Magyarországon túl sok az olyan egyén, akik régóta vagy állandóan eltartottak dolgozó polgártársaik által, indokolatlanul. Erre miért nem akar megoldást találni a mindenkori kormány?
Sokan kihasználáják a szociális rendszert mások kárára.
Sokan jobban élnek mások munkájából, mint azok akiknek köszönhetik jólétüket.
Az ország felemelkedését hátráltatják azok, akik szándékosan nem dolgoznak és a szociális-rendszert kihasználva élnek.
Vajon kiszámolta-e már valaki azt, hogy mennyibe kerül a dolgozó népnek ezen egyének eltartása? Mennyibe kerültek eddig?
Te nem nagyon vagy tisztában azzal,hogy munkanélküliként nem sok támogatásra vagy jogosult.
Eleve,hogy kapj munkanélkülis segélyt már X éves munkaviszonnyal kell rendelkeznie.
De az is olyan kevés,hogy arra alapozni nem lehet,és nagyon rövid ideig jár.
Segélyt ma csak azok kapnak,akik gyereket vállalnak,végtelen számú gyerek után.
Ők ezt mind az adófizetők pénzéből kapják.
Illetve a betegek(rokkantak),de ők is nagyon keveset,és ott is sok beteg ember nem kap semmit,akik valóban betegek.
Illetve táppénz kaphat az ember,ha beteg,de azt sem korlátlan ideig,mert ha valaki ebből akar megélni,azt a háziorvos is észreveszi.Indokolatlanul nem adnak semmit.
Mióta fidesz kormány van még kevesebb ilyen szociális támogatás van.Tehát nem tudom mi a problémád.
Németországban ezzel szemben már jogos lenne az érvelésed ott ugyanis senkit nem hagynak az út szélén,még azt sem aki nem AKAR dolgozni.
Itthon nálunk ilyen nincs,aki nem akar dolgozni,az valakire támaszkodik,vagy szüli halomra a gyerekeket,mert másra nem adnak segélyt.
Orvosi ellátás?
Hát,ajánlom neked szétnézhetnél az egészségügy háza táján milyen állapotok uralkodnak.
Az emberek fizetik a tb-t(ha nincs munkájuk,akkor is),és ez mellé még elvárják,hogy hálapénzt adj,ami után semmit nem adóznak.
Az egyik rokonom most esett át egy komoly betegségen,onnan tudom,hogy már nem elég az orvosnak suskát adni,a nővérek is elvárják ezt.
Arról ne beszéljünk,hogy némelyik nővérke milyen "kedves" a betegekkel.
Nem adóznak?
Rengetegen nem adóznak annyit,amit kellene,ez a probléma.
A legtöbb vállalkozó minimálbérre jelenti be az alkalmazottat,vagy 4 órára,stb.
És ebből gazdagodnak,de ez egy nyílt titok.Senkit nem érdekel.
Nagyon sok ember,akit te említesz azért sem akar dolgozni,mert a munkának nincs értéke,nem becsülik meg az embereket.
Aztán elérik a nyugdíjas kort,rengeteg ember nyomorogni fog,mert ezek a drága vállalkozók kisemmizték őket 40 éven keresztül.
Szóval majd akkor térj erre vissza,ha majd a munkát megfizetik,meglehet belőle normálisan,csalás nélkül élni.
Rengetegen kényszerből csalnak,még mások a luxusért.
Majd,ha nálunk is olyan jellegű társadalom lesz,mint mondjuk Svédországban,akkor majd többen akarnak majd dolgozni.De itt ha nincs ismerősöd,vagy nem sunnyogsz,másokat nem használsz ki,akkor nem jutsz előrébb.
Aztán sírnak a sok vállalkozók,hogy tönkremennek,mert nincs aki fogyasszon.Mert kapzsik,telhetetlenek.
A legkisebb vállalkozó is kiskirályként akar élni.
Olyan országban,ahol vannak szakszervezetek,amik védik a munkavállalók jogait ott biztos többen szívesen dolgoznak.
Te kérdező, te milyen segélyekről beszélsz? mostmár tényleg érdekel..
tételesen sorold már fel mit kap egy munkanélküli, amiből ilyen jól megél, ahogy írod..
Akettővel előttem és az előtt többször kommentelőnek (gondolom, hogy egymás után is ugyanaz a személy írt választ):
Van benne valami, amit írsz. Minimálbéres bejelentést magam is tapasztaltam a bőrömön. Tapasztaltam nem egyszer a tizenkét óráztatást úgy, hogy nem volt rendesen kifizetve. Megjegyzem, hogy nekem sosem volt bajom a tizenkét órázással, mert a plusz munkának mindig örültem, hiszen az több pénzt jelent.
Tapasztaltam továbbá azt, hogy a szabadságot egyes vállalkozók nem akarják kifizetni rendesen.
De ami még nagyon aggasztó és utaltál erre, az pedig az, hogy minimálbéres bejelentések miatt a nyugdíjkorhatárt majdan elérők, lehet, hogy könnyen hajléktalanná fognak válni és éhezni fognak.
Attól is lehet tartani, legalábbis így gondolom, hogy a nagymértékű és állandó munkanélküliség miatt gettósodás fog kialakulni az ország egyes részein, falvakban, városokban. Azt pedig tudjuk, hogy ennek milyen káros következményei lesznek.
Szerintem teljes társadalmi összefogásra van szükség minden érintett területen. Minél előbb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!