Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Csalódnak-e majd a Jobbikosok?

Csalódnak-e majd a Jobbikosok?

Figyelt kérdés

1. Azért, mert nem nyernek, hiába mondta Vona Gábor, hogy kétharmadra számít.


2. Amikor rájönnek, hogy a Jobbik a parlamentben nem lesz képes megvalósítani akaratát, ha leszavazzák, ha kisebbségben van, és hiába csapkodják az asztalt, nem úgy lesz ahogy ők akarják (és ezzel fura lesz, hogy miért nem tesz semmit a Jobbik, mint ahogy szerintük a Fidesz sem tett semmit a kormány ellen, ami persze nem igaz).


3. Amikor rájönnek, hogy nagy volt a füstje a lángnak: továbbra is lesznek cigány bűnözők a fehérek mellett, továbbra is járnak majd magyar politikusok Izraelbe diplomáciai látogatásra.


4. Amikor rájönnek, hogy elég ciki dolog gárdistaruhában ülni a parlamentben, és sorozatosan rajtunk nevet majd mindenki, valamint cikkeznek a magyar szélsőjobb feléledéséről és a terjedő antiszemitizmusról.


5. S amikor rájönnek, hogy a Jobbik sem váltja meg a világot, mint ahogy azt egyik párt sem fogja, csak jobb irányba tudja fordítani a kormányt.


2010. ápr. 5. 16:47
1 2 3 4 5
 31/44 A kérdező kommentje:

"Egyébként MSZP-s illetve SZDSZ-es szöveg volt az, hogy a népszavazás hülyeség volt, ennek ellenére 80% volt az igenek aránya, szóval nem árt elgondolkodni ki áll a hülyék oldalán. :)"


Hát a hülyék oldalán te állsz, nem tudsz semmi konkrétumot mondani. Én tudok: megszavazták románia EU csatlakozását feltétel nélkül, megszavazták a titoktörvényt, és nem tudtak állást foglalni a holokausztos törvény kapcsán :) Bravó fidesz, ez aztán teljesítmény!"


Nos, népszavazás hatalmas eredmény volt, mert bár nem értesz vele egyet oké, de felbontotta az SZDSZ-el a koalíciót, és Gyurcsány elkezdte 1 éves vergődését.


A népszavazás megakadályozta a Tb kassza privatizálását is, a pénzéhes magánbiztosítók bevezetését.


Bár nem a Fidesz, de a Hir TV és a Magyar Nemzet rengeteg szoci is liberális ügyet leplezett le, korrupció, csalások, pénzek eltüntetése.


A Fidesz egyik nagy érdeme, hogy szimpatizánsait megtartotta olyannak, akik nem agresszívek, nem törnek-zúznak, hanem elmennek szavazni és ott fejtik ki véleményüket.


Az pedig, hogy ma nem Gyurcsány vagy még hatalmon, egyértelműen a Fidesz folyamatos - és jogos - ostorozásának köszönhető.


Ugye nem gondolod, hogy ezt a Jobbik érte el?

2010. ápr. 5. 18:51
 32/44 anonim ***** válasza:
40%

"Ez a másik ok ami miatt nem vitázom veled, ha a népszavazáson nemmel szavaztál, illetve nem érted miért is volt az megtartva, akkor annyira távol állunk a politikában, hogy felesleges egymást győzködni"


Na látod ebben igazad van. Ha nem érted hogy miért volt a hülyék népszavazása a 2008-as akkor tényleg nincs értelme magyarázni, ülj le egy gazdaságpolitika könyv felé kezdetnek.


De mondok jobbat: Ha arról lenne nélpszavazás, hogy törölje el az állam az adót és mindenkinek aki igennel szavaz juttason eszeri vissza nem fizetendő támogatás formájában 1 millió forintot, akkor mekkora lenne az igenek aránya?


Az hogy nyolvan százalék volt az igen, az nem azt jelenti hogy az okosak nyerek, hanem azok akik többen voltak. És a kettő nagyon nem fedi egymást zsenikém.


Lehet hogy az egyének rövidtávon nyertek a drágalátos szavazatiddal, de az államkassz megsínylette, így már a középtávon lehet érezni a negatív hatásait.


Tudod ha az a pénz benne lenne az államkasszában ami most emiatt nincs, nem kellett volna ekkora IMF hitelt felvenni.

Gondolkodni kéne, nem pedig szolgalelkűen ajnározni a pártot.

2010. ápr. 5. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/44 anonim ***** válasza:
81%

A komment megírásának időpontja: ma 18:41

Igen, csak tudod az elmúlt 8 évben indirekt népirtást vitt végbe az MSZP. Feltételezzük, hogy a Fidesz nem ezt fogja folytatni. Mert amit a Fidesz a parlamenten kívül csinált az MSZP ellen, az szó szerint nulla volt. Ezért mondjuk ezt a Fideszre. A parlamenten kívüli dolgokra gondolok mint pl demonstrációk, petíciók stb...

2010. ápr. 5. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/44 anonim ***** válasza:
18%

"1. Azért, mert nem nyernek, hiába mondta Vona Gábor, hogy kétharmadra számít."


Egy részük csalódott lesz. A jobbik hivatalos kampányszövege az lesz, hogy "jobbikos áttörés történt", mert ők végeztek a második helyen stb., és "igazából a 2012-es előrehozott választásra kell készülni". Tehát nagy arcvesztés nélkül túléli Vona a választást, de ettől kezdve a Jobbik leszállóágba kerül.


"2. Amikor rájönnek, hogy a Jobbik a parlamentben nem lesz képes megvalósítani akaratát"


Akkor ugyanazok az idióták, akik eddig azt ordibálták, hogy "a fidesz tétlenül nézi, ahogy az mszp eladja az országot", részint elkezdenek zsobbikozni, részint kiábrándulnak és visszasüppednek a "mindegyformákapolitikusok, énnemszavazoktöbbet" állapotba, ahonnan jöttek, részint fanatikus rajongóként a jobbik mellett maradnak.


"3. Amikor rájönnek, hogy nagy volt a füstje a lángnak: továbbra is lesznek cigány bűnözők a fehérek mellett, továbbra is járnak majd magyar politikusok Izraelbe diplomáciai látogatásra."


Akkor majd tovább hisztiznek, hogy igenisvancigánybűnözés, és mikimondtukhogyvan, de egyre kevesebb embert fog érdekelni (elmúlik a válság, és az emberek biztonságérzete javul), és paranoid csodabogárként fognak rájuk tekinteni az emberek.


"4. Amikor rájönnek, hogy elég ciki dolog gárdistaruhában ülni a parlamentben, és sorozatosan rajtunk nevet majd mindenki"


A fiatal hívek lassan elhagyják a pártot, marad az alkesz exmunkásőr tagozat.


"5. S amikor rájönnek, hogy a Jobbik sem váltja meg a világot, mint ahogy azt egyik párt sem fogja, csak jobb irányba tudja fordítani a kormányt."


Ők nem tudnak ilyesmiről. Szerintük van nemzethalál meg nemzetmentés. Nemzetmentés az, amikor gabika van kormányon, nemzethalál az, amikor nem gabika van kormányon. Egy részük ebből idővel kigyógyul, egy részük úgy marad.

2010. ápr. 5. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/44 anonim ***** válasza:

19:11


"Na látod ebben igazad van. Ha nem érted hogy miért volt a hülyék népszavazása a 2008-as akkor tényleg nincs értelme magyarázni, ülj le egy gazdaságpolitika könyv felé kezdetnek."


Tedd is meg azt, amit prédikálsz. Vegyél ki a könyvtárból egy egészséggazdaságtan könyvet, és talán egyszer megérted, hogy a felszínes demagógián túl még milyen szempontok vannak, amelyek szerint meg lehet ítélni a vizitdíjat és a napidíjat. Előre elárulom, hogy nem azt fogod megtudni, hogy a vizitdíj racionális, az eltörlése pedig nem racionális, hanem valami egész mást. Jó olvasást, gazdaságpolitikus barátom.

2010. ápr. 5. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/44 anonim ***** válasza:
0%

Ha vizítdíj eltörlését jó lépésnek tartod akkor egy szavad sem lehet a cig@nyok segélyei ellen.


Akinek nincs pénze azt államnak, vagyis a dolgozó munkásoknak kell támogatni.


Basszus nem igaz hogy ennyi sötét ember van ebben az országban, legyetek már következetesek!!!

2010. ápr. 5. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/44 anonim ***** válasza:
29%

Mellesleg nem a vizitdíj eltörlése volt a legnagyobb gond, hanem a tandíjé.


Egyetemre járok, de simán támogattam volna, mert akkor legalább nem lenne az amit most látok.

Csak az nem jö egyetemre, főiskolára aki nem akar, olyan ismerőseim jutottak be fősulira akiknek gimiben 3-asnál nem volt jobb jegyük, felük be se fejezi, csak nem akar dolgozni, elvégre "ingyen van"

2010. ápr. 5. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/44 anonim ***** válasza:
37%
Feltetted már a kérdést MSZP sémával is 2006-ban ?
2010. ápr. 5. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/44 anonim ***** válasza:
58%

Úgy látom a kérdező a népszavazással tud csak kampányolni. Egyébként rengeteg korrupciós ügyet leplezett le a Jobbik közeli média, csak néha narancsosat is. Egyébként Sukorót a Magyar Jelen robbantotta ki, aztán nagy nehezen a fidesz is ráállt.


Tehát van egy feltétel nélküli támogatás romániának.

Van egy közösen megszavazott titoktörvény. Ez azért is érdekes, mert így nem lehet felelősségre vonni senkit sem. Gratulálok fidesz.


Ezzel szemben van egy népszavazás: akartok fizetni? NEM. Egyébként a népszavazáés tényleg valami, de ezenkívül semmi. És ott vannak a hazaáruló cselekedetek is, amiket már említettem.

2010. ápr. 5. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/44 anonim ***** válasza:

19:30


"Ha vizítdíj eltörlését jó lépésnek tartod akkor egy szavad sem lehet a cig@nyok segélyei ellen."


Szezon és fazon. Uccu neki, szerezz egy egsgazdtan tankönyvet.

2010. ápr. 5. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!