdekes például, hogy mennyire gyakori ez a rovarszerű típus a minisztériumokban: kicsi, idomtalan emberek, nagyon korán elhíznak, rövid lábuk van, gyors, kapkodó mozgásuk, s kövér, kifürkészhetetlen arcuk, nagyon kicsi szemekkel. Úgy látszik, ez a fajta tenyészik legjobban a Párt uralma alatt.

A Bőség-minisztérium közleménye újabb harsonaszóval befejeződött, s csikorgó zene következett. Parsons, akit mérhetetlenül fellelkesített a számokkal való bombázás, kivette szájából a pipát.

- A Bőség-minisztérium valóban jó munkát végzett az idén - állapította meg okosan bólogatva. - Hogy el ne felejtsem, Smith, öregfiú, nincs véletlenül egy felesleges borotvapengéd?

- Nincs - felelte Winston. - Magam is hat hete használom ugyanazt.

- Jó, jó, csak gondoltam, megkérdezem, öregfiú.

- Sajnálom - mondta Winston.

#9

Igazából nektek teljesen lényegtelen.

Ha a saját lányotok halna bele egy egyszerű kórházi fertőzésbe, mert a kórháznak nem volt pénze fertőtlenítőszerre, ti akkor is éljeneznétek a Pártot és Nagy Testvért.

Már most is számos ilyen eset történik, de egy mániákus őrültet nem nagyon lehet kizökkenteni a képzeletvilágából.