A gyűlölködés helyett nem kellene inkább megpróbálni toleránsnak és elfogadónak lenni?

4!

Kitalálom: Te magadat nyilván a kevés értékesekhez sorolod, ugye?

A külhoni magyarok állampolgárságával csak az a bajom, hogy csak jogokat kaptak ezzel, kötelességeket nem. Az állampolgárság kötelességekkel is járt, de itt csak a szavazati jogról szólt az egész. Ez bosszant!

"A XIX. században Magyarország volt Európa legtoleránsabb, legelfogadóbb állama."

Ülj le fiam , egyes! Javaslom tanulmányozd, hogy miről szólt konkrétan a századforduló (kb 1890-1914) Magyarországának nemzetiségi és kisebbségi politikája. Hát rohadtul nem a toleranciáról, meg az elfogadásról.

'A XIX. században Magyarország volt Európa legtoleránsabb, legelfogadóbb állama. A jutalmunk érte Trianon volt.'

Trianon inkább az önálló nemzetállami törekvéseknek köszönhető.

"Trianon inkább az önálló nemzetállami törekvéseknek köszönhető."

Toleráns kisebbségpolitika -> nincs asszimiláció -> kisebbségek elszaporodása -> önálló nemzetállami törekvések -> Trianon

"Úgyhogy ha valaki itt tájékozatlanul osztja az észt, az te vagy."

Igen?

[link]

Javaslom a 15. pontot!

A 19.sz második felében a magyarosítás, a magyar nyelv kötelezővé tétele a hivatalokban, a nemzetiségek jogainak csorbítása elégedetlenségeket szült. De ha ez nem elég, szivesen linkelek mást is.

Ki osztja az észt tájékozatlanul?

Kiegészítés Trianonhoz, korábbi válaszaim alapján:

'az 1868-as nemzetiségi törvény fajra, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül az ország minden állampolgárát valóban egyenlő jogokkal ruházta fel, egyházi és iskolai téren a kulturális autonómia számos elemét biztosította a nemzetiségek számára.

Viszont politikai nemzetként, egyenjogú államalkotó partnerként nem ismerte el őket. A már 1848-49-ben követelt területi autonómia biztosítását a magyar kormány következetesen elutasította, és nemcsak a törvényhozás és kormányzat, hanem idővel a közigazgatás csaknem kizárólagos nyelvévé is a magyart tette.

A magyar vezetés a kiegyezés után is megingathatatlan módon ragaszkodott az egy politikai nemzet fikciójához. Egyre kevésbé érvényesítették az 1868-as rendezés nem magyar nyelvek és kultúrák iránti toleranciáját. A nemzetiségi iskolahálózat az 1880-as évektől kezdődően fokozatosan visszafejlődött.

1895-ös kongresszusukon a magyarországi szerb, román és szlovák nemzetiségi vezetők nyíltan hangoztatták, hogy "....Magyarországnak nem lehet nemzeti állam jellege, mert Magyarországnak, mint államnak jellegét azon népek összessége adja meg, amelyek az államot alkotják. A magyar állam természete nem engedi meg, hogy egy nép, amely még a lakosság többségét sem képezi, azt követelje a maga számára, hogy egymagában államot alkothasson. Csakis Magyarország népei összességének van meg az a joga, hogy azonosítsa magát az állammal...."

Ennek alapján kérték, "Magyarország nem magyar népeinek, nyelvök határainak megfelelőleg, adassék teljes szabadság, mégpedig olyaténképpen, hogy az illető autonóm területeknek (megyéknek, városoknak, községeknek) a közigazgatási és igazságszolgáltatási hatóságoknál használt nemzeti nyelv által adassék meg az illető terület nemzetiségi jellege".'

'Radikálisabbak már az autonómiánál többet követeltek: a birodalom, benne Magyarország föderalizálását.

A területi autonómiákat és a föderalizálást a magyar vezetők pártkülönbség nélkül elvetették. A "polyglott státus utáni aspirációkat" Trefort Ágoston kultuszminiszter 1881-ben a "politikai otrombaságok" kategóriájába utalta, Apponyi Albert pedig 1893-ban a magyar alkotmány "alapjaival és nemzeti politikánk lényegével" ellentétben állónak nevezte. Bánffy Dezső, a századvég miniszterelnöke 1902-es könyvében egyenesen úgy vélte, hogy Magyarországnak -"ha élni akar"- "egységesen magyar nemzetinek kell lennie és magyarosító törekvéseinek szembe kell szállania mindazon nyílt és titkos aspirációkkal, melyek nemzetiségi jogok követelése címén az egységes nemzeti alakulás ellen irányulnak". (A magyar nemzetiségi politika, 1902, 2. old.)

A magyar nemzetállami koncepcióhoz számos illúzió és félrevezető jövőkép tapadt. Rákosi Jenő, a Budapesti Hírlap főszerkesztője 1902-ben hirdette meg a 30 milliós magyarság, illetve a Duna-medence mellett a Balkán nagy részét is ellenőrzése alá vonó magyar impérium programját. "Nem kell ide csak harmincmillió magyar, és ezen a helyen, ezen a földön első szerepet játszunk Európa históriájában, és miénk Európa kelete!"

Bár Beksics Gusztáv, a Szabadelvű Párt politikusa és ideológusa csak 24 milliós és etnikailag csak 65%-ban magyar Magyarországot prognosztizált a 20. század közepére, a "geográfiai törvényszerűségek" alapján ő is Magyarország közép-dunai ás balkáni "vezérhatalmi" pozícióját valószínűsítette. 1902-ben megjelent könyvében Hoitsy Pál szintén azt feltételezte, a magyar állam rövid időn belül érdekkörébe fogja vonni a tőle keletre és délre eső népeket: a románokat, szerbeket, bolgárokat, és persze Bosznia és Dalmácia délszlávjait is.

Ezek a délibábos illúziók gyorsan terjedtek, nagy népszerűségre tettek szert, és százezrek tisztánlátását homályosították el.'

In: Romsics: A trianoni békeszerződés.