Fog valaha változni a bérszínvonal, munkakörülmények?
Én friss diplomásként még nettó 200 ezret sem kerestem, pedig ez Nyugat-Magyarország.
Nem azért kínlódtam az egyetemmel, hogy kiszúrják a szememet valami aprópénzzel.
Nem bölcsész diplomám van, mielőtt valaki rákérdezne.
Aztán kimentem Ausztriába dolgozni, az osztrák fizetésemmel, a magyar árak egészen jóknak tűnnek.
Sokan mondják, hogy Nyugat-Magyarországon munkaerőhiány van.Én nem veszem észre, hogy nagyon emelgetnék a fizetéseket, meg növelnék a kafeteria juttatások összegét.
A munkavállalókat nem csak fizetésemeléssel lehet az adott cégnél tartani.
Erre mondok egy példát:
Magyarországon sok komoly multicégeknél is olyan buták a vezetők.
Például az első munkahelyemen, össze is vesztem a főnökömmel.Én szerettem volna, hogyha az irodában lehet kávét rendelni a cég kontójára.Persze, nem korlátlanul, mert visszaélés lett volna belőle.Amikor ezt felvetettem, egyből elkezdett kakaskodni, hogy mit képzelek én magamról.
Erre azt felvettem neki, hogy külön kávéfőzője van és ő tényleg céges kávét iszik, illetve van kis hűtője tele üdítővel, ásványvízzel.Ez mind-mind céges.
Erre azt mondta, semmi közöm hozzá, az amúgy is vendégeknek van.A bibi, hogy elég ritkán jön vendég.
Szóval, ilyeneken spórolnak.
Ausztriában,ahol dolgozom kapjuk azt a kapszulás kávét és mindenki eldöntheti, milyet kér.A cég fizeti.
Tudod, attól mert elvégeztél egy egyetemet, ne ess hasra magadtól. Semmit sem tettél le az asztalra még. Munkatapasztalat nélkül kicsi hatékonysággal dolgozol, a cégeknek nem éri meg foglalkozni veled, mert nem termelsz eleget. Ezért kezdőként a béred is ehhez igazodik. Járd végig a ranglétrát, majd akkor ugrálj.
Ausztriában azért van melód, mert elfogadtad a helyi viszonylatban mérve alacsony, pályakezdő bért. Semmivel nem vagy előrébb. Ha ott élsz meg, ugyanúgy nehéz. Csak ugye Magyarországon rögtön a nagy pénz kell, meg juttatás, mindezt csak azért mert ő nagysága elvégezte az egyetemet. Na, ez a mentalitás, ami nem jó felé vezet. Ilyen hozzáállással nyugodtan távozz is, nincs itthon keresnivalód. Itthon is ha alázattal, ranglétrát végigjárva dolgozol, és jó is vagy a szakmádban, 3-5 éven belül nagyon szépen megélhetsz, és nem kívülálló idegen leszel egy másik országban.
1#
A ti mentalitások miatt lassan nem lesz, aki megtervezi ,megépíti a házaitokat.
Mivel, a magyar és magyarországi munkáltatók nem hajlandóak rendesen fizetni.
Győr-Moson-Sopron megyében az albérletárak budapesti szinten vannak.A fizetések viszont a béka feneke alatt.Ezért is vártam el a minimum nettó 200 ezret.Ez azaz összeg, amiből megtudsz élni rendesen.Nem luxusban meg BMW-vel furikázva, csupán tartalmasan.
Mert itt ilyen a kultúra.
Magyarországon egyszerűen nincs hagyománya annak, hogy próbáljuk meg a munkavállalónak minél egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a dolgát.
Az igazán beteg, hogy a munkavállalók körében sincs ilyen igény, azt a sorstársukat szidják, amelyik nekik is jót akar.
Nyugat-Magyarország csak egy földrajzi megnevetés, nem gazdasági. Én úgy látom, semmivel sem keresnek többet ott az emberek mint az ország keleti részén, mivel az adórendszer ugyanolyan.
Nyugat-Európa az egészen más, az már tényleg nem csak földrajzi, hanem egy gazdasági megnevetés, az ottani infrastruktúra, az ottani bérek, életszínvonal összehasonlíthatatlan a Kelet-Európaival.
A munkaerőhiány pedig nem von maga után béremeléseket, sőt hosszútávon elszegényedéshez vezet, mert így a cégek is elvándorolnak onnan, és akkor már munkahely sem lesz. Én külföldön élek, de Pest megyéből származom. Pár éve még volt ott egy gyár, ahol szintén olcsó pénzekért dolgoztatták a magyarokat, akik elégedetlenkedtek és nem akarták annyi pénzért vállalni a sormunkát, és tudod mi lett a vége? Áttelepítették a gyártósort BAZ megyébe! Az itteniek meg munka nélkül maradtak! Akkor költöztem én is ki külföldre!
Szóval hiába mondják itt sokan, hogy verni kell az asztalt a magasabb bérért, és majd megkapod. Nem. Akkor szépen tovább áll a vállalat oda, ahol van munkaerő.
5#
Jól látod.
Győr-Moson-Sopronban nem keresnek olyan jól az emberek, mint Budapesten, az ingatlanárak meg ott járnak, ahol a budapesti, az osztrák határ közelsége miatt.
Az Audi gyár pedig kivétel, nagyon nem általánosak az olyan fizetések, mint amit az ott dolgozók kapnak.
Fog valamikor de remélem nem azoké akik egyetemet végeztek meg főiskolát, hisz Te és a társaid dolgozhattok még 300-400ért, csak több referencia kell nektek.
De nekem már nincs lehetőségem hova fejlődni egyszerű nehéz gépkezelőként a felelősségen kívül, más előrelépés nincs, és mint oly sok melóban, ebben a szakágban is sok a tróger, vagy tapasztalat nélküli akik nem fognak felrakni toronydarura élesben egy építkezésen, vagy épp lakóterületen gázvezetékeknél markolóval dolgozni, ezért nem is jönnek nagyon újak a szakmába, ha anno nem segít egy vállalkozó ismerős némi közbenjárással, ahol végül is lett tapasztalat stb, akkor én sem ezt végezném 25 évesen.
Külföldön is voltam 1 évet, jó pénz volt, de hiába ha itthon költöm el. Gyors előrelépés az életben anyagiakat nézve egy pár éves kinti lét, de az itthoni árakat figyelembe véve, pl olyan házat érdemes venni amit, mondjuk fenn is lehet tartani forintból.
"A ti mentalitások miatt lassan nem lesz, aki megtervezi ,megépíti a házaitokat.
Mivel, a magyar és magyarországi munkáltatók nem hajlandóak rendesen fizetni. "
De lesz, ne aggódj ezen. Ha nem ti, akkor mások. Ahogyan Nyugatra mentek ti, ide majd jönnek az ukránok, stb. Majd rájössz előbb utóbb hogy a most még istenített nyugat sem különb. Munkaadók ott is az utolsó sz*t is kidolgoztatják belőled, mindezt, helyi árakat figyelembe véve jó kevés pénzért. Majd ha felnősz rájössz erre.
8#
Nem istenítem a nyugatot, de azt el kell ismerni, hogy jól fizetnek.
Sokkal szívesebben dolgoznék Magyarországon,magyarokkal együtt,magyar nyelven nem pedig egész nap németül.
De, ha nem fizetnek meg, nem tudok mit csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!