Nyilvánvaló vált, hogy már csak a túlélésre játszik az MSZP?
Mennyire vehető komolyan az a párt, amiből egy országgyűlési képviselő azzal az indokkal lép ki, hogy hiteltelen és nem gondolja komolyan a választási győzelmet? Most az más kérdés, hogy az MSZP választási győzelmét néhány elvakult fanatikustól eltekintve senki sem veszi komolyan, de legalább adhatnának a látszatra.
Megjegyzem, Kerék-Bárczy Szabolcs nemrég ugyanezzel az indokkal lépett ki a DK-ból, továbbá az is szóba került, hogy Demeter Márta nem adja vissza mandátumát, hanem átülne a Jobbik frakcióba, amely legalább hisz a kormányváltásban. Mit gondoltok erről a helyzetről?
tobas
Akkor olvasd el még egyszer, itt csak arról van szó, hogy nem bír vele azonosulni, hanem arról, hogy nem tartja komolyan vehetőnek.
Engedd meg, hogy idézzem a cikket.
"Nem a kormányváltás a célja az MSZP több formális és informális vezetőjének – a Magyar Nemzet információi szerint ezért hagyja ott a szocialisták frakcióját és a pártot is Demeter Márta. Úgy tudjuk, bírálta, hogy többen érezhetően már 2022-re készülnek."
Na már most ez nálam azt jelenti, hogy nem bír azonosulni azzal a gondolattal, hogy még nem akarnak kormányt váltani, ami reális, hiszen bár erősödik, de messze nincs meg a szükséges támogatás.
Nos, elég jól látható, hogy a Fidesznek és az MSZP-s különböző önkormányzati, vagy állami pozíciókat betöltő embereknek közös érdeke, hogy az MSZP fennmaradjon, mint közepesen erős, de kormányváltásra képtelen mondhatni "kamu ellenzék". Gyurcsánynak már öszödnél is ez volt a baja velük! Többek közt. Ezek csak a saját seggüket védik, nem mernek előállni drasztikus javaslatokkal, ami borítaná az alacsony, de biztos népszerűséget. Még kevésbé akarják borítani a fideszes kollégákkal a háttérben megkötött piszkos egyezségeket.
Ha az egyik fél kiteregeti a másik szennyesét egy önkormányzaton belül akár, akkor az ő titkai is napvilágra kerülnek. Ugyanez a helyzet most az OLAF jelentéssel is például. A Fidesz miért nem hozza azt nyilvánosságra, ha csak az MSZP a sáros? Mert ő is nyakig benne van.
Arról nem is beszélve, hogy ha végre megszűnne az MSZP az automatikusan a feltörekvő újbaloldali pártok felé terelné a közfigyelmet. Ezek pedig jóval veszélyesebbek a Fideszre. Ellenük nincsenek terhelő korrupciós ügyek, mivel lehet őket szidni? Hogy sorosbérencek? Hogy a másod unokatestvérük bátyja SZDSZ-es volt? Nincs ellenük semmi ütőkártya. Ehhez képest egy MSZP-st helyből le lehet komcsizni, és mindenki bólogat.
Nyilvánvaló, hogy nem. A túléléshez stratégia kell. Jó, vagy rossz, de kell. Ha nincs, az nem túlélés, hanem vegetálás.
A túlélés eleve halott eszme. Mit kíván túlélni? Egyetlen dolognak van értelme, az aktív cselekvésnek. Viszont az is nyilvánvaló, hogy egy értelmes ember, ha egy csoportban van, természetesnek tartja, hogy köti a csoportfegyelem. Ilyenkor vagy megpróbál valódi, célorientált aktivitást gerjeszteni, vagy keres egy másik csoportot, amellyel tud azonosulni.
Minden pártból ezért lépnek ki értelmes emberek. Az MSZP-ből is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!