Mennyire vagyunk megvédve az ellen, hogy az Iszlám Állam katonái Magyarországra és Európába jöjjenek terrorcselekményeket végrehajtani?
Ha van mondjuk egy konkrét Iszlám Állam hadtest, amely Szíriában harcol, és a vezérkar kiadja a parancsot, hogy mostantól a 10.000 katonának Európába kell mennie a migránsáradatba keveredve, hogy keresztények és zsidók ellen merényleteket hajtson végre, ebből a 10 000 katonából hánynak lehet, lehetett esélye elérni a célját?
A kérdés azért is különösen érdekes, mert Franciaország után az EU-ban nálunk él a legnagyobb lélekszámú zsidóság, és legutóbb épp a legnagyobb zsidósággal rendeljező országban volt terrormerénylet. Az amerikai hírszerzés pedig már 2014 őszén jelezte, hogy az Iszlám Állam migránsáradaton keresztül fog Európába vonulni. Tehát sikerülhet ennek a 10 000 katonának idejönni, és a többinek?
m.hvg.hu/vilag/20141005_Menekultnek_alcazva_erkezhetnek_Europaba
Mondjuk ha az embereknek engedélyeznék a fegyverviselést nem lenne ez a félelem dili.
Mi értelme annak, hogy tiltják?
Mindenkinek joga van megvédenie magát.
Amúgy meg ha mindenki tudta, hogy a migránsokkal együtt szivárognak be nem az lett volna a legegyszerűbb, ha senkit nem enged be Európa? Japán se enged be és érdekes módon ott nincsenek ilyen dolgok. Ott is élnek muzulmánok, de nem csinálnak semmilyen gondot. Csak Európa ilyen béna. Fütyülnek a lehetséges veszélyre, az emberség a legfontosabb meg hogy segítsenek másokon. Hát nagyon megérte.
Franciaország is elhitte, hogy a multikulti milyen jó dolog most meg sírnak, hogy az ezidáig befogadott emberek miket csinálnak. Japán álláspontja a jó. Japánba csaj japánok, esetleg diplomás 5 nyelven beszélő profi idegen szakemberek jöhetnek, a többi nem. És nincs gond. Ennyi. Nem úgy állnak hozzá, hogy jöjjön ez meg az. Oda még a menekült se mehet.
Minden multikulti országban van robbantgatás meg minden baromság ez feltűnt amúgy valakinek is? De nem... senki se csinál semmit. Csak beszélnek meg vitáznak a dologról. Mert ugyebár a hatalmas birodalmak is vitákból épültek fel. ;) Én megmondtam évekkel ezelőtt hogy ez lesz. Egyszerűen mindenkit ki kell vágni Európából aki nem odavaló. Jó nekik ott a közel-keleten is. Európa jól megvolt a muzulmánok nélkül is.
Semennyire nem vagyunk védve. Csak idén 1 milliót beengedtek mindenfajta ellenőrzés nélkül.
Gondold el: ha te EU állampolgárként repülőre szállsz fel, hogy egy másik EU államba repülj, érvényes útlevéllel, komolyan átvizsgálnak, cipő nélkül, lecsúszó nadrággal csoszoghatsz a reptéren, szinte csak hogy a .gedbe nem néznek be.
Erre Merkel nyanya idehívott több százezer teljesen ismeretlen embert papírok nélkül, háborús országokból, ahol a különféle terrorista szervezetek működnek.
Naponta ezrével jönnek még mindig, csak az a terrorista nem vegyül el közöttük, aki nem akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!