Miért rossz, ha normális országban szeretnék élni?
Azt hiszem, az értékrendemet szoclibkonnak lehetne nevezni.
Olyan országban szeretnék élni, ami alapvetően konzervatív, őrzi és ápolja a magyar kultúrát, és továbbadja az utódoknak, hiszen az ősidőktől fogva így működik az emberiség, enélkül elvesznek az olyan alapelvek, erkölcsi értékek, amik hosszú fejlődés alatt alakultak ki. Egy őseinek kultúrájától megfosztott ember nem ember. Ha kiraksz egy gyereket az őserdőbe, és életben marad, akkor az állati törvényeket fogja követni.
Aztán, emellett legyen szempont, hogy az alsóbb rétegek fizetése is elfogadható legyen, munkahelyük biztos, életet lehessen rá alapozni, munkakörülményeik emberiek. Tehát szociálisan érzékeny legyen a rendszer, és ne külföldi cégek érdekeitől függjön, mert akkor már eleve kiszolgáltatott a kisemberek helyzete.
Harmadrészt pedig szeretném, ha az állam, amennyire csak lehet, nem szólna bele az emberek magánéletébe. Viszont kiegészíteném ezt azzal, hogy más se szóljon bele. Nincs bajom a melegekkel, kisebbségekkel, csináljanak, amit akarnak, amíg nem zavarnak másokat, de ne reklámozza őket a média. Nem vagyok kíváncsi a melegfelvonulásra, nem akarom, hogy legyen melegházasság, nem akarom, hogy olyasmi elfogadásának az irányába terelgessenek, amivel nincs amúgy bajom, de amit nem tartok normálisnak, és követendőnek. Nem tartom jónak, ha a gyerekek és a társadalom ezt látja. Szintén szerencsésnek tartanám, ha nem az anyagi javak fogyasztására buzdítana a média, vagy a karrierépítésre, a bulizós, piálós, drogozós, k*rválkodós életvitelre, mert ezeket nem tartom se tartalmas, se értelmes életvitelnek. Helyette örülnék, ha a média a magyar kultúrát, történelmet, értékeket erőteljesebben képviselné. Ez miért rossz, és miért nem tetszik a liberálisoknak?
"Olyan országban szeretnék élni, ami alapvetően konzervatív, őrzi és ápolja a magyar kultúrát, és továbbadja az utódoknak, hiszen az ősidőktől fogva így működik az emberiség, enélkül elvesznek az olyan alapelvek, erkölcsi értékek, amik hosszú fejlődés alatt alakultak ki. Egy őseinek kultúrájától megfosztott ember nem ember."
Szóval, ha egy román vagy egy bolgár gyerek Németországban nevelkedik, akkor ő már nem is ember, mert nem az ősei kultúrájában nőtt fel?
"Szóval, ha egy román vagy egy bolgár gyerek Németországban nevelkedik, akkor ő már nem is ember, mert nem az ősei kultúrájában nőtt fel?"
De, hiszen a szülei továbbadják a kultúrájukat, illetve a német kultúra is hatással van rá. Ha ott akar élni, idomul hozzá. Viszont a liberálisoknak az a rögeszméje, hogy nem szabad a gyermek fejlődésébe egyáltalán beavatkozni, nem életképes. Bocs, ha félreérthető voltam.
Tehát olyan országban akarsz élni, ahol neked jó, mások meg, akik neked nem tetszenek, le vannak sz_rva...
Most kapaszkodj meg, most is ilyen országban élsz, csak nem a te kezedben van a fakanál.
"Egy olyan országban akarok élni, ahol mindenkinek az a jó, ami nekem."
Ezzel mindenki így van, még a liberálisok is. :) Egyébként értem, és szellemes volt, de azért a liberalizmus uralma előtt is létezett demokrácia, tehát a demokrácia nem kell, hogy egyenlő legyen a multikultival, és a kisebbségek érdekeinek folyamatosan a többség elé való helyezésével, főleg, hogy már régen átestünk a ló túlsó oldalára. Ha megkérdeznénk a többséget arról, milyen országban szeretne élni, szerinted velem értenének egyet? Persze értem én, hogy nem szabad a népre bízni se nálunk, se nyugaton, hogy milyen országban akar élni. Mért is kéne a népnek dönteni egy demokráciában, nem?
"Tehát olyan országban akarsz élni, ahol neked jó, mások meg, akik neked nem tetszenek, le vannak sz_rva...
Most kapaszkodj meg, most is ilyen országban élsz, csak nem a te kezedben van a fakanál."
Nem értettél meg, rossz a szövegértésed. K*urva liberális oktatási rendszer...
Én is egy ilyen országot szeretnék amit leírtál.
De az emberek a 40-es évek államosításaitól kezdve napjainkig intézményfüggők lettek. Ezt a fogalmat azokra a rabokra szokták mondani, akik olyan sokat ültek börtönben hogy többé nem is szeretnének szabadulni mert odakinn rosszabbul éreznék magukat mint a benti megszokott helyükön. Ha meg mégis kiengedik, akkor rövidesen elkövet valami olyat ami miatt ismét "hazamehet" a megszokott börtönbe.
Hát az emberek is így vannak az országban. Nem is tüntetnek magasabb bérekért. Ha meg valamelyik külföldre kerül és jól keres, akkor is ragaszkodik korábbi és megszokott szegénységéhez, ezért odakinn a legdrágább és legrosszabb albérletet veszi ki. Ha idehaza sikerül jól kereső álláshoz jutnia, akkor például hitelt vesz fel, mert úgy továbbra is a megszokott szolgaságában érezheti magát.
ebbe semmi liberális nincsen amit leírtál
ez inkább valami feudális/kommunista valami
"ebbe semmi liberális nincsen amit leírtál
ez inkább valami feudális/kommunista valami"
Ha megengedem a parádézást, akkor már liberális lesz, vagy mit kell tennem hozzá?
Kérdező
Minden 2. mondatottban liberális szó ismétlődik, ennyire tetszik a szó vagy rá vagy gerjedve?
Amúgy tisztában vagy a szó jelentésével vagy csak egy kocsmában megmondták, hogy az rossz és azóta fújod mindenre, hogy liberális ami neked nem tetszik? pl. ha anyád szarul főzte meg a kedvenc kajádat, akkor anyádra is rá ordítod, hogy liberális?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!