Létezik, hogy már nincs is olyan eget rengetően nagy különbség a Fidesz és a baloldal között?
Magyarországon nagyjából 8 millió választópolgár él, eszerint a felmérés szerint a Fideszt a 8 millió 25%-a, tehát 2 millió ember támogatja.
A logikát követve, a Jobbik és az MSZP 12-12%-a 960 ezer embernek felel meg.
A DK 5%-a 400 ezret, az LMP 3%-a 240 ezret, az MKKP 2%-a 160 ezret, míg a maradék három balos kispárt (Együtt, PM, MLP) nagyjából 80-80-80 ezres támogatottsággal rendelkezhet.
Persze erősen lóg még a levegőben, hogy a baloldal milyen formációként áll össze, de annyi biztosnak tűnik, hogy az MSZP-DK összefogás esélyes, ami 1360000 szavazót jelent eszerint. Ez némileg jobb eredmény, mint a 2014-ben elért ötpárti koalíció által hozott szám. Ha jól tudom azonban, az Együtt, a PM és az MLP is érdekelt valamiféle balos összefogásban, ez pedig további 240 ezer szavazót hozhat a közösbe, amivel így együtt már összesen 1600000 szavazóról beszélhetünk.
Reális, hogy már "csak" 400 ezres különbség lenne a Fidesz és a balos formáció között?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!