Fél millióért sem lehet pályakezdőt találni vs. Már Kínában is sokkal magasabb az átlagbér, mint nálunk. Melyik igaz?
"Fél millióért sem lehet pályakezdőt találni"
Ez igaz, de csak bizonyos szakmákban.
"Már Kínában is sokkal magasabb az átlagbér, mint nálunk."
Ez határozottan nem igaz.
Változó.
Jogász ismerősöm 160 ezer forintért dolgozik egy ügyvéd mellett, ez átlagos a pályakezdő jogászoknál. Persze maszek ügyvédként már lehet milliókat keresni ( mondjuk a kiadások is megnőnek ), de az még sok év lesz.
Ehhez képest informatikus ismerősömre még az egyetemen lecsaptak, nyári gyakorlatra ment egy céghez utolsó évben, a diploma megszerzése után bruttó 350-ért vették fel.
Én mérnöknek tanultam. Egyetem után 250 ezerért vették fel pályakezdőként a második helyre. Az első helyen feltették a kérdést, hogy mekkora fizetésre gondoltam ( utána néztem a szakmámbeli átlagbérnek, az 270 ezer ) és amikor 240-et mondtam, szó szerint kiröhögött az illető és közölte, hogy ennyit a 10 év munkatapasztalattal rendelkezők kapnak.
De van ismerősöm ( szintén mérnök csak más szakon - ő olajmérnök ), akit 300-ért vették fel.
Tehát igen, sok helyen hiány van. Ellenben nem mindent fizetnek meg jól, biztos hallottátok már a kifejezést, hogy jogászból, közgazdászból, bölcsészből annyi van, hogy "Dunát lehetne velük rekeszteni", főleg hogy igazi szakemberből ( elvégre ezek pont nem olyan szakok, ahol elég a kettes, itt számít a tudás ) kevés van.
"Ehhez képest informatikus ismerősömre még az egyetemen lecsaptak, nyári gyakorlatra ment egy céghez utolsó évben, a diploma megszerzése után bruttó 350-ért vették fel."
Nem irtad ezt el veletlenul? Brutto 350 informatikai teruleten eleg keves.
Netto 200 korul szoktak startolni a normalisabb helyek. (Hacsak nem valami zugceghez megy az embert Wordpress feljesztonek, de diploma utan mar azt nem szokas.)
9# én 350-re emlékszem. Lehet több, de szerintem 350 volt.
7-es vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!