Az idős emberek miért ilyen csökönyösek a politikában?
Csak saját tapasztalattal tudok élni, de most arról van szó, ahol itt én élek - falu + mellette megyei jogú város -, hogy az idős embereknek, inkább a diplomásoknak általában van egy véleménye a politikáról, de jórészt csak felületes, olyan ideológia fajta - esetenként rajongás pártok, nézetek esetleg emberek iránt. De nem erről lenne szó. Hanem, ha valaki egyetlen egy pontban nem ért velük egyet, akkor olyan szintű gyűlölettel, szánalommal, (!)haraggal képesek ahhoz a személyhez viszonyulni, mintha minimum népirtást követett volna el. Valamint tények, események, cselekedetek százaival bombázzák az embert, és gyakran olyanokat mondanak, amik akkor történtek, mielőtt a fiatalabbja még meg sem született, esetleg még járni alig tudott. Egyáltalán nem tudják elfogadni, hogy nem tudnak mindent a politikáról. Persze szoktak okosakat is mondani, nem az mondom.
Nem akarok általánosítani. Ismerek sok rendes, normális természetű, nyitott embereket is ~50-90 évesek köreiben is. De most ezekre a politikai 'szakértőkre' lennék kíváncsi, hogy ez miért van? A kommunizmusból fakadhat ez a fajta mentalitás? Csak én tapasztalom ezt?
Köszönöm a válaszokat, nem akartam senkit megbántani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!