Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti szavaznátok Jobbik+MSZP+DK...

Ti szavaznátok Jobbik+MSZP+DK összefogásra?

Figyelt kérdés

Én igen. Túl kell lépni az ilyen kis piti dolgokon: "én mszp-s vagyok ezért nem szavazok a szélsőjobbra", ez ugyanígy igaz a másik oldalra is! 2014-ben a Jobbikra szavaztam, azelőtt még nem szavazhattam, most az Összefogásra szavaznék. Szembeköpöm ezzel magam? Nem. Másik pártra szavaznék most? Igen. És akkor mivan?

Arra szavazok, amit jónak látok. Ha a Fideszre szavazok pl. attól még nem leszek Fideszes. Túl kéne lépni ezen az óvodás szinten. Ha én a Tesco-ba járok bevásárolni, másik nap átmegyek a Lidl-be, attól én még nem leszek áruló, és nem köpöm magamat szembe.

A Fidesz-el az a bajom, hogy bebetonozza magát, 46%-al lett 2/3-ada, már a csapból is folyó hülyítő propagandájáról nem is beszélve.


A 2-3%-os gazdasági növekedés pedig siker??? Ausztriának lehet az, 4-szer annyi gdp-vel, mint a miénk. Mivel vagyunk mi kevesebbek, butábbak a labancoknál? A gazdaságunk a 14-edik legösszetettebb, évi 30 ezer milliárd forintos exportunk van. Nem kéne álomnak lennie a felzárkózásnak, csak újjá kellene építeni a demokráciát, ami nem azzal egyenlő, hogy a menekült politikánkat is meg kellene változtatni.


2017. jan. 10. 10:22
1 2 3 4
 11/35 A kérdező kommentje:

5.: Nem is írtam, hogy egy ilyen összefogásnak kellene győznie. Magyarországnak egy erős ellenzékre lenne szüksége, csupán ezért szavaznék rájuk, hogy ne lehessen 2/3-ados többsége az Orbán rezsimnek. Ilyen egyszerű, persze a megszokott szűklátókörűséggel ezt nehéz átlátni.


Egyébként én 2018-ban a második legesélyesebb pártra fogok szavazni, kivéve ha valami csoda folytán a Jobbik lesz a legesélyesebb, mert akkor a Fideszre teszem a voksom. Igazából akármelyik pártra hajlandó lennék szavazni, ha látom, hogy az adott párt jó irányba terelődött.

2017. jan. 10. 10:55
 12/35 anonim ***** válasza:
53%

Nem szavaznek. Sot egy ilyennel mind a Jobbik mind a baloldal lejaratna magat. A Jobbik mert osszeallt a voros komcsi tudjukkikkel, a baloldalnak meg nehez lenne az EPben es a szavazoiknak magyarazni hogy az alltaluk ostorozott "nacikkal" miert paktaltak le..

Meg nevetsegesebb es hiteltelenebb lenne az egesz ellenzek.

2017. jan. 10. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:

Erika! Nem tudjuk! Sőt, állítom, te sem tudod. Csak összehordasz hetet havat. Ilyen hozzáállással nem is lehet politizálni. Amikor a politika érzelmi kérdés lesz, onnantól semmi egyéb, mint hatalmi játszma. Tartami kérdés nincs benne.


Kérdező! Előbb meg kellene érteni, miről szól egy válasz. De hogy kérdésedhez illesztett kommentedre válaszoljak: Mi sokkal butábbak vagyunk a labancoknál. Először azért, mert csak érzelemből vagyunk képesek megközelíteni, zrikálunk tehetetlenségünkben. Labancok a kutyák. Legalább mondhassuk, ha már másra nem vagyunk képesek. Idejönnek a gazok, és mi eladjuk neki a földjeinket, hogy aztán éhbérét dolgozzunk tovább ugyanúgy. Miért is? mert ők megtanultak szervezni, mi nem. Mi csak kuruckodunk. Ők megtanultak gyárat építeni maguknak, ők megtanulták, miként kell gazdaságot szervezni, mi beérjük, ha a labanc épít nekünk gyárat és dolgozhatunk benne, mi nem tudunk gazdaságot szervezni, mi csak tönkretenni tudjuk. Ezért négyszer akkora az ő GDP-jük. És milyen csodásan igényled a demokráciát. Szóban! Mert a tett ott kezdődik, hogy nincsenek labancok, csak emberek, akik valamit jobban tudnak. Nosza kérdezzünk, ha már magunk nem jöttünk rá (vagy ha igen, hagyjuk, hogy hataloméhes oligarchajelöltek eltussolják). A demokráciát nem igényelni kell, hanem előbb megérteni, aztán csinálni. Mindenkinek külön külön, és főleg együtt. De az ócsárlás az "együttműködést" kizárja.

2017. jan. 10. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 A kérdező kommentje:

13.: "Mi sokkal butábbak vagyunk a labancoknál."


Tudtommal egy ország intelligenciájának a fokmérője nem a gazdasága, erre az IQ szolgál. Egy buta is lehet gazdag, és az okos is lehet szegény. Sokkal több buta gazdag, és sokkal több okosabb csóró, mint gondolnád. Itt van az országok IQ térképe [link] . Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy szellemileg nekünk is megvan az erőforrásunk egy ausztriai életszínvonalra.


"És milyen csodásan igényled a demokráciát. Szóban! Mert a tett ott kezdődik, hogy nincsenek labancok, csak emberek, akik valamit jobban tudnak."

A demokráciának mi magunk adunk jelentőséget. Gyakorlatilag Németország diktálja a feltételeket majdnem az egész Uniónak, például a befogadó politikájuk miatt jön ennyi menekült, akkor Németország mennyire demokratikus?? Politikailag sokkal több hatalmuk van az Unióban, mint amennyit a népességük indokolna. Ez semennyire sem demokratikus, és mégis majdnem mindenki demokratának tartja őket.


A többiben viszont egyet értek veled.

Lehet azt mondani, hogy korruptak vagyunk, rossz a mentalitásunk, de hogy buták lennénk, az nem igaz.

2017. jan. 10. 11:41
 15/35 anonim ***** válasza:
Attól függ, milyen alapon állnak össze. Ha azt az ötletet próbálják megvalósítani, hogy "csak a választási rendszert változtatják meg és a Fideszeseket tisztogatják ki a hatalmi ágak éléről, aztán egyből új választást írnak ki", akkor igen. Ha valami teljesen reménytelen hosszabb távú együttműködést próbálnak meg kialakítani, akkor inkább az egyik kisebb pártra szavazok protestből.
2017. jan. 10. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:

Jobbik + MSzp + Gyurcsány = Fideszre szavaznék

Jobbik + bárki nem lebőgöttek = ezekre szavaznék

2017. jan. 10. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
Kerdezo mielott ilyet kerdezel legalabb a valasztasi rendszert ismerd meg! A fidesznek nem 46 szazalekkal lett 2/3a! Ha nem Vetted volna eszre ket szavazolapot toltottel ki egyeni terultetinkepviselore szavazatol es orszagos listara! AZ egyeni korzetekben 90 szazalekban Szeged es BP kivetelevel kizarolag a fideszes jelolt nyert es ehhez jott meg hozza az orszagos partlistan a 46 szazalek! EGYEBKENT az eredeti kerdesedre a jobbik an mal melyebbre nem sullyedhet hogy ossze All a ballibekkel
2017. jan. 10. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 anonim ***** válasza:

Nem! Max. a jobbikra, azok talán jobban képviselnének engem is, de ha összeállnának a ballibekkel akkor elásnák magukat a legtöbb szavazójuk előtt.


Meg hát egy egymással szöges ellentétekkel teli "összef.osás" olyan is lenne...

2017. jan. 10. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:

Ideológiailag alapjaiban ellentmondásban vannak egymással és eltekintve attól, hogy ki milyen szavahihetőséget ad nekik most, egy ilyen koalícióval az alapjaikat ingatnák meg és felvetné a kérdést, mit adnak fel, hogy a másik melléjük álljon vagy mit fognak feladni, hogy mellettük maradjon.


Egy ilyen koalícióban két szinten sem tudnék megbízni. Egyrészt nem hiszem, hogy stabilak volnának és képesek lennének hosszú távon együtt dolgozni. Még az MSZP-SZDSZ is összerúgta a port. Másrészt nem tudom, hogy azt képviselnék-e, amit elvárnék tőlük.

2017. jan. 10. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
Ha reálisan gondolkodok akkor a Jobbik soha nem állna össze a DKval, MSZPvel stbvel. Így ez a veszély nem áll fenn. A jobbik elvi alapon talán az LMPvel állhatna legfeljebb össze a mai bekerülésre esélyes pártok közül. Abban az egy esetben lennék hajlandó egy Jobbik koalícióra szavazni.
2017. jan. 10. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!