Miért mondják a magyar oktatásra, hogy világszínvonalú?
Tudod kérdező, az oktatásnak nem annyi a célja, legalábbis nem annyinak kéne lennie a céljának, hogy betanítson valakit egy szakmára, amiből aztán meg tud élni, és hasznot tud hajtani a társadalom számára, hanem az is, hogy az emberek megkapják azt a tudást, amit a genetika nem ad át nekik, de több ezer éves civilizációnk híres tudósai már előrukkoltak vele.
Ez a tudomány minden területén igaz. Ahhoz, hogy egy feltaláló ne találja fel újra a kereket, meg kell ismernie legalább felületesen minden találmányt amit eddig már kitalált az emberiség a tűztől kezdve a mikroprocesszorig. Ahhoz, hogy egy hadügyminiszter ne kövesse el a múlt hibáit, meg kell ismernie a történelem összes bukott hadvezérének a történetét, Hannibáltól kezdve Hitlerig.
"Aki nem ismeri a történelmet, arra van ítélve, hogy újra átélje azt!"
A tisztán gyakorlatilas, csak jövőbeli hasznot néznő oktatással az ember megszűnik embernek lenni. Csak egy fogaskerék lesz a társadalom gépezetében, egy bizonyos speciális feladatot ellátó alkatrész. Az ember ennél több, az ember nem egy robot.
Lehet, hogy a nyugati oktatással hatékonyabb társadalmat lehet fenntartani, de egy ilyen társadalmat megéri egyáltalán társadalomnak nevezni boly, kas, vagy szuperorganizmus helyett? Ha az ember a hatékonyság érdekében megszűnik embernek lenni, az már nem egy társadalom, csak egy hatalmas szerves alapú masina.
Egy ember napaság életében gyakran kényszerűl váltogatnia a szakmáját, mert a technológiai fejlődés következtében egyes szakmák kihalnak vagy az ágazat kivándoról külföldre.
Namost a magyar, amelyiknek széles látókörű az ismerete könnyebben tudja az új ismereteket befogadni,mint a külföldi, aki azt sem tudja fa vagy bokor
LOL Majdnem az összes nyugat európai ország előttünk van...
De hát előttem megmagyarázták, hogy itt a legjobb az oktatás. :)
Magyarországon az egyik legrosszabb a kompetencialapú oktatás terén, nem ok nélkül próbálják ezt erőltetni szerencsére az utóbbi időben, hiába állítja itt a sok nyugat utáló valójában a magyar és úgy általában véve a "poroszos" oktatási rendszerek képeznek felkészületlen biorobotokat, akik csak arra jók, hogy a nyugati, valóban kreatív szakemberek munkáját átültessék a gyakorlatba.
De erre jó példa Kína is, ott szerelik össze a tableteket meg okostelefonokat meg PC-ket, de a tervezőjük, a tényleges tudás az még mindig a tágabb értelemben vett nyugatról jön.
Azon is jó mosolygok, aki azt írja, hogy az amcsiknál általános iskolai tananyagot tanítanak középiskolában, azt bezzeg elfelejti hozzátenni, hogy ott középiskolai anyag matekból az integrál meg differenciál számítás, ja de biztos általános iskolás szinten vannak.
Bizonyos szempontból világszínvonalú, élvonalbeli, másban inkább elmaradott. Technikai felszereltségben valószínűleg nem állunk túl jól.
Ahogy te is írtad Nyugaton az iskolák a mindennapi élet szempontjából gyakorlatiasabbak, a magyar oktatás viszont szélesebb körű műveltséget és elméleti tudást ad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!