Az MSZP hogyhogy csak szűken vesztette el az 1998-as választásokat?
Az MSZP-re 1994-ben a listás szavazatok 33,0%-át kapta, míg 1998-ban 32,9%-ot. 1998-ban is többen szavaztak rájuk, mint az akkor 29,5%-ot szerzett Fideszre, viszont a polgári oldalnak ugyebár több szövetségese (FKGP, MDF) volt, ennek köszönhetően alakíthattak kormányt.
A Horn-kormány idejére esett Magyarország talán legnagyobb vitát kavart reformcsomagja, a Bokros-csomag, ami példátlan életszínvonal-csökkenést okozott az ország népe számára. Hogyhogy ennek ellenére mégis csak szűken vesztette el az MSZP az 1998-as választást?
Úgy barátom, hogy a Bokros csomag ugyan keserű, és nehéz döntés volt, de visszaterelte az országot növekedő pályára.
és 4 évük hasznos volt az országnak. Kevesen voltak akik a csalódottság miatt nem szavaztak rá 1998-ban, sokan felfogták ezt, és értékelték. ha az utolsó percben Orbán nem áll össze Torgyánnal akkor az MSZP újra nyer.
A Bokros-csomag SEMMI nem volt a rendszerváltás sokkja után, a 90-es évek nem arról szólt, hogy utolérjük a nyugatot, hanem, hogy újra elérjük a keletet, ugyanis nagyjából az ezredforduló tájékára lett olyan az életszínvonal mint 1988-ban volt. Egész iparvidékek, gyáróriások omlottak össze, az emberek teljes korábbi hite, vált semmivé, miközben egy-két szerencsés korábbi senki lett milliárdos, ez volt a 90-es évek eleje! Ezek után a Bokros-csomagot beállítani "sokknak" csak afféle utólagos MSZP mocskolás, mondjuk még minidg több köze volt a valósághoz, mint az állandó "Sorogyörgyözésnek".
Viszont így van két mítosz, az egyik, hogy "nyomorba döntött, meg kizsákmányolt a Bokros-csomag" meg a másik balliberális mítosz, hogy felpörgette és pályára állította az országot, egy kis megszorítás. Nos az igazság, hogy egyik sem igaz, a Bokros-csomagra vagy valamilyen megszorító csomagra szükség volt 95-re, de nem ez tette helyre a gazdaságot, csak hozzájárult.
Azóta egyébként volumenében sokkal nagyobb megszorítócsomagok is voltak pl. 2011-es egykulcsos adó bevezetésével a bérből és fizetésből élők kétharmada járt rosszul, ehhez képest nézd meg a 2014-es választási eredményeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!