Mennyire igaz ez a vers?

Marschalkó Lajos - Békekötésre

"Magyar, a fejed büszkén ne emeld,

Mindenki azt kap, amit érdemelt.

S az én népemnek ilyen béke kellett,

Szolgaként ülni hideg kuckó mellett,

Álmodni kolbászt, zsíros szalonnát,

Sült galambot, s egy hosszú koron át

Lesni, míg másnak jobban megy sorsa,

Úr asztaláról neki hull-e morzsa?

Másnak, lám, van inni és mit enni,

De neki nem kell semmit se tenni.

Magyar, a fejed büszkén ne emeld,

Mindenki azt kap, amit érdemelt.

Én emlékszem, és jaj, de fáj az emlék,

A szívem tőle soha sem pihen még:

Ha Erdélyt dúlták vad, idegen fattyuk,

Legyintett rá, hogy úgyis „visszakapjuk”,

S ha szív üvöltött: Felvidék! Szabadság!

Mosolygott csak: „hisz úgyis visszaadják”.

Minket Isten fog tenyerére venni,

Hogy ne kelljen majd semmit se tenni.

Magyar, a fejed büszkén ne emeld,

Mindenki azt kap, amit érdemelt.

Burána tört rá messzi Voronyezsnél,

De átokvert faj fel soha sem eszmél.

Halál, ha rázta ezt a veszett népet,

Parasztja mondta: majd megvéd a német.

S szibirják szél bár kastélyán barangolt,

Grófja, ura várta mind az angolt.

Velünk a sors, hejh, ujjat húzni nem mer,

S ejh, hátha tenné: „az orosz is ember”.

Magyar, a fejed büszkén ne emeld,

Mindenki azt kap, amit érdemelt.

Mert ment, marsolt a megbőszült világ,

Német és angol mind küldte fiát,

Tengermélyre vagy égbe gépmadáron,

Haljon, éljen, míg teljesül az álom,

Vízen vagy földön, hullámon, szelen,

Ő ordíthassa majd, hogy: – „Győzelem”!

Csak magyar mondta: nincs hazám a Donnál,

S mit védjek már a kárpáti vadonnál?

Magyar, a fejed büszkén ne emeld,

Mindenki azt kap, amit érdemelt.

Az én népemnek ilyen béke kellett.

Magyar, a sírást jól kiérdemelted.

A korbácsot, a gyatra szolgasorsot,

S a csonkaságod rokkantan, ha hordod.

A győztes, aki állta harcát tettel,

Ha rád tekint, csak azt mosolygja: „vedd el

A sorsod, hogy még századok láthassák,

Ez a békéd, mert megszolgált igazság”.

Magyar, a fejed büszkén ne emeld,

Mindenki azt kap, amit érdemelt."