Magyarországon csak radikális módszerekkel menne a felzárkózás Nyugat-Európához?
Elsősorban a társadalompolitikában kellenének változások.
Meg kellene szüntetni a rasszizmust, ezt a 30-as évekbeli mentalitást és nyitottságot,befogadást támogatni.
A rasszizmust, idegenellenességet,homofóbiát keményebb eszközökkel büntetni.Az internetes fórumokon, hozzászólásoknál sem lehetne kivétel.
Minden esetben pénzbüntetéssel kellene sújtani, azokat, akik ilyen módon gyűlölködnek.Ha nem fizet, akkor börtönben kellene leülni.
Ezáltal, idővel megtisztulna a közbeszéd, az internet a rasszizmustól,idegenellenességtől,homofóbiától.
Munkahelyek esetén is,valószínűleg azonnali szerződésbontás lenne.
Az a helyzet, hogy Magyarországon, szinte büszkeség rasszistának lenni, nagyon népszerűek ezek a középkori ideológiafoszlányok.
Az átlagemberektől, egyetemistáktól, családanyáktól, sőt még egyetemi tanároktól is sokszor olyan szöveget hallani, hogy a Reichstagban is vastapsot kapott volna.
A gazdaságpolitika terén pedig, támogatni kellene a szabad versenyt, minden téren.
A tömegközlekedésben is.A MÁV-nál például a dolgozók 40 százalékát ki kellene rúgni, mert 3 ember csinálja 1 munkáját.Nagyon nem hatékony.Vagy privatizálni az egészet és csak az infrastruktúrafenntartás maradna állami.Úgy, mint Nagy Britanniában.
Radikális módszerekkel csak rombolni lehet, építeni nem. Ahhoz jól átgondolt, szisztematikus munkára van szükség. No és persze a társadalom támogatására, hiszen a szisztematikus munkát a társadalom végezné. Tehát az elképzelésed a diktatúrát és nem a felzárkózást valósítja meg.
Diktatúra bizonyos fokozata már megvan, nem kell megteremteni. Ennek lényege, hogy egy szűk csoport megteremti azt az intézményrendszert, amely a hatalomhoz szükséges eszközöket biztosítja számára. Lásd a bíróságoktól a médián keresztül a minisztériumokig, adóhatóságig, MNB ténykedéséig és sorolhatnám szinte minden ma létezőt. Fontos észrevenni, hogy szűk csoportot említettem, nem pártot. Ugyanis ha egy másik csoporté lesz ez az intézményrendszer, akkor az les za hatalom birtokosa, és lényegében ugyanezt fogja csinálni.
Úgy tíz évvel ezelőtt még más módszert mondtam volna, de ma csak egy lehetőség van (a felzárkózás igénye esetén). Előbb a hatalmat megszerezni (mivel vélhetően békés úton nem adják, erőszakosan), utána a meglévő intézményrendszert megsemmisíteni, legfőbb kiszolgálóit eltávolítani, új intézményrendszert létrehozni, ebbe a felzárkózást akaró vezetőket ültetni, aztán kezdődhet a tömeg meggyőzése arról, hogy fel fogunk zárkózni. Közben pedig értelmes feladatokkal ellátni a tömeget, amiből meggyőződhet arról, hogy tényleg felzárkózik. Amint ezt elég sokan elhiszik, már reménykedhet az új garnitúra. ÉS nem árt tudni, jó soká fog tartani és rendkívül verejtékes lesz. De akkor fel fogunk zárkózni. Csak ekkor.
De te ne reménykedj. Ez a közeljövőben nem fog elkezdődni. Nincs aki értsen hozzá és akarja is.
Kérdező, ne olvass több 444-et, attól csak még jobban elhülyülysz.
A szólás szabadsága elidegeníthetetlen emberi jog, amelyet akár erőszakkal is meg kell védenünk.
"külhoni cégek kihajtásával"
És mit csinálnál a több százezer új munkanélkülivel, te nagyokos? Az állam (ergo adófizetők) nyakába varrnád az eltartásukat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!