Szerintetek igazságos, hogy a mostani öregek, akik javarészt állami hitelből éltek kapnak nyugdíjat, a mostani fiatalok akik tényleg dolgoznak meg már nem fognak?
Tanultuk történelemből, hogy sok olyan munka volt, ahol csak egy kapcsolót kellett váltogatni ha éppen szóltak, egyébként láblógatós, pálinkázós, értelmetlen munkahelyek voltak, ahol csak istenítették a saját rendszerüket és szidták a kapitalizmust, miközben elhitték, hogy építik az országot.
Akik most a kapitalizmusban dolgoznak, azoknak meg kell állniuk a helyüket, különben kirúgják őket és találnak helyére 50 mást. Nincs olyan, hogy veszteséges vállalat. Közben még törleszthetik is az elődjeik hitelét.
Nem igazságtalan, hogy ennek a generációnak a jövője kilátástalan, és azt se fogják tudni mi az a nyugdíj?
"Mindenféle híresztelés ellenére nem fog megszűnni a nyugdíjrendszer, de a gazdasági, demográfia helyzet miatt nem szabad bőséges juttatásokra számítani és a nyugdíjkorhatár is minden bizonnyal emelkedni fog."
Ha emelkedik a nyugdíjkorhatár, akkor egész nyugodtan lehet megszűntnek tekinteni a nyugdíjrendszert, ugyanis az emberek nagy része szépen ki fog múlni még a nyugdíj elérése előtt.
"A nyugdíjasok 60 százalékának a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot."
A probléma ott van, hogy a magyar munkavállalók körülbelül ugyanilyen százaléka nem éri el a 100 ezer forintos fizetést.
Nagyon durva a történelem tanárod, szerintem ezt a teoriát meséld el anyukádéknak is, vagy esetleg osztályfönöknek vagy valakinek. Ha az én gyerekem ezzel a teoriával jönne haza, hogy az iskolában tanulta, akkor tuti kiakadnék, és beszélnék a tanárral.
Èn rettenetesen szabadság mellett vagyok, és az egész szocialista rendszer egy bódulat volt csak. De azért ezt nem szabadna a gyerekeknek így tanítani.
Persze voltak semmire kellök is, azok akik akkor nem tudtak beilleszkedni a társadalomba. Most az ilyen embere hajléktalanok leginkább, akkor segítve voltak.
"MÁV,BKV,Vízművek"
És azt tudod.e, koma, mitől veszteségesek ezek a vállalatnak csúfolt gittegyletek? Mert közük nincs a vállalathoz, mint működési modellhez. Hülyék "irányítják", akik rendesen el is b.asszák, de sebaj, majd jön Kád.. izé, Victor Orbanescu, kivet 12 különadót, felb.assza az ágát 30%-ra, oszt kifizeti
Az állam rossz gazda. Olyan, mint egy rákos sejt. Élősködik. Nincs rákényszerítve, hogy normálisan, hatékonyan működjön, pazarol, herdál, aztán ha gebasz van, karhatalmi eszközökkel harácsol azoktól, akik viszont jól csinálják, és van pénzük.
Kérdező, a nyugdíjasok a legnagyobb, aktyv, homogén választói csoport, az egyetemisták, dolgozó emberek hiába mondják, hogy nagyon nem igazságos ez így, egy ekkora csoportot nem lehet legyőzni, mert a jelen rendszerben túl nagy az érdekérvényesítő képességük.
Csúnya beszéddel "lazasággal" helyettesíted a szakértelmet?
A közművek nem azért veszteségesek, mert akik irányítják nem értenek hozzá, hanem mert színvonalat kell nyújtani hogy közben szolidárisak vagyunk.
És ne jöjjünk Ausztriával, hanem inkább nézzük meg Angliát. Ott kb az van megvalósítva, amit ide szeretnétek. A drága "minőség". Csak ha 20 ezer lenne a BKK bérlet, és nincs külön diák meg nyugdíjas, ki lenne a leghangosabb?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!