Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kettészakadhat Magyarország...

Kettészakadhat Magyarország keleti és nyugati részre?

Figyelt kérdés

Ahogyan beszélgetek emberekkel többek között itt a gyk.hu-n is, gyakran támad olyan érzésem, hogy két Magyarország létezik. Egy keleties, nagyon konzervatív, és akár önkényuralmat is pártoló, és egy nyugat felé húzó, demokratikus országrész. A kettő között olyan szakadék van, amelyet szinte lehetetlen áthidalni. Ez a határvonal persze képletes, és nem annyira földrajzilag, hanem sokkal inkább felfogásban értendő. Mégis elgondolkodtató.


Szerintetek ez a határ már ezer éve létezik (István és a lázadók konfliktusára gondolva), vagy pusztán az utóbbi évszázadok alakították ki? Előfordulhat, hogy e különbségből kifolyólag az ország a jövőben valóban két részre szakad majd?


2010. márc. 18. 23:01
1 2 3 4
 21/39 A kérdező kommentje:

"Egy az Isten, egy a Nemzet! Legyen így és fejezzük be az utálkozást, ne húzzunk szét, tartsunk össze! Legyen szebb, jobb az Országunk! Törekedjünk erre és ne a politikán vitatkozzunk!

Kérem...."


Elnézést, ha kérdésem kissé provokatívra sikeredett, és érzelmi viharokat kavar volna. Az egység és összetartás legyen a zárszó, ennek reményében a magam részéről berekesztem a vitát.

2010. márc. 18. 23:35
 22/39 anonim ***** válasza:
55%
Magyarország már rég több fele szakadt, még 1920ban.
2010. márc. 18. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:
49%
Esélyes, ha földrajzilag nem is, de lélekben biztos. Ezt emlegetik úgy, hogy polgárháborús helyzet. Én nem is bánnám, ha olyan lenne az egész ország, mint ezek a konzervatív körök. Voltatok már Magyar Szigeten? Egy hét álom: mindenki rendes mindenkivel, segítenek egymásnak, nincs lopás, nyugodtan otthagyhatod a táskád valahol fél napra is akár... Bár ilyen lenne az ország!
2010. márc. 18. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 anonim ***** válasza:
13%

"Bezzeg miattuk nem aggódtok! Lefogadom, hogy nyugodt szívvel ikszeltétek be a nemet!"


igen k*rva nyugodt szívvel ikszeltem a nemet képzeld. a hiszti kriszti meg dugja fel magának a pecsétjeit. szánalmas hogy van aki a jobbikra szavaz. lúzerek.

2010. márc. 18. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 anonim ***** válasza:
43%

"igen k*rva nyugodt szívvel ikszeltem a nemet képzeld. a hiszti kriszti meg dugja fel magának a pecsétjeit. szánalmas hogy van aki a jobbikra szavaz. lúzerek."


Milyen pecsétet? Fogalmazhatnál világosabban, nem vagyok grafológus. Aha... szóval szánalmas ha valaki a Jobbikra szavaz. Akkor kire szavazzunk? Az országot szétlopó MSZP/SZDSZ csapatra? Ibolykára, aki Bokrossal még a gatyát is lehúzza rólad adó címén? Orbán Viktorra, aki otthagyta az "övéit" és a nemzetet 2006 október 23-án a trutyiba? De ezt most komolyan válaszold meg nácizás fasisztázás meg anyázás nélkül. Köszönöm!

2010. márc. 19. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 anonim ***** válasza:
0%
Igen. Sokan nem tudják de a rendszerváltás előtt voltak iylen tervek. Szerintem jó is lett volna, ha lerázzuk a lusta keletieket. Most is csak kolonc a nyakunkon.
2010. márc. 19. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 anonim ***** válasza:

Igen, régóta így van. Egyebek mellett ezért is baj, hogy Árpád apánk nem vitte tovább a népét, beljebb nyugatra, vagy feljebb északra, mert itt olyan szempontból a lehető legrosszabb helyre kerültünk, hogy mindenkinek pufferzóna voltunk mindig, és ez kihatott a népességre is.


Hasonló a helyzet Ukrajnában is, csak ott már tényleg megvan a földrajzi felosztás is: nyugatosok nyugaton, orosz(os)ok keleten. Ők akár tényleg ketté is szakadhatnának. Mo.-nak viszont nem ilyen egyszerű a dolga, mivel itt azért nem ennyire egyértelmű a földrajzi eloszlás.


Ennek pedig az az egyik legfőbb hátulütője, hogy a "nyugatosok" előbb-utóbb megunják a hasztalan vitát a konok "keletesekkel" és vagy hagyják a fenébe az egészet (amivel a "keletesek" malmára hajtják a vizet), vagy inkább fogják magukat és kiköltöznek egy valóban nyugati országra (amivel megint az itteni "keletesek" malmára hajtják a vizet).


Szóval nem kizárt, hogy előbb-utóbb tényleg a "keletesek" fogják átvenni itt a hatalmat. Most még talán van remény fordítani a dolgon, de tartok tőle, hogy már nem sokáig. Most kell lépni, amíg még lehet.

2010. márc. 19. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:

"ha a jobbik szerzi meg a hatalmat akkor igen.

jól leírtad hogy mi a helyzet Mo.-n.

most van magyar és magyarabb."


ez megint hülyeség

ti hangoljátok / próbáljátok a jobbik ellen hangolni az embereket


a jobbik átveszi a hatalmat Magyarország egyesül

2010. márc. 19. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
0%
A Jobbikot démonok irányítják, a Sátán szolgái ők!
2010. márc. 19. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
37%

"Igen. Sokan nem tudják de a rendszerváltás előtt voltak iylen tervek. Szerintem jó is lett volna, ha lerázzuk a lusta keletieket. Most is csak kolonc a nyakunkon."


Tulajdonképpen ilyen és hasonló megnyilvánulások miatt van ellentét kelet és nyugat között. Az a baj, unalmas hallgatni és elviselni a nyugaton (főleg Pesten) élők gőgjét, okoskodásait, miközben ragyogó maszopos és szdsz szavazatok ezreivel nyomták lejjebb az ország életszínvonalát. Előbb löknék le egy pesti magyart a szakadékba, mint egy született szlovákot.

2010. márc. 19. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!