Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért hagyták itthon ennyire...

Miért hagyták itthon ennyire széthúzni a társadalmat anyagi viszonylatban?

Figyelt kérdés

Nehéz felfogni, és elfogadni hogy ebben az országban az a kis király, aki 2 vendéglőt visz, kisboltozik, pékségeket sikerült megélhetési szintre emelni. Az ilyeneknek jó, persze azoknak is akiknek megvan az eszük az erős iskolához, és később cirka 200-400ezret hazavisz az első hónap után pályakezdőként, csak hát nem lehet mindenkiből aduász.

Sok szülő azt sulykolja a gyerekébe, hogy tanuljál, inkább tanuljál 30 éves korodig, hogy vidd valamire, én azt gondolom elég nagy baj az hogy csak úgy lehet itthon valaki az ember, ha tönkre teszi magát a sok stressz miatt, hogy sikerüljön a diploma mondjuk.

Egy izraeli barátom, aki mindenesként dolgozik, térkövezik, ereszt tervez, cserél, javít, kertépítést kivitelez, és nem vállalkozás meg agyon hirdetem alapon, hanem referencia munkák bemutatásával.

Konkrét munkaideje nincsen, két megbízás között meg bőven van annyi megtakarítása hogy nem kell számolgatnia mi mennyibe kerül.


Ami szintén aggasztó és nem lehet elmenni mellette, az hogy már az emberi kapcsolatokra is kihat a "kiféle-miféle" effektus, és a szülő választ lassan a lánya helyett partnert. Ez nálunk is jelen van a családban tesóm kereszt anyjáéknál, az apja kikötötte hogy jól válasszon mert ha egy léhűtő kispénzűt hoz a bemutatni, megismerteti vele a golyós sörétest a pincében, mihez tartás végett. Nekem elég furcsa ez mert ott is a két szülő fejenként 120-140et kap vendéglátóval, évtizedes tapasztalattal.

Persze a gyereket meg nyomják előre és nyilván nem akarnak egyetemnél megállni.


Szóval fájó hogy az egyszerű ember feledésbe merült és el van veszve a világban, hol ott ugyanazért a munkáért százezrekkel többet lehet kapni más országban, itt meg a vezetők nem az emberi létet nézik, hanem konkrétan semmit, nincs előrehaladás, csak egy szinten megragadt toporgás.

És senki ne jöjjön azzal hogy tanulni kéne, mert normális társadalomban munka és munka között nincs különbség, ennyi erővel az alvilágra is lehet mondani hogy Ők nem állnak be a sorba, nem akarnak standard fizetést...

Itthon egy önindítókat összeszerelő operátornak odadobnak hó végén 110et nettóban, Franciaországban, vagy Belgiumban egy kis városban műtrágya üzemi operátor 400-600 ezret is megkap forintosítva, és Ő is alkalmazott de megvan mindene.


2016. okt. 26. 20:22
 1/6 anonim ***** válasza:
Mert a kizsákmányoló társadalmak így működnek. A kizsákmányoló kizsákmányolja a kizsákmányoltat. Rajta élősködik. Ez az osztálytársadalom. Szomorú és kegyetlen, de tetszenél már végre forradalmat csinálni!
2016. okt. 26. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
68%

" műtrágya üzemi operátor 400-600 ezret is megkap forintosítva,"


Ott is forintban kapja a fizetését? Ugye hogy nem. A megélhetés költségei többszöröse a magyarnak, forintosítani felesleges, mert nem itthon költöd el.

2016. okt. 26. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
83%

"normális társadalomban munka és munka között nincs különbség"


Jaj, de kis naív vagy. Nőj fel! Az imádott mintaországban, Svájban is 2500-at kap egy pincér, 6000-et egy mérnök. Minden ember munkája kell, de más fizetség jár érte. Ez természetes, miért keresne az is sokat, aki nem tett le az asztalra semmit? Magyarországon is nagyon szépen lehet élni kétkezi melóból, csak nem alkalmazottként kell csinálni. Tudod a mai világban alkalmazkodni kell. Ha nem megy, így jártál, elnyel a világ sodrása.

2016. okt. 26. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

3#

Lehet kevesebb fizetség jár máshol is az egyszerűbb melókért és nyilván nem fél év után vesznek kint sem 7 milliós audit, de legalább nem lehetetlen megvalósítani mint itthon.

Jártam Európában egy-két helyen, és ott a szobafestő is normális állapotú autót használ, ugyanúgy megveszi a fogkrémet, amit itthon a magyarnak mérlegelni kell, egészségügyi holmira költsön vagy kajára.

Gyakori példa az is hogy maga az adott ember nagyon minimális színvonalon él, magán spórol, de azért a cigit elszívja, hol ott még kutyát is tart de minek, ha nem megfelelően látja el?

2016. okt. 26. 20:43
 5/6 anonim ***** válasza:
"Miért hagyták.." Nem kérünk a semmitmondo megfogalmazásokbol! Tessék megnevezni, hogy szerinted KIK?????
2016. okt. 26. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
A magyar szobafestő is megveszi ne aggódj. Nem kell ennyire leírni az országot. Nem éltél kinn életvitelszerűen, nem látod azt, hogy kinn is ugyanazok a gondok vannak, csak az arányok mások.
2016. okt. 26. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!