Ez a rendszer megvalósítható lenne?
A országban egyszerre két gazdaság működne. Egy kapitalista és egy szocialista.
A lényeg, hogy aki nem tudna elhelyezkedni a piacon az nem segélyt kapna, hanem a munkahelyet a szocialista gazdaságban. A szocialista termékek úgy válnának versenyképessé, hogy a szocialista iparban dolgozók nem forintban kapnák a fizetést, hanem egy olyan pénzben, amit csak szocialista termékek vásárlására lehet használni.
Így lényegében a kapitalizmusban munkanélkülivé vállók a szocialista iparban maguknak termelnének meg mindent(mivel a termékeket csak ők veszik), tehát nem kéne munkanélküli segélyeket fizetni. A kapitalizmusban dolgozók számára ezenfelül megszűnne az ingyenes oktatás és egészségügy(nekik úgyis tellik rá). Így az adók minimálisra csökkennének és a kapitalista gazdaság teljes erőböl fejlődhetne, miközben a szocialista gazdaság miatt a munkanélküliség is megszűnne.
A vége miatt nem működne a dolog. Miért szűnne meg az ingyenes oktatás és egészségügy? Ennek a vége az lenne, hogy mindenki a szocialista gazdaságba menekülne, ahogy már most is kicsit hasonló tendenciákat látok.
Senki nem akar 70 ezerért gyárban keccsölni, így inkább elmegy 20 ezerrel kevesebbért közmunkára, ahol a tökvakaráson kívül nagyon mást nem kell csinálni. Ennek következtében munkaerőhiány lép fel és lehúzhatják a rolót.
Mellesleg az meg hülyeség, hogy más nem vehetné azokat a termékeket. Nem lennél képes önfenntartó lenni így.
Azért mennek az emberek közmunkára, mert a rendes munkaerőpiacon nem tudnak elhelyezkedni.
Másik dolog, hogy még legcsóróbbak is igényt tartank olyan luxuscikkekre(whiskey -kóla, ruhák..), amiket a szocialista gazdaságban dolgozva nem tudnának megvenni az alternatív fizetőeszköz miatt. Így mindenki a kapitalista gazdaságban akarna elhelyezkedni.
A ruha nem luxuscikk. A márkás ruha viszont annál inkább.
Egyébként nem feltétlenül igaz amit írtál. Én több olyan emberről is hallottam, aki a közmunka hullám előtt a versenyszférában dolgozta ki a belét minimálbérért és elege lett belőle. A másik az, hogy több minimálbérért dolgoztató cégnél is átjáróház lett, mióta megnyílt ez a lehetőség.
Egyszerűen nem érdemes nekik többet dolgozni közel ugyanannyi pénzért. Persze nyilván nem diplomásokról beszélek, de simán tudna a versenyszférában is dolgozni, ha akarnak.
Az automatizálási hullámtól meg még egy jó 20-30 évig nem kell félni. Dolgoztam egy ideig az Audiban és ahol teljesen automatizálva volt minden és még ott is rengetegen dolgoztak. Ha elakadt vagy eltört valami, akkor bizony ott kellett valaki aki elhárítja a hibát és kicseréli a dolgokat.
Olyan szinten meg automatizálni úgy sem fogják tudni a termelést, hogy ne legyen szükség emberi erőforrásra. A másik meg az, hogy úgyis fog új munkahelyeket teremteni, ahogy ez történt eddig is. 100 évvel ezelőtt nem volt szükség elektrotechnikusokra (nem is létezett még), most meg rogyásig van hasonló álláshirdetésekkel a háló.
Na, pont ezért van a legtöbb helyen munkaerő hiány a gyárakban és egyéb komolyabb cégeknél, mert jobbnak látják a kisebbségi munkát 55k-ért.
Mégis, azt mondja a Orbán, az Emberi Erőforrások Minisztere és a Nemzetgazdasági Miniszter, hogy több, mint 4 millióan dolgoznak a kormányváltás óta, kevés a munkanélküli, több pénz maradt a családoknak...
Hehe!
Röhög a VakBélám!
Más is megvehetné a termékeket. Az alternatív fizetőeszköz ötlete abból a tényből jött, hogy a szocializmusban drágán rossz minőségű termékek készülnek. Ha ezért a munkások olyan pénzt kapnak, amiből megvehetik a kapitalizmus termékeit is, a szocialista ipar nem fog működni.
De ha a szocializmusban dolgozók egy alternatív, államilag kibocsátott pénzt kapnak, aminek az értékét az adja, hogy abból az állam által fentartott szocialista boltban vásárolhatnak, akkor már lesz kereslet a szocialista termékekre.
Persze a forintot átváltva vásárolhatnak a kapitalista iparban dolgozók is, illetve ha a szocialista iparban dolgozók is átválthatják a pénzüket. Gyakorlatban persze ilyen nem lesz,ert ha egy szocialista vállalat a kapitalista piacon is versenyképessé vállik, akkor inkább ott fog termelni.
Szerinted így működne a vándorlás, szerintem meg máshogy.
Az emberek egy idő után kétfelé válnának. A szocialista gazdaságban az ingyenélők jelennének meg tömegesen, a kapitalistában meg azok, akik szeretnének egyről a kettőre jutni. A szocialista gazdaságban ugyanis nincs motiváció a minimálisnál több munkára: kirúgni úgysem fognak, mert mindenkinek jut munkahely, sokkal előrébb meg nem jutsz, mert a szocialista forintoddal kitörölheted, sok mindenre nem tudod költeni. Sör, virsli, kenyér, azt' jóvan. Akinek elég annyi, hogy napi 8 órát benn lébecol a munkahelyén, utána meg a TV előtt tespedve vedeli a sört, annak tök jó lenne a szocialista gazdaság. Nem sokat kell dolgozni, nem is fizetnek sokat, de olyan jó kényelmes, nem történik semmi.
Na de ha senki sem dolgozik tisztességesen, mégis ki termelné meg a termékeket a többieknek? Miből tartja fenn magát a szocialista gazdaság? A kapitalista gazdaságunk bevételét mégsem kellene rájuk fordítani, mert akkor oda lyukadunk ki, hogy ez nem egy működőképes dolog, hanem egy mesterségesen fenntartott rezervátum a lustáknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!