Van itt olyan aki ennek a honlap hatására változtatta/döntötte el, hogy kire szavaz?
Mert én itt változtattam meg a véleményem.
Jobbikra akartam szavazni, de mostanában olvasgattam itt a hozzászólásokat 2 hónapig és rájöttem, hogy én nem ezt akarom.
Hogy kire szavazok? Fidesz vagy lmp.
Nagyon jól döntöttél, ne törődj velük.
Akkor legyen az LMP
Off:,,Én itt lettem Jobbikos. Addig semmit sem tudtam a pártról csak hogy létezik. Itt linkelték és olvastam el a programjuk, és itt ismertem meg nemes céljaik!
Szebb Jövőt! :)"
Szívemből beszéltél barátom! :) Ezért is hasznos az oldal.
On: Én nem itt tájékozódtam, de megerősítette jobbikos hitemet, és tisztánlátásomat.Szebb jövőt!
Én nem honlapok hatására döntöttem el, hogy ki vagyok, és melyik pártra fogok szavazni. Rám főleg szépirodalmi, történelmi, illetve politikai könyvek voltak nagy hatással- no meg az Élet -, és ezek által lettem szélsőjobboldali, pedig én még 17 évesen FIDESZ-s voltam. Persze azóta megtetszett a Jobbik politikája is, de már azóta rájöttem, hogy nem a "nemzeti radikálisok" között van a helyem. Idén még a Jobbikra fogok szavazni, hiszen ennél jobb párt véleményem szerint nincsen, akire lehet szavazni, de ezt sem tartom egy jó pártnak. 2014-ben reméljük majd megadatik a lehetőség arra, hogy az NFP-re is lehessen szavazni!
20/F, joghallgató
Kedves kérdező! Szerintem nem vagy megfontolt hogy épes voltál csak emiatt az oldal miatt a Jobbikról LMP-re váltani és éppen az a legnagyobb baj hogy pont a jobbiról azért mert a Jobbik ellen mindenhol megy a rágalomhadjárat és ha te nagyrészt sőt teljesen légbőlkapott pletykák miatt képes voltál elbizonytalanodni akkor naív ember vagy
Szebb Jövőt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!