A közoktatási intézmények miért nincsenek bekamerázva?
Én azt látom, hogy a közoktatási intézmények már az általános iskoláktól kezdve korruptak.
Az ott tanulóknak alkotmányos joga a tanuláshoz való jog, ezt naponta többszázszor megsértik, akár 1 ember naponta 40 emberét is, aki azért veszi igénybe a szolgáltatást hogy tudjon valamit, ne otthon kelljen tanulnia. Ezt személyesen is átélem, bekiabálnak, beszélgetnek a tanárral párhuzamosan. Dohányoznak a wc ben, a tanárok emberi méltóságát, becsületét sértik amikor nincsenek ott, bent a termekben.
Vagy az sem ritka eset, hogy más privát holmiját eltulajdonítják/megrongálják, másik személyi jogát megsértik, hang-képanyagot készítenek az intézmény területén, sokszor még a tanárok is az alanyok megkérdezése nélkül. Sorolhatnám még a problémákat, hogy miért korruptak az intézmények, de a lényeg: a fent említett bűncselekmények egyike sem bizonyítható, mert csak hang/képfelvétellel lehetne bizonyítani amit meg "tilos".
Egyik iskola sincs bekamerázva, miért?
Csak hogy 1 példát elmlítsek, nemrég egy közeli iskola nyert egy 9 milliós támogatást, és a kerítés lefestésére ment el, valamint padok létesítésére. Egy FullHD kamera megvehető már párezer ft tól, 5.000 ft. 4k-s nyílván nem kell. Ha 50 terem van is, bár a legtöbb 1 intézményen belül amiről tudok 45 volt (1 terem 40 férőhelyes, szóval ez egy 2000 fős iskola, ha 50 teremmel számolunk), 50×5000 azaz 250.000 ft ból kijönne az egész, ez aprópénz, még gyűjtésből is össze lehet szedni. Fölszerelhetnék ezeket 1 óra alatt, akár diákokkal is, és megszűnhetne a korrupció, miért nem teszik?
Többezer bűncselekményt követnek el a diákok, és van aki csodálkozik, hogy miért a legalacsonyabb a közoktatási színvonal magyarországon, a 34 EU tagállamból a 34.m Egy átlagos magyar diák nem tud 45 percet csöndben, a tanárra figyelve eltölteni. Ezt a tényt pedig megbotránkoztatónak tartom. Ez hosszútávon a gyerekeknek nem jó, mert ha hozzászoknak hogy beszélgetnek órán, ha nem tehetik unatkozni fognak, látom 1-2 gyereknek az arcán, hogyha nem tud senkivel társalogni, belül szenved, már pár másodperc után is. A munkaerőpiac meg nem fogad el ilyen tulajdonságú lényeket, de a magánéletükben is látszik, 1-2 embernél, és ez azt eredményezi, hogy nem lesz önálló véleményük, gondolatuk.
"A mai elemző programok 2 lila pixelből megállapítják egy autó rendszámát."
Anyádot állapíccsák meg. Elgondolkodtá azon amit írtál? Teesék itt egy rencám: .: ez három pixel állapícsd meg te barom!
na jó akkor még utoljára írok ehhez a kérdéshez, aztán részemről befejeztem.
akárhogy is szeretnéd te az 5000 forintos játék kameráidat "felcsavarozni" az osztálytermekbe, nem fog összejönni.
egyszer azért, mert azok vagy olyan fos minőségű képet csinálnak, hogy nincs értelme foglalkozni vele, vagy pedig kinéztél valami USB-s webkamerát amiről most elárulok néhány titkot.
az USB-n keresztül működő eszközök nem véletlenül vannak max 3 méteres kábellal ellátva.
ugyanis ennél hosszabb kábel már akkora ellenállást eredményezne, hogy a jel nem tudna célba érni.
lehet venni toldó kábelt hozzá, ami ha jól tudom max 5 méteres lehet, és van benne egy jelerősítő elektronika, a kábelban áramló feszültség vesztés kompenzálására.
kb 6-10 ezer forint, tehát ez elve felejtős.
máskülönben az említett 5000 forintos webkamerákhoz kéne egy központi USB HUB, ha létezik egyáltalán olyan ami 50 kamerát tudna kezelni, de mivel a jel max 8 méterre vihető el a kábelhossz korlátoltsága miatt, így egy ilyen rendszer kivitelezése egy talicska pénz elégetésével lenne egyenlő.
tehát a webkamera kilőve.
szóval marad a hagyományos analóg vagy digitális rendszer.
ismét megjegyzem, hogy egy alap kamera 20 ezer forintnál kezdődik, ez alatt csak szarok vannak.
hogy miért, azt most nem fogom kifejteni mert nincs kedvem hozzá, és az ebéd is mindjárt kész.
most egy analóg kamera úgy néz ki, hogy van egy 12V-os tápegység csatlakozója, és van egy koax kimenete.
minden kamerához el kell vinni a koax kábelt, és a 12V-ot.
a koax-al még nincs gond, viszont a 12V már nagyobb baj, ugyanis gyenge áram lévén nem lehet ész nélküli hosszúságú kábelokkal vinni a 12V-os feszültséget, ugyanis akkora feszültség esés lenne a kábel hossza miatt fellépő ellenállásból fakadóan, hogy a kamera be sem kapcsolódna.
2 lehetőség van, vagy egy központi betáp egységet veszel, ami kezelni tud 50 darab kamerát, vagyis ellát feszültség esés nélkül nélkül minden egyes fogyasztót, egy ilyen rendszer nem olcsó.
vagy pedig minden kamerához veszel egy 12V-os adaptert, viszont akkor kell csinálnod minden kamera mellé 220V-ot ahova az adaptert csatlakoztatod.
nem mellesleg kell szintén egy szerver, ahova a koax kábelokat csatlakoztatod, plusz egy vevő ami tárol.
ez volt az analóg dióhéjben, a digitális már mást tészta, ott 8 eres UTP kábellal megoldható a történet, mivel azzal feszültséget is tudsz vinni a kamerához, és jelet is tudod fogadni rajta.
viszont egy ilyen kábelezés nem a maga 50ft/méterével drága, hanem mire te a kilométeres kábelokat esztétikusan elvezeted, na az a drága.
nem fityeghet a falon himbi limbizve a kábel csak úgy...
plusz szintén kell egy szerver ami az adatokat feldogozza, és ahova te az 50 darab UTP csatlakozót bedugod.
egy ilyen készülék ára milliónál kezdődik.
no meg a vevőegység.
ez a pár száz giga elég...inkább hagyjuk.
és még annyit, hogy a digitális kamerák jóval drágábbak mint az analóg társaik.
cserébe viszont ezerszer jobb minőségű képet csinálnak.
na most ez a "rögzítős" kamerákról annyit, hogy kb annyit érnek mint halottnak a puszi.
az hogy van benne egy SD kártya és akkor arra felvesz valamennyit, jobb esetben ha megtelt formáz és újra elkezd rögzíteni...amelyik szoftveresen képes ilyen feladatra az hidd el nem az 5000 forintos kategória.
és a kép minőségéről se felejtkezzünk meg, attól hogy valami HD még nem biztos hogy ér is annyit.
csak józan paraszti ésszel ha belegondolsz, akkor te is rájössz hogy egy olyan pici optikának ami a telefonokban is van, milyen sok fényre van szüksége hogy rendes képet csináljon.
ha nincs elegendő fény, akkor baxhatod.
egyébként pedig nem az NCIS-ben vagyunk, hogy képelemző programok meg stb...aztán majd az igazgatói irodában a tanárok ott gyülekeznek, és sci-fi filmekben látott "képelemző" szoftverek segítségével egy lila pöttyből kimazsolázzák, hogy lebukott! az a Kolompár Béla gyerek!
ez a való életben nem így működik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!