Milyen alapon beszél bele Soros György abba, hogy miként kezeli az illegális bevándorlás problémáit az unió?
26: miről beszélsz?
Szóval Soros azért tartja fent évtizedek óta az alapítványát és a szervezeteit, melyekkel demokratikus rendszereket próbál segíteni és a korrupt, elnyomó rendszereket pedig buktatni, hogy ezáltal az embereknek kevesebb beleszólásuk legyen az életükbe?
Nem érzel ellentmondást?
Megmondom mit látok. Az van, hogy van egy csomó ember aki ilyen nemzeti, olyan jobboldali-konzervatív-akármilyen eszmerendszer alapján szeret mások életébe beleszólni, kitagadni, idegennek minősíteni és egyáltalán puffogni minél több olyan dolgon és emberen ami, akik nem olyanok mint ők. Kicsit sarkítottam, elnézést. Az illusztráció kedvéért.
Akkor ott van a Soros, aki általában a liberálisabb, egyén-és teljesítményközpontú társadalomban hisz, mivel a mai, keveredett nációk esetében ez lehetne egy megoldás. Ő ugyanis látja, hogy ha összekeverünk sokféle gabonát, azt már nem lehet kiválogatni. Meg kell tanulnunk együtt élni és ehhez egyenjogúság, valódi demokrácia kell. Azaz egy olyan világ, ahol nem belepofázunk egymás életébe, hanem mindenki teszi a dolgát. Ezt segíti többek között ő is.
A felvázolt két típus között lényegi különbségnek látom. Kicsit sarkítok megint. Hogy míg az első (jobbos) csoport kifejezetten szeret más életével foglalkozni, addig a másik kifejezetten szeretné ha békénhagynák. Akárhonnan jött, akármit csinál az ágyban, stb...
Csakhogy az előbbi ezt nem hagyja. Erreföl azt mondja a "libsi", hogy ezt már nem hagyom, kivonulok az utcára, meg alapítok civilszervezetet, meg ilyenek. Nna, erre az előbb meg azt mondja hogy "nézd a sorosbérencet, veri a nyálát az utcán, meg akadékoskodik".
Kérdem én, hogy nem-e lehetne ezt az egészet tyúk-tojás alapon átgondolni? A támadás van előbb vagy az ellentámadás? Mert szerintem egyértelmű.
Sorost pedig a kormány azért ekézi, mert ezzel el lehet terelni a figyelmet minden másról. Amúgy már nem sokáig. Ki fog az a bili borulni.
Namármost, az előzőek, akik
#3 "Akad némi pénze befektetve az unió területén."
De az nem jelenti azt, hogy beleszólhat a politikába.
Azt ugyanis demokratikusan kellene intézni.
Eddig EGYETLEN EU-Soros találkozóról nem kerültek ki részletek.
Pedig az EU-s polgároknak JOGA van tudni, hogy a pénzén fenntartott és demokratikusan választott képvisleői miről diskurálnak a zárt ajtók mögött...
Ha Sorosnak van politikai elgondolása, legyen, de nyíltan, alakítson pártot, és ne parazitaként más politikai áramlatok hátán, megfizetett emberekkel szavaztassa meg a saját elgondolásait, minden felelősségrevonhatóság nélkül.
#33
"de nem életszerű és nem elvárható hogy minden nyilvános legyen."
Ok... Hadititkokat nem kell kifecsegni...
De milyen "éleszerű" titkokról lehetett szó Soros meg a demokrácia bajnokai között?
Sorosnak semmilyen pozíciója nincs az EU-ban...
Szóval titkolózni sincs sok joga...
Ez esetben tényleg nem a Sorost akarom védeni, de az a helyzet hogy van joga titkolózni. Nem ismerek olyan törvényt, amely kimondja hogy egy politikus nem folytathat magánbeszélgetéseket. Nekem is van 2 aktív politikus ismerősöm, mégsem kell beszámolniuk arról hogy mit mondtam nekik :)
Szóval értem a felháborodásod valahol, de nincs jogalapja, Soros ide vagy oda.
sok penze van, olyan alapon
inkabb az a kerdes, hogy az EU MIERT HAGYJA
36
Az Eu MÁR a Sorosfélék kezéből eszik, szépen lassan, sunyin megvették a tisztségeket, lefizették az embereket, a vezetők többsége a hálózatukhoz tartozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!