Miért nincs eutanázia Magyarországon?
Nincs olyan, hogy "egészséges ember eutanáziát", az ugyanis nem más, mint orvosi segítséggel elkövetett öngyilkosság, ezt meg se a törvények, se a Hippokratészi Eskü nem engedi egyik országban sem.
Aktív eutanázia, tehát, hogy a betegnek mérget adnak be, nincs Magyarországon, talán Svédországban, Hollandiában és Belgiumban van csak a világon.
Passzív eutanázia, tehát, hogy egy reménytelen állapotú, csak vegetáló beteget lekapcsolnak a lélegeztetőgépről, az lényegében legális nálunk, de az is inkább csak fű alatt történik.
Igazából az egy erkölcsi alapelv, hogy embert nem fogunk megölni, pláne nem egészségest.
Ezt még az ókori Görögországban Hippokratész is megírta:
"Esküszöm Apollónra, az orvosra és Aszklépioszra és Hügieiára és Panakeiára és az összes istenekre és istennőkre – tanúkul híva fel őket – hogy meg fogom tartani képességem és szándékom szerint a következő esküt és írott kötelezvényt. [...] Diaetetikus rendeléseimet képességem és szándékom szerint a betegek hasznára fogom elvégezni, nem pedig ártalmára és kárára. ÉS HALÁLT OKOZÓ SZERT NEM FOGOK SENKINEK SEM KISZOLGÁLTATNI, MÉG KÉRÉSÉRE SEM, sőt ilyenféle tanácsot sem fogok adni, ÉS HASONLÓKÉPPEN NEM FOGOK ADNI NŐNEK SEM MAGZATELHAJTÓSZERT. [...]"
Ez egy alapvető erkölcsi norma.
Ez KELLENE minden orvos alapelve legyen.
De persze a liberálisoknak mint köztudott az emberek (pláne magyarok és keresztények) legyilkolása a célja, így ők természetes, hogy kampányolni fognak a csecsemők lemészárlása és betegek rühes kutya módjára való elaltatása mellett.
... ja, jönnek az illuminatizsidóciongyíkemberek és leigáznak minket (CSAK MINKET!!!44!négynégy A MAG NÉPÉT!!44!!négy) a reptoidűrhajókkal, jól mondod...
Csak egy kis érdekesség:
Belgiumban engedélyt adtak egy fizikailag teljesen egészséges, 24 éves nőnek az eutanáziára. A csak Laurának nevezett nő egyszerűen nem akar élni. A belga DeMorgen szerint a nő eltekintve az állandó öngyilkossági gondolataitól, testileg egészséges.
Az eutanázia egészséges ember esetében értelmezhetetlen, mert a szó a gyógyíthatatlan beteg halálának gyorsítását jelenti.
Magyarországon csak arra van lehetőség, hogy a beteg mindenfajta orvosi kezelést elutasítson. Egyébként azokban az országokban ill. államokban, ahol engedélyezett az aktív eutanázia is nehéz olyan orvost találni, aki végre is hajtja azt. Vagy szakmai vagy vallási okokból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!