Mennyi idő kell majd a jövőben ahhoz, hogy az ország kiheverje azt, amit az oktatással tett a Fidesz és az MSZP az elmúlt 10 évben? Van egyáltalán visszaút szerinted?
Én az oktatás helyzetét tartom a legégetőbb problémának az országban, és pont ez a terület az, amire az aktuális kormányok a legmagasabbról tesznek is.
Ez az ország már csak lejjebb fog süllyedni a mostani színvonalhoz képest.
Vagy kit akarsz oktatni a jövőben? A temérdek cigánygyereket? Vagy azt a néhány magyart, aki majd születik?
Azért a mérték alapján igyekezzünk a megfelelő szót használni. Ha én egy ház falából kiütök egy téglát, rombolás. Ha ledöntöm a falt, az is. De összehasonlítva, mégse ugyanazt a jelzőt használnám, mert erősen félrevezető.
Egyébként, hogy mennyi idő kell, magad is kikalkulálhatod. A jó tanárok lassan elfogynak. A tömeges jó oktatáshoz pedig sok jó tanár kell. A rossz tanárok által tanított diák nem alkalmas arra, hogy tanárnak menjen. Persze egy kicsivel lehet mindig jobb, ha egyébként ilyen az irány. De úgy 5-6 ciklus már észrevehető. Ez úgy 25-30 év.
Most vegyük a nehezebb és összetettebb részét. Ha a gazdaság rossz, akkor jó szándék mellett se lehet sokat az oktatásra költeni. Rossz az infrastruktúra (épület, szertár, speciális helyiségek és taneszközök, stb.), a társadalom szemlélete szerint az iskola bűnös. Így is állnak hozzá. Ilyen körülmények között senki se akar tanárnak menni. Akkor lesznek tömegesen jó tanárok, ha a társadalom megbecsüli az oktatást. Ez a társadalom nem becsüli (lenézi). A gyerekeiket is erre tanítja. Az ő gyerekeik (ha közben elkezdik jóvá tenni a dolgokat) már kicsit jobban állnak az oktatáshoz. De még azok gyerekeinek jó része is otthonról azt hozza, nem érdemes tanulni. Szóval ha azt alaposan végignézzük, hát kijön úgy 60-70 év.
Mindez akkor igaz, ha holnaptól az egész új irányt vesz. De úgy tűnik, új irány a közeljövőben nem lesz. Tehát ne reménykedj, hogy az unokáid megérik (feltételeztem, hogy neked még nincsenek - vagy nagyon kicsik a - gyerekeid).
A magyar kormányoknak nem kellenek tanult, okos emberek. A tanult emberek gondolkodnak, a gondolkodók pedig látnak. Az aki lát, könnyen észreveszi, hogy ebben az országban valami nagyon nincs rendben. És az aki okos, tenni is akar. Márpedig ha az okos ember elégedetlen és tenni is akar, véget vet az elmúlt 3 évtized politikájának.
Na ez nem kell a pártoknak. A pártoknak olyan emberek kellenek, akik bizonyos jelszavakat harsogva ugrálnak és tapsolnak, akik zászlót lengetve mennek az utcára "Éljen A Párt!" ( direkt írtam nagy betűvel ) felkiáltással. A pártoknak hiszékeny emberek, bólogató birkák kellenek. Az értelmiségi ember mindig a rossz rendszer ellensége.
#3
Nem feltétlenül fognak neked lázadni a tanult emberek.
Az én tanult ismerőseim egyáltalán nem lázadó természetűek, sőt, rengeteg köztük a Fidesz-fan.
A tanult embernek általában polgári gondolkodása van, az pedig inkább nyugodt és kimért, nem ez a "menjünk tömegével az utcára és csináljunk forradalmat, csapjunk össze a rendőrökkel!" típus.
Ez a politikai rövidlátás szerintem hülyeség. Általában mindig az ellentáborra mondják: a Jobbikosok az összes többi párt szavazóját hülyézik, az MSZ(M)P-sek úgyszint, a Fideszesek is. Ha nem az általa preferált irányzatot követed, akkor semmit sem tudsz a politikáról és/vagy hazaáruló, náci, hülye libsi meg az Isten tudja még mi vagy. Legalábbis ezt veszem észre a fórumokon.
Az oktatásra szerintem is ráférne egy alapos reform, és nem csak a tanárokra, hanem magára a tananyagra is(pl. kevesebb testnevelés, helyette az életre felkészítő tárgyakat, idegen nyelv). Aproblémás tanulók esetében nem félrenézni, hanem elkülöníteni őket, mert csak a többieket húzzák le. Magáról az iskolai bürokráciáról még szót sem ejtettem, egyszerűen borzalmas.
Volt egy jó cikk, arról, hogy hogyan kell választást nyerni.
Nem az értelmre kell hatni, hanem az érzelmekre. Lásd most a 10 ezer ft, meg a hizstit, ami körülötte van.
Szerintem, meg főleg az értelmes ember az, aki kerüli a szavazást. Nem véletlen, hogy nem őket viszik busszal szavazni, hanem egyes rétegeket, szegény környékről.
Ők se azért szavaznak, mert hisznek a pártban, hanem csak úgy kapnak közmunkát, meg néhány kiló krumplit.
Az oktatás nem egyenlő a szellemi színvonalal. Mert hiába nagy a tudás, ha azt nem tudják, vagy nem akarják befogadni a gyerekek.
Pl. Hittant teljesen felesleges tanítani, meg Bibla ismeretet. Az életben 0 haszna van. Mondjuk egy "hogyan adjunk fel egy levelet, vagy csekket" sokkal értelmesebb dolognak találnám.
6:
Én például elég sok embert tartok politikailag rövidlátónak azok közül is, akil velem azonos politikai nézetet vallanak. Meg van a másik oldalon is sok, akit nem tartok annak, aki legalább valamilyen szinten gondolkodik, mérlegel, az nem az. De aki minden gondolkodás nélkül átveszi az ostoba konteókat, oldaltól függetlenül, vagy felül a populista ígéretekneky osztogatásnak, azt butának tartom, és ilyen akad nem egy PHD-s ismerőseim közt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!