A Kádár rendszer vidéken is biztosította a normális életszínvonalat?

A háztáji nem csak maga a Kádár rendszer miatt volt olyan lényeges pont. Egyszerűen ez a korszak és műszaki színvonal része volt. Nyugatabbra is hasonlóan voltak kis gazdaságok és tanyák vidéken, ez nagyon sokáig a vidéki élet velejárója volt. Ma már más életmódot élnek az emberek, más szemlélettel állnak a dolgokhoz és a mezőgazdaságnak is töredék a munka (munkás) igénye.

Ráadásul nem mindenki lel benne örömet, ami érthető. A földművelés és állattenyésztés nehéz fizikai munka és nincs benne szabadnap, és a hivatalos (heti ~40 órás) munkahely mellett kellene csinálni, miközben vidéken ehhez hozzájön az ingázásra fordítandó idő. Egy száz öles veteményes kert pedig kevés, hogy egész évre elég ennivaló teremjen benne. A vidékre költözők nagyja inkább díszkertet csinál a régi veteményesekből és hobbitevékenységekre használja.

Nekem is van egy kis veteményesem. Nem éri meg. Ha kiszámolom az öntözést, a munkát, a ráfordított egyéb költségeket messze drágább, mint a bolt agyon vegyszerezett, "gyári" import termék. Ami miatt csinálom, mert ülő munka mellett kell ennyi mozgás, illetve nem vagyok hajlandó permetezni, műtrágyázni. (Ennek az egyik következménye, hogy a termés legalább felét megeszi a gomba, vagy valami bogár)

A működő háztájikhez az is kellene, hogy a boltban a termékek ára reális legyen, de amíg a nagy gazdaságokat támogatják a háztájit sarcolják, hogyan legyen versenyképes?

A háztáji sehogyan sem lehet versenyképes a nagyüzemi termeléssel. Egyszerűen nagy mennyiségben sokkal gazdaságosabb termelni és olcsóbban is nagyobb haszonnal lehet eladni.

A háztáji két módon lehet életképes. Piaci rést kell betömnie, például kis mennyiségben magas minőséget előállítani, ami túl szűk piac a mennyiségi termeléshez. A másik lehetőség pedig, hogy irdatlan arányú állami támogatással teljesen eltorzítják a versenyt, de azt meg úgy nevezik, szocializmus és egyszer már megbukott.

Több okból is divatosak voltak a háztáji gazdaságok. Egyrészt a vidéki emberek nagy része parasztcsaládból származott, ahol a nagy büdös felszabadulás előtt mindenkinek volt otthon haszonállata. Saját földjük nem volt, dolgoztak a nagybirtokon, mellette termeltek maguknak is ezt-azt, hogy kiegészítsék a jövedelmet. Ebben nőttek fel, ezt látták-hallották a szüleiktől, ez volt nekik a természetes. A háznál kell lenni jószágnak, kell kert és kész.

De szükségszerűség is volt ebben. A TSz-ekben, állami vállalatokban nem fizették agyon a dolgozókat, az állítólagos fene nagy jólét csak akkor volt meg, ha mellette még maszekolt is az ember. Akinek volt szakmája, az otthonra összelop... vásárolt egy műhelyfelszerelést és ott nyomta munka után, az egyszerű TSz-munkás meg otthon is azt csinálta, mint a téjeszbe': túrta a földet. Amit megtermelt, azt el tudta adni, így volt némi mellékese, amiből a sörön és a virslin kívül kicsit többre is telt.

De olyan is volt, hogy saját fogyasztásra termeltek, a korszakban ugyanis nagyon nem volt topon a kiskereskedelem. A húsboltokban a leggyakoribb áru a hiánycikk volt, ha pedig valaki húsvétra sonkát akart, lehet, hogy csak vizes, mócsingos, ehetetlen rettenetet kapott. Az ÁFÉSZ-boltokban sem volt jobb a helyzet, ott sem lehetett mindig mindent kapni, a minőség pedig finoman szólva is hullámzó volt. A boltokat ellátó TSz-ek és állami gazdaságok ugyanis a marha korszerű szocialista termelési és minőségbiztosítási elvek miatt soha nem tudtak megfelelő mennyiséget termelni, viszont amit termeltek, az legalább csapnivaló volt. Aki tehát jó minőségű élelmiszerre vágyott, az inkább megtermelte magának vagy megvette a szomszédtól, mert csak akkor bízhatott meg benne, hogy a kolbász tényleg látott disznót, a bor meg szőlőből készült.

Nem volt ok nélküli ez a helyzet: a marha nagy egyenlőségben ugyanannyit keresett Lusta Miska, mint Szorgos Jóska, az utóbbinak a jutalma csak a túlhajszoltság és a stressz miatti magas vérnyomás, szívroham vagy ízületi elégtelenség volt. Megérte akkoriban jól dolgozni, bele is pusztultak sokan. Ezért aztán a TSz-ekben és állami gazdaságokban nem vitte senki túlzásba a munkát és a géppark fejlesztésére sem költöttek sokat. Mindenki elvolt magának békésen, csak ne történjen semmi nagy változás, mer' ez így jó. Ellenben otthon, a háztájiban már rendesen dolgozott a melós, mert tudta, hogy ha jobban dolgozik, abból ő jár jobban, nem arról van szó, hogy átszámolnak munkaegységbe, számfejtik a nyereségrészesedést és végül kemény 3 Ft-tal többet kap, mint az, aki egész napokat aludt át tökrészegen a szalmakazal mögött vagy épp az elnök elvtársnak és örökké népes vendéghadának főzte és szervírozta a kávét ha kellett, ha nem. Az ilyenek hamar megtörték még a leglelkesebb dolgozót is.

(lehet, hogy kicsit elavultak az információm)

Most a nagyüzemi gazdaságok mindenféle támogatást kapnak (Van barátom, aki a terület alapú támogatásból él, a termeléssel nem törődik, azt mások végzik a termést nem is látja, nem is érdekli).

Ha a nagyüzemi terményeken támogatás van, az amúgy is hátrányból induló háztájin nincs, akkor a saját célra termelés is csak akkor rentábilis, ha az érzelmi dolgokat is figyelembe vesszük