Mik jellemzik a jobboldai liberalizmust?

Ez elég általános, ki hogy éli meg.

Vannak olyan jobboldali liberálisok akik gazdaságilag jobboldaliak (kapitalisták), társadalmilag liberálisok.

Valaki támogatja a véleményszabadságot, meg a szokásos liberális dolgokat, de ő maga megmarad konzervatívnak.

Valaki úgy gondolja, hogy a konzervativizmus és a neoliberalizmus között egy arany középutat keres. Ilyen emberek régen liberálisnak számítottak volna, a mai politikai spektrumon viszont már ők a jobboldaliak.

Szerintem a bal- és jobboldal felosztás teljesen értelmetlen.

Aki liberális, annak a szabadság a fontos. Ez társadalmilag eléggé megköti mindenki kezét, ha szabadság párti vagy akkor támogatnod kell a melegházasságot, véleményszabadságot, stb, tudod a standard liberális dolgokat. Gazdaságilag vagy úgy gondolod, hogy a szociális intézkedések pozitívan hatnak az emberek szabadságára, és akkor szociális liberális vagy, vagy pedig úgy hogy negatívan, és akkor valamilyen libertariánus irányban vagy. Hogy ezen mi a bal és mi a jobb az meg attól függ kit kérdezel.

Amiket leírtam azok egyértelműek, a bal és jobb meg nem. És én nem tudom felfogni, hogy mi értelme egy olyan összevissza megkülönböztetést használni, mint a bal meg jobb, ha egyszer vannak rá egyértelmű szavak is.

Váu, hát igen érdekes válaszok futottak be eddig..

Tény, hogy manapság elég nehéz klasszikus politikatudományi értelemben jobb és baloldali ideológiákról beszélni, mert azok tömegdemokráciák fejlődésével, a klasszikus munkás/tőkés törésvonalak eltűnésével, és azáltal, hogy a konzervatív áramlatokba is beépültek a klasszikus liberális szabadságeszmények (liberális minimum), a határok egyre inkább elmosódnak.

Jobboldali liberalizmusról két értelemben lehet beszélni. Az egyik amikor általánosságban a gazdasági jobb-bal skálán (x tengely) és a liberális-konzervatív (y tengely) vizsgáljuk a kérdést. Ez tulajdonképpen az 1950-es évek előtti "klasszikus liberalizmus". Szélsőségesebb (kezeljük mértéktartóan a fogalmat!) formája a libertariánus vonal, ami mindennemű deregulációt hirdet társadalmi és gazdasági szinten is. Az '50-es évek után nyert teret a szociálliberalizmus, ami egyfajta revidiálása volt annak az alapvető tételnek, hogy a piac tökéletesen tudja szabályozni magát, és annak, hogy az államnak elég csak a bekapcsolódáshoz való egyenlő esélyt biztosítani, és azzal mindenki nyer. Mára inkább ez a vonal határozza meg a liberális pártcsaládokat. Tehát eddig kétfajta, jobboldali és baloldali liberalizmusról beszélhetünk. Ahogy a korábbi hozzászóló említette, a FIDESZ is egy jobb-liberális párt volt a rendszerváltás után, de a német FDP is gazdaságpolitikailag inkább jobboldali, mint baloldali. Eddig a "jobboldali" kifejezés kizárólag a gazdaságpolitikára (x tengely) vonatkozott. A második lehetőség, amit konzervatív, vagy nemzeti liberalizmusnak is hívnak. Ebben az esetben a társadalompolitikára (y tengely) egyfajta mérsékelt liberális temperamentum a jellemző - a fontolva haladó liberális, aki hisz az egyén társadalmi és magánéleti szabadságában, de emellett teret kapnak az olyan klasszikus jobboldali értékek is, mint a nemzet előtérbe helyezése, a tradíció fontosságának elismerése, és a szimbólumokhoz való viszonyrendszer.

Persze a kérdés ennél jóval összetettebb, hiszen nincsenek tiszta ideológiák, sem pedig egységes sémák, ráadásul, ahogy azt az angol-szász és a kontinentális európai ideológiai rendszerek összehasonlításakor látjuk, az sem mindegy, hogy melyik ország, milyen kultúra és tradíciókör esetében tesszük fel a kérdést. Pl.: Európában az általános társadalombiztosítás politikai ideológiáktól függetlenül alapvető normának számít, viszont Barack Obamát még a demokrata szavazók közül is többen egyszerűen lekommunistázták az társadalombiztosítási programja miatt ("Obama Care"), pedig az csak azoknak nyújt egy garantált minimális védelmet, akik egyáltalán nem rendelkeznek tb-vel (az USA-ban ugye kizárólag magánbiztosítási rendszer van, így több millió állampolgár, akik azzal nem rendelkeznek csak a sürgősségi ellátásra jogosultak).

Lényeg a lényeg, ez tényleg egy nagyon összetett kérdés, amire csak relatív válaszok léteznek, kizárólag ennek fényében kell rá tekinteni.

a #4 válaszhoz : „(és ostoba) konzervatív komcsik léteztek, és a felvilágosult polgárok voltak a liberálisok” – ami nyilvánvalóan igaz, ha eltekintünk attól, kiknek a kezében volt akkoriban a legfőbb propagandaeszköz, a média. Ha figyelmen kívül hagyjuk az akkori MSZMP PB összetételét, ahol a politikai, gazdasági intézkedésekről döntöttek. Ha szemet hunyunk a legfontosabb intézmények működési módja és azok irányítói felett. És akik egy részéből lett az a kőkemény jobboldali liberalizmus. Amely kőkemény baloldalivá vált, amint érdekei ezt kívánták.

Az #5 válasz kicsit nehezen követhető, de a lényeg ott van elbújtatva. Minden azon múlik, mennyire világosak a szóban forgó szerepek. Itt két szerep látszik. Az egyik egyén (vagy azok egy csoportja), a másik az állam.

A liberális eszme a szabadságeszme és néhány más alapvető emberi érték köré csoportosul, és eredetileg fenntartja a jogot minden ember számára ezek érvényesüléséhez. Ezzel nincs is baj. Azonban az emberek nagyon eltérőek, személyiségük, helyzetük, ezáltal lehetőségeik is széles skálájúak. Ebből pedig következik, hogy érdekeik is sokfélék, gyakran ellentétesek. Ilyenkor kell egy mértékrendszer, amelyen mérhető, eldönthető, hogy melyik érdek (ha tetszik, melyik ember, csoport) kerüljön előnyösebb helyzetbe. Itt kap szerepet az állam. Eredeti (ókor előtti) szerepe abban állt, hogy bizonyos számú ember tevékenyégét össze kell hangolni, különben hátrányba kerül (kezdetben) a természettel szemben (röviden szólva, meghal). Az államnak tehát koordináló, irányító, szervező szerepe van, ennyi, nem több. Sokan foglalkoztak ezzel az idők során, filozófiai, szociális, gazdasági és más értelemben.

Most már meg tudjuk fogalmazni a jobboldali liberalizmust. Az idők során a munkamegosztásban már nemcsak egyes emberek, hanem egyes szerepek (munkafajták) is érdekellentétbe kerültek. És ki győz ilyenkor? Az erő. Néha a természetes, fizikai (lásd forradalmak), néha a szellemi (lásd ideológiák). A liberális szabadságeszme például kiválóan alkalmas érdekérvényesítésre. Azt kell csak az ideológiának (tudománynak, pártnak, stb.) bebizonyítani, hogy egy csoport érdeke – a liberalizmus nevében – mindenki érdeke. Ez nyilvánvaló ellentmondás, mégis igaznak vélik. A piac tökéletesen szabályozza önmagát – mondja a piacon előnyben lévő. Ez akkor igaz, ha a piacon egyforma erejű szerepek vannak . De ez nyilvánvalóan nem igaz. Így – gyarló az ember – a piac egyes szereplői meggyőzik (nem nehéz, ezer mód és ok van) az államot, hogy természetes eszközét, a törvényt kicsikét módosítsa. Az ő előnyükre (lásd ma nálunk az egyoldalú adó- és társasági jog szabályozását, ahol a gyengébb piaci szereplő a piaci költségekből sokkal nagyobb terhet vállal – szinte minden szempontból). Ezáltal a piac torzul, de nem vethető a szemére, mert „csak a törvényt követi”. Így valósul meg a Nobel díjat érő „tudományos tézis” a piac önszabályozásáról, aminek – többek között – a mai válság is (meg az 1929-es és a többi) a következménye. A jobboldali liberalizmus tehát az az eszmerendszer, amely az eredendően mindenki számára jogot biztosító elvrendszert átalakítja egy szűkebb csoport szabadságjogaivá azáltal, hogy hamis mércét tesz igazzá. (a piac önszabályozása, a tudás előnye, a cselekvés szabadsága, stb. – ezek bizonyos értelemben mind igazak, csak sok nézőpontból viszont nem. És ezek a nézőpontok mindig valakit hátrányosabb helyzetbe hoznak, mint korábban volt). Nagyon leegyszerűsítve, és ezért persze félremagyarázhatóvá téve a jobboldali liberalizmus fő eszméje a szabadság szentsége, de úgy, hogy mindent szabad, ami megtehető. Vagyis ha nagy a hatalmam, bármit megtehetek, akár téged megfoszthatlak tulajdonodtól, ezt mind te is megteheted, ha tudod. Én arról nem tehetek, ha nem tudod. (pl. a cigányság emelkedjen fel magától, lám én is képes vagyok rá).

Csak egy dologról feledkezünk el. Hiányzik az állam valódi szerepe. Itt az állam a jobboldali liberalizmus kiszolgálója (eszköze), nem a társadalom koordinálója. Mi a hiba? Az, hogy az ember képes (időlegesen) a természet törvényei ellenében menni. Itt jelesül az egyensúly törvénye ellen. Ami szerint stabil állapot csak egyensúlyban lehetséges. Van instabil egyensúly is, az azonban a legkisebb külső hatásra átlendül a stabil egyensúlyba. És ott képes tartósan létezni. Az állam az egyensúlyt nem fenntartja, hanem lebontja. Képes kis ideig látszat egyensúlyt teremteni, de ez nem fog így maradni.

7-es válaszoló

Kicsit úgy érzem, hogy lekorlátozod a jobboldali liberalizmus fogalomtartalmát. Ahogy látom, gyakorlatilag egyszerűen a kétdimenziós politikai koordinátarendszer alapján vizsgálod a kérdést. De ennél azért jóval nagyobb a mozgástér, ezért is vázoltam fel két eltérő alternatívát is a kérdés vizsgálatára és értelmezésére eltérő társadalompolitikai és eltérő gazdaságpolitikai változatokkal is. Amit írtál, az természetesen teljesen helytálló (még akkor is ha látom benne a személyes állásfoglalásodat is :) ), de hidd el nekem, hogy nem lehet ezt ennyire egy vonalra felfűzni. Mint ahogy egy konzervativizmus, ugyanúgy egy liberalizmus sincsen. Ezeket úgy írom, mint aki 9 éve foglalkozik politikatudománnyal, ami nem azt jelenti, hogy nem vagyok vevő az érvek ütköztetésére, csak annyit, hogy amit írok az nem egészen vélemény.