A baloldal miért érzi úgy, hogy a hatalom őket illeti, amikor demokratikusan nem tudják magukat megválasztatni?
"hogy a Fidesz valami nagy dolgot tesz, miközben azért annyira szerintem anyagilag nem segít mindenkin, mint a másik kormány tette. "
a szoci kormány a külföldi tőkén segített, hogy profithoz juthassanak
pl gyógyszertámogatás, a piac válasza, hogy annyit elkértek a 100%ban támogatott gyógyszerekért, amennyit nem szégyenltek
Az egész ország politikai felhozatala egy xar.
Rabló csürhe az összes. Itt nincs se igazi jobb oldal, se igazi baloldal. Mindegyik csak a markát tartaná, aztán telibef*snák az országot és a polgárokat.
Aki szerint tévedek, az támasza alá érvekkel, hogy miért gondolja úgy, hogy márpedig ez az igazi baloldal, ez pedig az igazi jobb oldal.
Szóval, ameddig ez a helyzet, addig kár azon veszekedni, hogy most a bal, vagy a jobb oldal legyen "hatalmon", mert végeredményben ugyanaz lesz a végeredmény.
Szerintem a kormány bevándorlás politikája kifejezetten jobb oldali. Illetve nem a jobboldal volt mindig az, aki azt állította, hogy van egy szűkebb réteg, akiknek járnak a nemzeti javak (mármint mondjuk genetikai alapon, valamilyen ideológia mentén)?
Míg a baloldal a javak egyenlő eloszlását hirdette (mármint azt hívjuk baloldalnak, a mostani baloldal nem hirdet semmit, csak azt, hogy fogadjuk be a bevándorlókat).
Bár mondjuk az egykulcsos adókulcs kifejezetten liberális húzás azt hiszem.
Tisztázzuk! Fideszes fanokkal nem érdemes megbeszélni semmit. Mert vagy azt mondjuk,amit szeretnének hallani, akkor bólogatnak, vagy nem azt mondjuk, és akkor fel lesznek háborodva. A valóság nem számít. Ha a valóság nem felel meg az ízlésüknek, jaj a valóságnak.
A külföldi energetikai cégek profitját nem olyan nehéz kiszámolni, szinte minden adat megvan, vagy könnyen becsülhető. tévedünk 20%-ot, nagy dolog. Szegény kérdezőnek megmondta kedvenc pártja, 200 milliárd. Punktum, több szó nem eshet, vagy hülyék vagyunk. Hogy nem az a valóság, az nem számít. Hogy ma a külföldi cégek pont ezért özönlenek ide, és nagyságrenddel többet visznek, nem számít. Hogy az is kiszámítható, nem számít. Hogy a rezsicsökkentés helyett piaci alapon menne az energiaár, akkor 30-40%-kal ma kevesebb lenne a rezsi, nem számít. Pedig kiszámítható. Hogy nulla az infláció, a gépkocsik ára (a biztosítás, a bankköltség) évente 10-15%-ot drágul, nem baj. Hogy a piacon 50-70%-kal többet fizet, mint 6 éve, nem számít.
A fontos, hogy ő - bár éhezik a többségük - boldog. Mert ezt mondták nekik. Légy boldog, hiszen én lopok tőled, nem a balliberálisok. Igaz, én százszor annyit, de őket utáld. Nem tudod miért, az se számít. Sőt, az se, ha nem tudod, mi a balliberális. A fontos, hogy utáld.
Így megy ez ebben a kis bűnszövetségben.
# 9/20 Időpont ma 22:42
Úgy érted van egy ember aki ezt mondja, meg mondjuk pártucat kommentelő aki támogatja? Hát wow, várjál, akkor a teljes jobboldal szerint az iszlám az utolsó reménysége.
De te nem gyűlöletpolitikát folytatsz, látszik a kérdésedből is. :-D
#17
Na erről beszélek. Jelenleg a Jobbiknak kéne a legagresszívebben fellépnie az arabok ellen, mégis a fidesz a leghangosabb az ügyben. Szóval, jobboldalunk az nincs.
A baloldalnak pedig inkább a társadalmi rétegek közti szakadék csökkentésére kéne koncentrálnia, nem pedig az arabkérdésre. De ezek pont tojnak a társadalomra, szóval, baloldalunk simcs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!