Ért valamit a Jobbik néppártosodása? Lesz így kormányváltás?
"De ha nem élsz a szavazati jogoddal, akkor a következő 4 évben is szapulod közbe nem teszel semmit...ezen gondolkozz el több bites módba."
Voltál szavazni a kvótanépszavazáson? Az ellenzékiek akkor arra biztattak, hogy ne menjünk el szavazni, mert az otthon maradás is egyfajta tiltakozás. Most pedig azt mondják, hogy mindenáron éljünk a szavazati jogunkkal, nagy tömegekbe szavazzunk - ne őmellettük, hanem a fidesz ELLEN -, mert máskülönben az otthon maradás beleegyezés. Wtf
Egy korábbi kérdés kapcsán kifejtettem, hogy Vona ha akar valami előrelépést 2018-ban, akkor ezt meg kellett lépnie, különben maradt volna a Jobbik egy max. 16-20%-os rétegpárt.
Ha a Fideszt középen lévő pártnak vesszük, akkor szavazatokat csak a baloldalról lehet lecsípni, valamint a Fidesz 2012-ben balról felszipkázott szavazóit lehet elcsábítani. Az olyan anyám féle nyuggereket akik megkapták a tíz ezres Erzsébet utalványt, azokat képtelenség leválasztani a Fideszről. A Fidesztől jobbra álló radikálisokkal nincs teendő, ők választék hiányában a jobbikra szavaztak eddig is. De! Itt jön a furmány! Ha Vona a néppártosodással felszed korábbi MSZP-DK-LMP-FIDESZ szavazókat, akkor olyan szélesre nyílik a jobbik, hogy szétszakad. Kb olyan, mintha a farkasokkal egy akolba zárnánk a birkákat.Ha a farkas és a birka közt örökké ott áll a csősz (Vona), akkor sincs biztosíték arra hogy ne legyen balhé. Egyedüli megoldás a pártszakadás. Lesz egy szélső-Jobbik, aki felszipkáz minden radikális szavazót, és elérhet akár 16-20%-ot, és lesz egy cuki-Jobbik Vonával, akik esetleg szintén elérhetnek megtévesztéstől függően 10-20% szavazatot. A kettő együtt már esélyes kormányváltásra. Ez elég kockázatos, könnyen el lehet taktikázni, teljes a média ellenszél, és még a végén az is előfordulhat, hogy Vona a két szék között a földre esik. A tegnapi hanuka balhé jó ürügy lehet a szakadásra, és az idő is sürget már, nyakunkon 2018. Sokan azt mondják, ezzel már elkésett a Jobbik, de szerintem még időben van. A cuki Jobbik építése már fél éve elkezdődött a Novák féle puccsal. A radikális Jobbikot nem kell nagyon építgetni, egy ilyen formáció azonnal bevonz minden szimpatizánst.
A Jobbik már 2014-ben kormányra került volna, ha tovább viszik a radikális, utcai harcos vonalat.
Csak hát ugye 2010-től punnyadás következett be, mert kényelmesek voltak a parlamenti bársonyszékek és az ottani fizetés.
"Voltál szavazni a kvótanépszavazáson? Az ellenzékiek akkor arra biztattak, hogy ne menjünk el szavazni, mert az otthon maradás is egyfajta tiltakozás. Most pedig azt mondják, hogy mindenáron éljünk a szavazati jogunkkal, nagy tömegekbe szavazzunk - ne őmellettük, hanem a fidesz ELLEN -, mert máskülönben az otthon maradás beleegyezés. Wtf"
Egy népszavazásnál van úgy nevezett részvételi küszöbe, ami ma 50%. Ez országgyűlési választásoknál nincsen. Ha a lakosság 5% megy el szavazni, akkor az alapján fognak eredményt hirdetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!